A sírból kivezető út – Lélekemelő #1
SZEMlélek 2018. április 01.

A sírból kivezető út – Lélekemelő #1

Új sorozat indul a SZEMléleken. Varga László kaposvári megyéspüspök röpke gondolatait adjuk közre vasárnaponként.

laciatya.jpg

Húsvét ünnepe igazán illő alkalom arra, hogy egy főpásztor önálló rovatát megnyissuk több százezer embert megszólító értékmagazinunkban. Laci atya napi rendszerességgel ad közre az internet segítségével napindító gondolatokat közösségi oldalán, amelyek ide kattintva bárki által olvashatók. Bátorítására és jóváhagyásával rendszeresen közöljük ezeket a lélekemelő tömör üzeneteket, csokorba szedve.

március 26.
Bukásaink, bűneinkben való vergődéseink alatt ismét földre rogyott. De az Igazság felállt és folytatta, hogy szabaddá tehessen mindenkit, akik hazugságok terhei alatt éhezik és szomjazzák az igazságot!

március 27.
Mindenétől megfosztják, lemeztelenítve megszégyenítik, gúnyolják, leköpik, Jézust is és az egyházat is. Szó nélkül tűrte és tűri ma is, mert tudja, hogy feltámad!

március 28.
Jézust odaszögezik a fához. Mindent el kellett engednie, az álmait, a terveit, a közösségét, csak a szeretetet nem. Őt nem a szögek, hanem a szeretet tartja a kereszten. Akik ebben is követik, azoktól mindent elengedést kér!

március 29.
Az utolsó vacsorán, a megtört kenyérben kioszthatóvá vált a Szeretet. Keményszívűségünk, büszkeségünk, gőgünk kudarcain át megtöretve, a világ számára kiosztható szeretet-eledellé válhatunk mi is.

március 30.
Ott a középső kereszten a szeretet kör végtelenre tágult. Jézus jobban szerette az ellenségeit, mint önmagát. Az értük is önként vállalt halál a szabadság diadala lett. "Példát adtam nektek!" - követitek?

március 31.
Nem fejezte be, csak alszik. Előre ment, hogy megmutassa, nekünk halandóknak a sírból kivezető utat. Halálos álmunkban is a Szeretet története folytatódik. Tele vagyok reménnyel! :)

április 1.
Ő a Feltámadott, mi a feltámadók. Bűneinkből bűnbánattal, kudarcainkból újrakezdéssel, sértődöttségünkből megbocsátással, sebzéseinkből bocsánat kéréssel. Miért nincsen minden áldott napon Húsvét?

 

süti beállítások módosítása