Szkinhedből lett cigánymissziós
SZEMlélek 2018. május 17.

Szkinhedből lett cigánymissziós

István sok minden szeretett volna lenni az életében, de hívő sosem.

Jó családban született, boldog gyerekkora volt. 13-14 évesen ismerkedett meg a szkinhed mozgalommal, annak jellegzetes viseleteivel.

40335146850_243ef6f258_o.jpg

- Akkoriban még nem tudtam, hogy mi ez a mozgalom, de az, ahogy öltözködtek, megtetszett. Nagyon férfiasnak láttam - emlékszik vissza István az abcúg-nak adott interjúban.

- Ahogy idősebb lettem, úgy mentem egyre jobban bele az egészbe. Holokauszt tagadó könyveket, fajelméletet, Szálasit olvastam, és ezzel együtt a gyűlölet is egyre erősebb lett. Csak ezzel foglalkoztam és megerősödött bennem, hogy felsőbbrendű vagyok mindenkivel szemben, aki más - és egyre több konfliktusba is keveredett a fiatal fiú, aki addig jó kapcsolatot ápolt nővérével, ám a lány keresztény hívő lett, majd egy londoni zsidó családhoz ment dolgozni. István számára ezzel megszűnt létezni testvére.

Nővére viszont nem adta fel: akárhányszor találkoztak, arról beszélt Istvánnak, hogy Isten őt is szereti és Jézus meghalt az ő bűneiért is.

szkindhedbol-lett-ciganymisszios-crop-1526445290-1600x900.jpg

- A hittel akkor annyi kapcsolatom volt, hogy volt Békésen egy templom, amire az volt felírva, hogy: Vigyázzatok és imádkozzatok! Nekem ebből az jött le, hogy ezek a zsidók itt is csak fenyegetnek engem -meséli nevetve a ma már cigánymissziósként dolgozó férfi.

Megtérésének története és munkájáról a misszióban az abcug.hu oldalán olvashatnak tovább.

 

 

süti beállítások módosítása