Minden napot kézfogással kezdünk – egy magyar látszerész Afrikában

2018. május 02. SZEMlélek

Varga Katalin látszólag "nyaral", valójában misszionáriusként segít kongóiak tömegének visszanyerni életlátásukat.

vargak1.jpg

Az ifjú szemgyógyító hölgy talán nem ismeretlen a SZEMlélek elkötelezett olvasói számára, hiszen ő is annak a hétgyermekes családnak a tagja, akiket 2015-ben mutattunk be. Ugyancsak megismerhettük már annak a missziónak a részleteit, amelyet Hardi Richárd végez Afrikában, hiszen maga a szemorvos nyilatkozott róla, interjú formájában. A két szál idővel összeért, hiszen Kati jelenleg Richárd munkatársaként végez szolgálatot Kongóban, amelyről ő maga számolt be, képekkel együtt.

* * *

Egy évvel ezelőtt realizáltam magamban, hogy tényleg ki szeretnék jönni Kongóba, Mbuji-Mayi-ba segíteni (ehhez sok "véletlen" találkozás segített hozzá). Őszintén szólva, ez akkor még inkább egy álom volt – a nagyok viszont azt mondják, hogy merj nagyot álmodni. Azt hiszem, ezt megtettem, és nem kis segítséggel Odafentről most már egy hónapja itt vagyok Richardnál.

Többen féltettek, hogy milyen körülmények között fogok élni, mit fogok enni és egyáltalán biztonságban leszek-e. Én ezektől kevésbé féltem, viszont az még engem is meglepett az első hetekben – mostanra már megszoktam –, hogy itt én valójában úrilányként élek. Sofőr szállít minket sok helyre a filmbe illő terepjárón. Éjjeliőr őrzi álmaimat. Munka után meleg ebéd gőzölög az asztalon. Kedvemre ehetek finomabbnál finomabb trópusi gyümölcsöket. A munkahely gyalog 10 percre van, tehát a korán kelés sem okoz problémát (7:30-ra járunk dolgozni). Gyerekkori álmom, a baldachin (szúnyogháló) itt vált valóra. Tehát amikor néha Katalin hercegnőnek szólít Richard, akkor nem is téved nagyot.

vargak2.jpg

Mikor Baltazár megkérdezte, hogy mi az, ami más itt, mint Magyarországon, akkor nehéz volt válaszolni, mert gyakorlatilag majdnem minden. Végül azt mondtam Neki: nekem itt olyan, mintha nyaralnék. Nemcsak a meleg miatt (amit én nagyon élvezek). A ráérős, nem sietős, stresszmentes élet, amit itt élnek az emberek. A sok-sok gyermekhang és nevetés. A reggeli madárcsicsergés. Az esti tücsökciripelés. Az, hogy látom a csillagokat este (kicsit másképp, mint otthon). Az, hogy strandpapucsban, vagy mezítláb megyek a vörös "homokos" úton. A pálmafák. Az, hogy kiülünk a teraszra vacsorázni és sörözni. Ezek mind olyan dolgok, amiket leginkább a Balatonnál, nyáron él át az ember. Így én most valójában 4,5 hónapig nyaralok.

Persze, munka is van, mert az utóbbi mondattal ellentétben segíteni jöttem, és nem nyaralni. A szemészeti centrum optikájának rendszerezettebb működéséért dolgozunk, illetve szakmai tanácsokat próbálok átadni (az egyelőre elég gyenge francia nyelvtudásommal). Valamint egy fél konténernyi optikai lencsét fogunk rendszerezni (hogy ne 1 óráig, hanem csak pár percig tartson majd a keresés).

Richard még az utazás előtt mesélt az optikáról, hogy kisebb kupira számíthatok majd, valamint rengeteg lencsére. Próbáltam elképzelni, felkészülni, de nem sikerült. A megdöbbentő, hogy itt 2 millió emberre van egy optika, míg Budapesten (ami szintén kb. 2 milliós város) egy utcára jut 2-3 jól felszerelt, áruval jól ellátott optika.

vargak4.jpg

Mi a látszerész képzésen megtanulunk kézzel csiszolni, de azt utána nagyon ritkán kell alkalmaznunk, mert automata gép végzi a formára csiszolást. Itt a műhelyes minden szemüveget kézzel csiszol, amit én hatalmas dolognak tartok. Őt néhány szakmai tanáccsal el kellett látni, hogy még pontosabban tudjon dolgozni, de azt hiszem, hogy nagyon nyitott a fejlődésre, ami (itt) egy nagy érték. Remélem, hogy mire letelik a 4,5 hónap, már egy automata csiszológéppel lenne gazdagabb a műhely, mert megérdemlik! Ennek a beszerzésén is dolgozunk – mert ezek nem kis összegek.

Az üzletben sok használt keret van az állványokon. A vevő döntheti el, hogy újat vagy régebbit vesz, szinte ingyen. Remélem és célom, hogy a régi keretek nagy részét (mert több zsákkal/kosárral van) újjá varázsoljuk, hogy senki ne érezze úgy, hogy régi keretet "kell" hordania. Bízom benne, hogy a kollégák is látni fogják az értékét ezeknek a kereteknek, mert van!

A műhelyben már sikerült (azt hiszem) nagy dolgokat elérnünk. Hatalmas motivációval – hogy a műhelyes megkapja azokat az új szerszámokat, amiket Magyarországról hoztam –, sikerült egy nem működő automata csiszológépet kivinnünk, és így sok helyet felszabadítani. Richardtól kaptunk egy szép új szekrényt, amit az egész centrum megcsodált. Abba is már rendszerezettebben tettük bele az alkatrészeket (csavarok, orrtámaszok, szemüvegszárak stb.). Ahogy itt gyakran mondják: petit à petit, azaz apránként minden helyére kerül.

vargak3.jpg

A másik nagy projekt a konténerben lévő sok értékes lencse rendszerezése. Kisebb-nagyobb karton-, műanyag és fadobozok, egy hatalmas zsák lencse. Ennek kb. a 40 százaléka van rendszerezve (ha jól saccolom), a többi ránk vár. Nekem leginkább a rendszerezés irányítása a feladatom. Ez azt jelenti, hogy el kell magyaráznom, milyen logika szerint válogassa ki a zsákból, tegye kartonokba, illetve rendezze sorba. Otthon is nehéz nem megcsinálni a másik helyett a feladatot, hanem türelmesen elmagyarázni, hogy megértse, mert hosszú távon mindenkinek az a legjobb. Itt ez talán még nehezebb, mert máshogy gondolkodunk (és ezt abszolút nem rossz értelemben mondom). Ami nekem evidens, egyértelmű, azt Ők nem biztos, hogy megértik. Így még vannak küzdelmek az organizálásban, de igyekszem minél több mindent átadni Nekik, hogy utána hasznosítani tudják majd.

Szakmai ártalom… annyira sok szép, régi lencsetasakot találtam, hogy muszáj volt fényképen rögzíteni. Így készült az alábbi kollázs – ez nem az összesféle lencsetasak.

vargak5.jpg

Végül a harmadik projekt az oktatás, ami még tervezés alatt áll. Néhány lelkes, tudásra vágyó kongóit szeretnénk az optika, látásvizsgálat rejtelmeibe bevezetni.

Az itt eltöltött egy hónap is megerősít abban, hogy számunkra, európaiak számára talán felfoghatatlanul nagy érték, amit Richard és a kongói kollégák működtetnek. Rengeteget vizsgálnak, műtenek és mosolyognak. És persze a különböző városokba, falvakba megszervezett missziók még mindezeken kívül vannak. Egy szó, mint száz, hatalmas dolog!

Ami nagyon tetszik az itteni munkamenetben, hogy a reggel egy közös megbeszéléssel és imával kezdődik. Ezt kötelezővé tenném otthon is. Ennek szerintem hatalmas ereje van. Nem beesel a munkába a 4-es 6-os, vagy egyéb zsúfolt tömegközlekedési eszközről leszállva, vagy a dugóból végre kikerülve. Nem rohanással kezdődik a nap, hanem egymás meghallgatásával és a Jó Istennel, valamint egymás köszöntésével (kézfogással).

Nagyon hálás vagyok – elsősorban Odafentre és Richardnak –, hogy itt lehetek. Mindenkinek csak javasolni tudom, hogy olvasson minél többet a centrum munkájáról, életéről, a missziókról, mert azt gondolom nagyon büszkék lehetünk RÁ!

Varga Katalin