Az egykori rablólegenda nem csupán jó útra tért, hanem immár ő segít másoknak talpra állni. Vajon mit akar üzenni azzal a kijelentéssel, hogy nem lehet egy bankot félig kirabolni?

– Egy médiaszakemberek számára rendezett konferenciát követően beszélgetünk, ahol előadóként voltál jelen. Miért esett rád a szervezők választása?
– Amikor a felkérést megkaptam, még én sem tudtam a választ erre a dilemmára. Mögöttem van azonban egy viszonylag hosszú életpálya, rengeteg jó és rossz döntés – többnyire rossz döntéseket hoztam az életemben. Ráadásul média szakon végeztem, bár nem dolgozom a médiában, de Magyarországon már szinte mindenkinek nyilatkoztam, ebből kifolyólag van némi rálátásom a különböző médiumokra. Elkészült az életemről szóló film is, ami kétségkívül nem egy dokumentumfilm. Rengeteg dolgon átmentem az életem folyamán, s azt gondolom, akad néhány elgondolkodtató tény, amelyből  mások is tudnak meríteni. Például abból, hogy miként lehet minden mélységből felállni, és igenis mindenkinek jár esély. Sajnos a társadalomba való visszailleszkedés eléggé problémás nemcsak Magyarországon, hanem szerintem mindenhol a világon.

– Megütötte a fülemet az előadásod során két összetartozó gondolat: nem lehet félig meghalni, nem lehet félig bankot rabolni. Mire akartál ezzel utalni?
– Hiszek a maximalizmusban. Az ember tehetségét behatárolja a mozgástere és egyéb más dolgok, viszont ha csak félig készítek el valamit, az még nem lesz kész. Az a filozófiám, hogy mindenkinek saját lehetőségei szerint a maximumot kell nyújtania, különben a rendszer nem fog működni. Pontosan tudom, miről beszélek, hiszen a nulláról kellett felépítenem egy márkát, sőt, ez még a mai napig is tart. Arról szól az életem, hogy ha arra van szükség, megyek akár 1500 kilométert, és megoldom a feladatot. Nem hiszek abban, hogy csak félig teszem meg az utat. Ma reggel is beragadtam a dugóba, és három embert hívtam fel, hogy segítsenek megoldani a helyzetet – időben ide is értem. Bankot is úgy raboltam annak idején, hogy nem hiányoztam edzésről. Reggel 8 -kor kiraboltam a bankot, 9-kor ott voltam edzésen. Utóbbi példát nem mintaként említettem, s ahogy máskor, most is elmondom: nem bankrabló tanfolyamokat tartok. Aki ezért ülne be bármely előadásomra, az rossz teremben foglalt helyet.

Elsősorban a saját nyomorúságomról, problémáimról szoktam beszélni, aminek kétségkívül van egy üzenete. Ez pedig az, hogy van visszaút a társadalomba.

– Említetted a talpra állást. Mennyire segíti a hazai állami rendszer, hogy a tévutakat elhagyva vissza tudjon térni egy korábbi elítélt a tisztességes életmódhoz?
– Nem a szakemberekkel van baj, de az a sajnálatos tapasztalatom, hogy maga a rendszer alkalmatlan arra, hogy elősegítse a társadalomba való visszailleszkedést. Ehhez persze kell az illető is, hogy akarjon visszailleszkedni, de ha nem kapok érdemi segítséget a kapcsolattartómtól, akkor marad az, hogy megint olyan cimboráktól kérek majd segítséget, akik hellyel-közzel fél lábbal még, vagy már a börtönben vannak. Ez pedig zsákutca. Ezért fontosnak tartom, hogy ha van a közelünkben, ismerősi körünkben olyan, aki szabadul a börtönből, akkor figyeljünk oda rá. Az ilyen segítségekkel, lehetőségekkel nyilván élni kell, nem visszaélni, de ismétlem: mindenkinek jár egy esély.

– Érdekes az élettörténeted, mert a betöréseid nyomán vált országszerte ismertté a neved, de, ahogy említetted, média szakos végzettséged is van, ráadásul most abból élsz, hogy kerámiákat készítesz és árulsz. Miért ajánlanád e sokszínű életpálya aktuális szakaszát tekintve, hogy éppen tőled vásároljon valaki kerámiát?
– Ha lehetek őszinte: 50 millió alatt nem csalok. Ez így abszurdan hangzik, de azt akarom vele kifejezni, hogy garanciát vállalok a termékeimért. Egy egyedi vásárlónál is igaz, hogy ha valamit elrontok – és ez néha előfordul –, akkor kicserélem, jóvá teszem.. Az én nevemmel nem tehetem meg, hogy bárkit becsapjak. Emellett igyekszem funkcionális termékeket készíteni. Tudok dísztárgyakat is készíteni, de rájöttem, hogy az ország gazdasági állapota nem azon a szinten van, hogy az emberek ilyesmiket vegyenek. Viszonylag sikeresen el tudom adni a termékeimet, ebben sajnos szerepe van a múltamnak is.

– Arra még nem válaszoltál, hogy miért éppen a kerámia felé indultál.
– Ez az egy lehetőségem volt a börtönben: elvégeztem egy OKJ képzést, majd kaptam egy műhelyt a börtönben. Úgy is mondhatnám, a bankszektorban eltöltött zűrös időszak után próbálom az időmet alkotással eltölteni.

– Hogy érzed, megbocsátó-e veled szemben a társadalom, mennyire látják a veled találkozók az embert a bűnöző helyett?
– Azt gondolom, nagyjából tíz év múlva fogom teljesen átlátni, hogy mi a helyzet ezen a téren. 6,5 éve vagyok kint, és azt tapasztalom, hogy megosztó személyiség vagyok. Vannak, akik utálnak és soha nem fognak megbocsátani. Most épp egy rendőr szakszervezet találkozójára indulok. Mindig el szoktam mondani, hogy nem vagyok büszke arra, amit tettem, hogy emberek fejéhez fegyvert fogtam. De ezért megbűnhődtem, leültem a büntetésemet, amit korábban képviseltem, nem járható út.

Miközben az utcán, emberek között járok, különböző városokban árulom a termékeimet, azt látom, hogy a többségi társadalom mégis inkább elfogadó. Nem azt nézik, hogy kiraboltam 30 bankot, hanem hogy megpróbálok tisztességesen élni, hogy reggeltől estig dolgozom.

– Az előadásodban a csapatmunka fontosságára is kitértél. Nem véletlenül, hiszen te sem tudtál volna mások segítsége nélkül talpra állni.
– Azt szokták mondani, minden sikeres férfi mögött ott van egy hölgy, biztos háttér, kiindulási pont. Nekem is van feleségem, bár kissé olyan ő, mint Columbo felesége: sokan tudják, hogy van feleségem, de még senki nem látta. Valóban nagyon hiszek a csapatmunkában, azért is, mert leragadtam a középkorban, az írásnál, nem szeretem ezt a modern világot. Tavaly óta van csupán okostelefonom, hogy egy alkalmazáson keresztül Ázsiából haza tudjak telefonálni. Fiatal, kreatív munkatársam és fiatal feleségem van, nekik teljesen más meglátásaik vannak a virtuális világgal kapcsolatban, el is szoktam fogadni a döntéseiket, bár van, amit megvétózok. Tiszteletben tartom a csapatmunkát. Hiszek abban, hogy minél több agy dolgozik össze, annál inkább lehet kreatívnak lenni. Nem biztos ugyanis, hogy mindent jól látunk. Nagyon sokáig be voltam zárva, emiatt nem vagyok néhány dologgal képben. Van, amit a feleségem, vagy a munkatársam jobban lát, ilyenkor hallgatok rájuk, a megérzéseikre.

– Gyerekeknek is tartasz előadásokat. Kiknek és miről szoktál beszélni?
– Általában sérült, problémás gyerekeknek, illetve szenvedélybetegeknek szoktam előadásokat tartani. Megpróbálom a szüleik, a környezetük figyelmét is felhívni arra, hogy egy gyereket nagyon sokféleképpen szoktak nevelni, de a legfontosabb nevelési módszer a szeretet. Ha nincs szeretet, akkor nincs semmi. A szülő nem is igazán nevel, hanem mintát ad. És ha rossz a szülői minta, akkor sajnos csúnyán el tudnak csúszni az arányok. Saját gyerekkori botlásaimat szoktam elmesélni, elmagyarázni, illetve bemutatni azokat a jeleket, amikre figyelnie kell a szülőnek, a környezetnek.

Beszélgetőtárs: Gégény István

(A második kép forrása: ambrusattilakeramia.hu)