Kálmán, aki csodát tesz a romkocsmák árnyékában

2018. június 06. SZEMlélek

A bulinegyed közepén búvik meg egy mindennapi segítő, aki tényleg menővé teszi az adományozást.

20992792_1505893542805643_5958528966351352876_n.jpg

Rácz Kálmán vagyok, innen a név: RideKálmán. Ez nem egy biciklibolt, hanem egy történet arról, amikor elhittem, hogy megvalósíthatom az álmomat.

Így kezdi bemutatkozását az rkbikes.hu oldalon a RideKálmán alapítója, akitől mind tanulhatnánk. Budapesten, a Kazinczy utcai boltocskában épít és javít kerékpárokat, ugyanitt várja az adomány bicikliket. Az átadott kétkerekűeket felújítja,  majd a megbízható állapotú bringákat eljuttatja rászorulóknak. Sőt, meg is tanítja őket a biciklijavítás alapfogásaira, hogy ezáltal érezzék a tulajdonuk iránti felelősséget, írja honlapján.

Egy vidéki gyermekotthonnál tett látogatásuk és a kerékpárok átadása és kipróbálása után az otthon vezetője az alábbi levélben köszönte meg a jótevő csapat munkáját:

Nagy öröm érte azokat a gyermekeinket, akik az Ön munkájának és jó szándékának köszönhetően, a jólelkű adományozók kerékpárjait az elmúlt napokban birtokukba vehették! Gyermekeink és kollégáink nevében ezúton is szeretnénk megköszönni ezt a kedves gesztust és kérjük, tolmácsolja mindazok felé köszönetünket, akiknek szerepük volt e nemes gondolat megszületésében, az adományok felajánlásában, összegyűjtésében.

Nagyon jó és megnyugtató érzés számunkra, hogy vannak még olyan emberek, akik e rohanásban ilyenre is tudnak és akarnak időt szakítani! Külön kis csoda is történt… Zsoltikánk a Down szindrómás kisfiú, aki régen küzdött már sikertelenül a kerékpározás tudományával, az új stabil kis járművön két óra alatt megtanult, biciklizni! Volt is nagy öröm nálunk!

20180424_164022-768x1280.jpg

A RideKálmán munkájáról többet itt tudhatsz meg, és ezen a linken keresztül azt is megmondják, hogy segítheted missziójukat.