55 kilométert futottak a magyar bencések
SZEMlélek 2018. április 29.

55 kilométert futottak a magyar bencések

Bakonybélből indultak, Pannonhalmára érkeztek a nem akármilyen távot teljesítő szerzetesek és barátaik.

szerzetesfutas.jpg

Sajátos sport kezd kialakulni a magyar szerzetesek között. Három évvel ezelőtt a SZEMléleknek közreműködésével szerzett tudomást a közvélemény Marton Bernát ciszterci pap szándékáról, aki lemaradván egy általa hagyományosan teljesített texasi ultramaratonról, a magyar fővárosban tervezte lefutni az 50 kilométeres távot – nem csupán tervezte, meg is tette, nagy médiafigyelem és népes díszkíséret közepette.

Ez a félszáz kilométer szinte hihetetlenül nagy távnak tűnt, nem mellesleg egy akkor 74 éves szerzetes mutatott példát kitartásból, egészséges életmódból, erőből és további erényekből. Jöttek aztán a bencések, hogy nem csupán táv, de domborzati viszonyok tekintetében is emeljék a tétet.

– A szerzetesfutás hősei megérkeznek Pannonhalmára! Bakonybél-Pannonhalma távot (kb. 55 km) teljesítették ma délelőtt 10-től délután 5-ig – olvasható a Facebook felületén április 28-án közzétett kép mellett. Az pedig hab a tortán, hogy a posztoló nem más, mint a pannonhalmi főapát, Hortobágyi Cirill.

Ez a csapat szó szerint hegyen-völgyön futott keresztül, s nem akármilyen végpontok között: mindkét monostor betöltötte az 1000. alapítási "születésnapját".

Kéne ide valami frappáns zárszó, de a fotó a maga háttértörténetével kellően beszédesnek bizonyul...

süti beállítások módosítása