A megtérés ajándéka – baráti levél Balog Zoltánnak
Gégény István 2018. április 17.

A megtérés ajándéka – baráti levél Balog Zoltánnak

Kényszerítsék-e ki a keresztények felebarátaik szívének odafordulását Isten felé, vagy más utat jelölt volna ki követőinek Jézus?

balogzoltan1.jpg

Kedves Zoltán!

Nagy értéknek tekintem a barátságot. Olyan kapcsolat ez, amely felette áll nézeteltéréseknek, vitás helyzeteknek. A barátok megtehetik, sőt, ők tehetik meg igazán, hogy megértő fogadtatás reményében őszintén jelezhessék egymásnak észrevételeiket. Így, a köztünk fennálló barátságból fakadóan közvetlen hangnemben fordulok hozzád.

Az országgyűlési választások estéjén úgy fogalmaztál egy újságírónak, majd ha az általa képviselt médium "megtér”, akkor fogsz neki nyilatkozni. Az elutasításkor az adott szerkesztőség hazug voltára hivatkoztál. Meggyőződésem, hogy sem lelkek pásztoraként, sem miniszterként, a közélet egyik leginkább meghatározó személyeként sem helyes ez a hozzáállásod. Ha Jézus így viszonyult volna a körülötte élő emberekhez, az Újszövetség első négy könyve elférne 6-8 oldalon.

Különleges este volt ez sokak számára, bizonnyal te is nagy nyomás alatt élted meg azokat az órákat – ilyen körülmények között nem mindig azt mondja az ember egy kamera jelenlétében, amit valóban, szíve mélyén vall. Velem együtt nyilván te sem gondolod úgy, hogy a megtérés kikényszeríthető előfeltétel lenne. Sokkal inkább olyan ajándék, amelyhez hozzásegíthetjük felebarátainkat, de az igazi csodát az Úr műveli. A mások megtéréséhez vezető úton a Biblia biztos támpontot ad Krisztus követői számára: „arról ismerje meg a világ, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt”.

Amikor nekem adtál legutóbb interjút – két pápa szentté avatására készülődve –, ott ült az irodádban egyik munkatársad, velem együtt ő is rögzítette saját készülékén az elhangzottakat. Ilyen egyszerű módszerrel vitás helyzet esetén könnyedén igazolható, ki mit mondott, vagy nem mondott. Ennek fényében még kevésbé tűnik indokoltnak az elutasításod, s annak alapja.

Barátodként bizakodva fordultam évekkel ezelőtt egy olyan kormányzati közösség tevékenysége felé, amelynek velem azonos értékeket képviselő, lelki forrásokból erőt merítő emberként te is tagja lettél. Most, egy újabb parlamenti ciklus kezdetén nagy a reményem, hogy a nemzet jövőjét meghatározó döntések meghozatalának közelében tevékenykedő személyként hozzájárulsz, hogy valóban keresztény tettek és lelkület jellemezzék az ország vezetőinek közösségét.

Barátsággal:

Gégény István

(A fotót Lambert Attila készítette, az említett interjú közben.)

süti beállítások módosítása