Nagyszerű küldetésünk van – derűsen iktatták be az új bencés elöljárót

2018. március 21. Gégény István

Várszegi Asztrik és Veres András megtapsoltatta, Cirill főapát megkacagtatta a jelenlévőket. Ez Pannonhalma...

02.jpg

Aki ott volt 2005 tavaszán Szent II. János Pál pápa temetésén, vagy távolról követte az eseményt, olyasmit érezhetett, tapasztalhatott, amely pillanatokból nagyon keveset ad nekünk az élet. Éppen azért, mert ezek az alkalmak valóban rendkívüliek - kívül esnek a rendes élet kerékvágásán. Ott és akkor mintha a világ egésze gyűlt volna össze, állította meg néhány órára az idő kerekét. Randevút adtak egymásnak egyházi és állami vezetők, hívők és nem vallásosak tömegei. Azon az aktualitáson túl, amiért összegyűltünk, magunkra is figyeltünk, együttlétünk nagy ünnepe zajlott Rómában. Olyan sokan voltunk, hogy az a kis csapat, amelyhez magam is tartoztam, a központi helyszíntől távolabb, a Circus Maximus területén kapcsolódott be a szertartásba. S az egész úgy, összességében elképzelhetetlenül és leírhatatlanul megérintő, lelket emelő találkozás volt.

13 tavasszal később, 2018. március 21-én, Európa fővédőszentjének ünnepén nem véletlenül jutott eszembe ez a történet: Pannonhalmán, az új bencés főapát beiktatásán valami hasonló történt. Mintha ablak nyílt volna a végtelenre, amelyen kitekintve a jelenlévők elfeledkezhettek mindennapi kihívásaikról, terheikről, és mennyeien jó volt együtt lenni. Ezúttal is több helyszínen fértek csak el az egybegyűltek – a bazilika mellett a könyvtárban és a díszteremben is kivetítőről követte a sokaság a szertartást. 27 főpásztort sikerült megszámolnom – könnyen lehet, hogy tévedek, de a nagyságrendnek stimmelnie kell –, s emlékeim szerint most először voltam jelen olyan misén, ahol a klérus nagyjából kétszer olyan hosszú ideig járult szentáldozáshoz, mint a nem kis létszámú hívő közösség. A búcsúzó főapát zavarba ejtően hosszan sorolta bevezető köszöntőjében a megjelent rangos vendégeknek csupán a titulusát, de aki ott volt, biztosan mind V.I.P., vagyis nagyon fontos személy Isten szemében.

– Te magad is áldás leszel – hangzott el a közel 3 órás ünneplés olvasmányában, amely a Bibliában Ábrahámra vonatkozott, ám a szentbeszédet mondó Gregory Polan prímás apát (a világ bencés szerzeteseinek legfőbb elöljárója) szerint ahogy a rendalapító Benedek a nagy előd, Ábrahám nyomdokain járt, úgy kell követnie Ábrahám és Benedek hitvalló, Istenben bízó életpéldáját Cirill főapátnak is. – A hit és a bizalom új élménye kíséri majd az új elöljáró életét – fogalmazott a szónok, aki a béke kialakításának és megőrzésének fontosságáról is beszélt.

001.jpg

Nagyjából eddig zajlott "rendben", áhítatos légkörben a program, ugyanis Ferenc pápa üzenetének felolvasását követően valaki eltapsolta magát, s mind követtük példáját. Ahol én álltam, onnan úgy tűnt, Várszegi Asztrik volt a kezdeményező, de az a lényeg, hogy ettől a pillanattól az is otthon érezhette magát, aki esetleg valamiféle "hivatalos ceremóniára" érkezett pár órával korábban. Nagyjából 20 perc múlva ismét taps töltötte be az ihletett csendhez szokott épületet – amikor a főapáti jelképek átadását követően Hortobágyi Cirill elfoglalta Várszegi Asztrik helyét a szentélyben, immár egyértelműen a mellette álló Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke tűnt a tapsfolyam forrásának.

Ez a derű még inkább felhangolta az ünneplők családias közösségét, hogy aztán az új főapát záró beszéde tegye fel a koronát a különleges együttlétre. – Nagyszerű küldetésünk van – mutatott rá az elöljáró, aki első mondataival kedves nevetést kiváltva adta meg az alaphangját főapáti szolgálatának. Akit érdekel a kacagás oka, nézze meg a benedikálás videófelvételét – annyit segítek, hogy 2 óra 48 perc környékén hangzik el az önkritikus tréfa.

A fő üzenet mégsem ez lenne Cirill főapát részéről, hanem az a gondolat, miszerint egy monostor kísérlet arra, hogy a világ egy pici részét ideálisan rendezzük be. Szerinte ugyanez igaz bármely élettérre, munkahelyre: egy család, egy vállalat, egy minisztérium, egy plébánia mind meghívás, lehetőség arra, hogy a világ azon részét, ahol élünk, ideálisabban rendezzük be, az evangélium értékrendje szerint.

Talán úgy lehetne megragadni ennek az ünnepnek a lényegét, hogy a maga különlegességében egy igencsak ideális eseményen élhettük át, amint egy kicsit változik, megújul, egy lépést tesz a jövő felé a kincseit hűen őrző egyház.

– Ez Pannonhalma – összegezte egy ismerősöm tömören az élményeit a szentmisét követő fogadáson. Mintha nem lenne mindebben semmi rendkívüli, csak a szokásos Isten-közeliség vált egyedi módon megtapasztalhatóvá egy 27 év óta nem látott beiktatás formájában.

A képre kattintva galéria nyílik további fotókkal...

6.jpg

Én mégis azt gondolom, hosszú út vezet még odáig, hogy ez az ideálisnak ható közösségben-lét általánossá váljon az egyházban, de ha olyan "úttörőnk" van, mint a Megváltó (az angol nyelvű prédikációban a "pioneer" kifejezés hangzott el, amelyet a szövegkörnyezetével együtt úgy fordítottak: "Jézus már kitaposta előttünk ezt az utat"), akkor igazán nincs miért aggódnunk.

Tennivalónk viszont akad, küldetésünk is van – éspedig nagyszerű –, az a bizonyos út pedig, ahogy a liturgia során is elhangzott, önátadásból, türelemből, együttérzésből épül. Hajrá, Cirill főapát buzdítását meghallva rendezzük be ideálisabban a világ azon részét, ahol élünk!

Gégény István

(Fotók: Hajdú D. András)

 

adomanybanner_600.jpg