Győzött az élet Portugáliában
SZEMlélek 2018. június 05.

Győzött az élet Portugáliában

Nem szavazták meg az eutanázia-törvényeket, bár nem sokon múlt.

A baoldali radikális kormány bocsátotta szavazásra az eutazánia legalizálását engedélyező törvénytervezeteket a múlt héten, s csak néhány képviselő tartózkodásán múlott bevezetésük, ám végül nem kapták meg a kellő támogatottságot.

cq5dam_thumbnail_cropped_500_281.jpeg

A portugál püspöki konferencia a szavazást követően közleményt adott ki, amelyben elégedettségét fejezte ki az eredmény kapcsán, ugyanakkor felkészültek a további küzdelemre. Hiszen, ahogy Duarte da Cunha prelátus, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) főtitkára is elmondta, előbb vagy utóbb a baloldal ismét visszatér a javaslattal és egy klasszikus módszerrel próbálja majd végrehajtani: a lakosság érzékenységét igyekszik majd befolyásolni.

Portugáliában 2007-ben legalizálták az abortuszt, így egyes elemzők szerint ennek "logikus következménye", hogy most az eutanáziával próbálkoztak, hiszen az életet nem minden eszközzel védelmezendő értéknek tekinti, hanem az ember teljes szabadságának alávetett javak egyikének.

A főtitkár szerint az abortuszt és az eutanáziát támogató kezdeményezések legyőzéséhez nemcsak a népek közt szövetségre van szükség:

A „halálbrigádok” legyőzéséhez szükség van a hit újra felfedezésére, amely alapot ad az emberi értékeknek a teremtő Istennel való kapcsolatnak köszönhetően. Enélkül törékenyek és elpusztíthatók lennének ezek az értékek.

(vaticannews.va)

süti beállítások módosítása