A püspök, aki ember maradt
Gégény István 2018. június 06.

A püspök, aki ember maradt

Varga László naponta rövid üzeneteket tesz közzé a Facebook oldalán, ott van, ahol gyógyulásra van szükség, és pont arra törekszik, mint Ferenc pápa, csak egy kicsit hamarabb hirdette meg a "szegények egyházának" építését.

vargalaciaatya.jpg

Ha létezik világsiker a katolikus egyházfőkről szóló filmek sorában, Az ember, aki pápa lett / A pápa, aki ember maradt című többrészes alkotás mindenképp oda sorolható. A Szent II. János Pál életútját feldolgozó játékfilm találó címpárt kapott, s ez jutott eszembe akkor is, amikor a SZEMléleken Lélekemelő néven önálló rovatot vezető új kaposvári püspök eddigi életét bemutató kötet kapcsán illő kifejezést kerestem.

Laci atya – valahogy nem illik hozz a "püspök úr" megszólítás – alacsony, halk szavú, minden jellemvonásában az egyszerűséget megjelenítő lelkipásztor. Mindeközben akkora erő, figyelmesség, gyógyító együttérzés árad belőle, hogy komoly fejtörést okozhat a kívülállónak megérteni, honnan forrásozik ez a különleges képessége.

A püspöki kinevezésekor a SZEMléleknek adott interjúban már rávilágított az okra, a forrásra, de a róla szóló könyv is segít a válasz megtalálásában. A bőrünk alá bújt Isten című kiadvány egyes fejezetcímei hűen érzékeltetik, mire számíthat, aki Laci atya vonzásterébe kerül. Vízen járni igenis lehetséges, A fogfájás nem kereszthordozás, Áldd meg, akire haragszol, Legyen szentmise az életünk – nem a szokványos lelkipásztori szóhasználat köszön vissza a szavaiból, hanem úgy szólít meg, mint egy ember a másik embert. Szinte hallani, ahogy egész lényéből sugárzik: gyere, menjünk együtt, nézd, micsoda boldogság vár ránk!

borunkala.jpg

De hát nem ilyen volt maga Jézus is? Dehogynem! Amit látunk, érzünk, tapasztalunk, nem csoda, vagy talán mégis: Laci atya megengedte Istennek, hogy a bőre alá bújjon, s erre bátorít mindannyiunkat.

Gégény István

(Kép forrása: ujember.hu)

 

adomanybanner_600.jpg

süti beállítások módosítása