Nothing else matters – egy este a Metallicával
SZEMlélek 2018. április 07.

Nothing else matters – egy este a Metallicával

Helyszíni beszámoló a zúzós rockbanda fővárosi koncertjéről, ahová kisgyerekeit is magával vitte munkatársunk. Rosszul döntött volna? Kiderül.

metallica.jpg

Egy évvel ezelőtt kezdődött a különleges történetünk, amikor megvettünk négy darab Metallica jegyet a budapesti koncertre. Elképzelhetetlen volt számunkra, hogy otthon hagyjuk a gyerekeket, ez egy pillanatra sem fordult meg a fejünkben. Akkor még óvodás volt mindkét csemete, de eldöntöttük, megy a család Metallicára.

Ha szóba került a koncert, sokan nem rejtették véka alá a véleményüket, nem gyermeknek való ez a zúzda. Miért kell tömegbe vinni a gyerekeket, hangzavar van, a "metálos" közönség nem arról híres, hogy csendben, szépen szórakozna. Mi azonban úgy gondoltuk, együtt szeretnénk átélni a zenét, látni a színpadon a fiúkat. Eltelt egy év, Nándi iskolás lett, zenei ízlésünk nem változott, visszaszámoltuk a napokat.

Aztán az utolsó előtti napon aggódni kezdtünk. Túl hangos lesz nekik, vegyünk fülvédőt a hangszerboltban. Későn kezdődik, mi lesz, ha nem bírják? Veszélyes, ott a sok rocker, üvöltenek majd. Meg fognak ijedni. Állóhelyünk van, lehet, ülőhelyre kellene cserélni. Végül nem cseréltük.

Az Aréna előtt kígyózó sorok egyikében álltunk már, amikor lepacsizott a gyerekekkel és velünk egy igazi rocker arc. Nem a modern verzió, hanem a klasszikus. Mindenkinek megvan, ugye? Vékony testalkat, hosszú, göndör haj, fekete póló, rajta bőrmellény a plecsnikkel, Pokolgép, Megadeth, A rock az örök feliratokkal. Fülig ért a srác szája, elolvadt: de vagány, elhoztátok őket Metallicára?

A biztonságiak türelmesen, vidáman elmondták Boriéknak, miért olvassák le a jegyeik vonalkódját, befelé menet valaki megállított, kérdezte, hogyan tudtuk elhozni a gyerekeket, beengedték őket? Vettünk- e nekik jegyet? Igazán sajnálta, hogy nem járt utána, mert most nagyon bánja, hogy nincs mellette a lánya. Ez egy nagy dolog, fantasztikus élmény, milyen jó lenne megosztani azzal, akit a világon mindennél jobban szeretsz A büfénél ismét pacsizás debreceni srácokkal, egyikük büszkén újságolta, hat hetes a kisbabája. Közben fotók tömkelegét készítették a gyerekekről a koncertre látogatók, a férjemmel meg csak néztünk furán, mert éreztük, valami varázslat van körülöttünk.

Már a küzdőtéren álltunk, javában játszott az előzenekar, amikor ismét jött egy srác, olyan kigyúrt fajta, az, akinek látványától motoszkál benned az előítélet, hogy na, ő nem kedves. Motoros csapat tagjai vagyunk, láttunk már mindenféle embert, minket is ítéltek meg alaptalanul, talán ezért is, próbálunk előítéletektől mentesen élni. Vannak kivételek, ez olyan pillanat volt. Közeledett felénk, nagy vehemenciával, na mondom, ebből baj lesz. Krisztiánnak a nyakában a Nándi, nekem Bori, ez a figura meg egyenesen felénk tart. Kezet fogott férjemmel, s azt mondta: Hatalmas respect, öcsém! Mostantól új példaképem van! De komolyan! Hihetetlen jó arcok vagytok!

A gyerekekkel is megvolt a pacsi, s mi ott álltunk vizenyős szemmel, pislogtam sokat, mert azzal úgy éreztem, legyezem a szemem, felszárad gyorsan, s nem potyog ki a könnyem. Mégis, egy Metallica koncerten ne bőgjön már az ember. Hát hogy ne hatódtunk volna meg!

Egy idősebb külföldi házaspár a Metallica koncerten igazi kincsnek számító pengetőt és még nagyobb kincset, a backstage-ből hozott playlistet is adott a gyerekeknek. Egy road hozott még egy pengetőt, egy kedves lány pedig a Master of puppets alatt érzett ingert arra, hogy elmondja, inspirálom a nyakamban a lányommal, szülés után is van élet! Van boldogság és van család. James Hetfield, a zenekar énekes- gitárosa is a család fontosságára hívta fel a figyelmet. Az új generációt is üdvözölte szép szavakkal, s a koncert végén csordultig tele szeretettel a kislányommal táncoltam végig a Nothing else matters- t.

Fura leírni, de ez van, skacok! A Metallica koncerten rengeteg szeretetet kaptunk, mi meg reményt adtunk sok embernek, hogy lehet így is. Hogy nem kell feladnod önmagad.

Menjetek ki kisgyerekes családok! Menjetek ki a négy fal közül, aztán dobbantsatok egy nagyot, s hagyjátok el a komfortzónát!

aa.jpgSzerettem a Metallica családjának egyik tagjává válni ezen az estén, a gyerekek is szerették minden pillanatát. Váltsd valóra az álmodat azokkal, akik a legfontosabbak számodra! S tartsd észben: a kor nem számít! "Life is ours, we live it our way!"

Adorján Andrea

süti beállítások módosítása