Vass András: Az egyház ne igazodjon politikai ideológiához vagy hatalomhoz, hanem türközze Isten fényét

2018. június 04. SZEMlélek

A Pannon Filharmonikusok állandó karmestere szerint a keresztény értelmiségieknek nem politikai irányzatok, pártok mellett, hanem fontos társadalmi ügyek mellett kell felemelniük a hangjukat, szem előtt tartva a Biblia tanításait. Vass Andrással készült interjút ajánlunk.

vass_andras3.jpg

A székelyföldi gyökerekkel rendelkező, keresztény lelkészcsaládban nevelkedett Vass András, aki már kisdiákként is úgy cselekedett, amit őszintén gondolt: a pártállami diktatúra éveiben egy iskolai fogalmazása miatt még családját is elővette a román Securitate.

'Lappangó" lázadó fiatalként kórházba került, ahol egy erős Isten-élmény hatására megtért, s ez a fordulat kihat egész életére.

Nem mondom, hogy ettől kezdve nem voltak nehézségeim, de azt igen, hogy Isten minden nehézségből kivezetett. Nem az a legfontosabb kérdés, hogy az ember nehézségbe kerül-e, hanem az, hogyan megy át rajta, és milyen módon kerül ki belőle.

A gyakran közéleti kérdésekben is állást foglaló művész szerint a keresztény értelmiségieknek nem politikai irányzatok, pártok, hanem fontos társadalmi ügyek mellett kell felemelniük a hangjukat ‒ szem előtt tartva a Biblia tanításait.

Ma ilyen fontos ügy például az abortusz kérdése, az emberi élet és a család integritásának védelme, a korrupció kérdése, a szakmaiság és becsületesség, valamint a közélet tisztaságának védelme. Nagyon fontosnak tartom az élet és az emberi méltóság védelmét, valamint az elnyomottak, üldözöttek, szegények, rászorulók és szenvedők segítését, a mellettük való egyértelmű, személyválogatás nélküli kiállást mind a szűkebb, mind a tágabb környezetünkben. Ezek mind olyan ügyek, amelyeket pártatlanul fel kellene tudni vállalnia minden kereszténynek. Nincs más lehetőségünk, mint ezeket képviselni. Elsősorban a saját életünkben, családunkban és szükség szerint tágabb környezetünkben is.

Keresztényként elszomorít az, hogy egyre gyakrabban rángatják bele olyan dolgokba Isten nevét, ragasztják rá a „keresztény” jelzőt és címkét olyan dolgokra, melyeknek semmi közük nincs a Biblia tanításához, sőt egyenesen ellentmondanak annak. Súlyos bűnök, erkölcsi vétségek elhallgatása, kimagyarázása vagy pártolása zajlik sokszor egyházi segédlettel. Ha nem térünk meg erről az útról, akkor ennek szomorú következményei lesznek a társadalomra és az országra nézve is. Meggyőződésem szerint Isten az egyházat nem arra hívta el, hogy ügyesen lavírozzon, és igazodjon bármilyen politikai ideológiához, áramlathoz vagy hatalomhoz, hanem azzal bízta meg, hogy politikai és társadalmi körülményektől függetlenül világítson, az ő fényét tükrözze a világban, és egyértelmű, biblikus útmutatást adjon az Istent keresőknek.

Vass Andrással készült interjú a Magyar Hang oldalán olvasható.