Boxoló szerzetesnővérek a szorítóban
SZEMlélek 2018. március 29.

Boxoló szerzetesnővérek a szorítóban

Felvette a kesztyűt és küzdeni fog a lengyel szerzetesi közösség 5 tagja.

Habitusban, fátyolban, oldalukon csomózott övük, a korda himbálózik, miközben kitérnek egy jobb egyenes elől és bevisznek egy bal horgot.

 nuns-800x415.png

A lengyel Siennicában élő kapucinus női szerzetes közösség tagjai igen elszántak, ha akarnak valamit. Videójuk alapján úgy tűnik, most nagyon akarnak, és ezért mindent megtesznek. Céljuk, hogy adományokat gyűjtsenek a gyermekotthonuk felújítására, amely 1996 óta több mint 100 fiatalnak adott otthont. Sokáig nem érkezett segítség, így szánták el magukat erre az ötletes figyelemfelhívó kampány készítésére, melynek végén ez olvasható:

Küzdeni fogunk - nézd meg, hogy miért!

- Az otthonban élő gyerekek, akik jól ismernek minket azt mondták, hogy nem lepte meg őket, hogy boxolunk, mert szerintük mindig őrült ötleteink vannak - nyilatkozta a közösség elöljárója, Cecylia nővér. - A helyi lakosok is támogatnak bennünket, mert tudják, hogy milyen sokat teszünk a közösségért.

Az elöljáró csak azt sajnálta, hogy ő maga túl idős ahhoz, hogy csatlakozzon társaihoz a páston.

(catholicherald.co.uk)

süti beállítások módosítása