Miért megy templomba a magyar fociválogatott?
SZEMlélek 2018. március 20.

Miért megy templomba a magyar fociválogatott?

A szövetségi kapitány szerint a labda mellett másra is érdemes koncentrálni.

fociv.jpg

– Kedden edzésekkel készülünk, délután pedig kicsit szabadabb program következik, többek között megbeszéljük a kazahok elleni taktikát, majd elmegyünk templomba – idézi Georges Leekens szavait a csakfoci.hu.

– Nagyon szeretném elültetni a játékosok fejében, hogy a megfelelő hozzáállással menjenek ki a pályára játszani a meccseken, és tegyenek meg mindent a győzelem érdekében. Nyilvánvalóan ez a hozzáállás azt követeli meg, hogy odafigyeljünk, megbecsüljük a labdákat, ne legyünk görcsösek, és megpróbálunk mindent megtenni annak érdekében, hogy nyerjünk – tette hozzá az új szövetségi kapitány a Telkiben tartott sajtótájékoztatón.

Az Index híradása szerint "később tisztázta, hogy a misén való részvétel természetesen fakultatív, mindenki hitét, meggyőződését tisztelni kell."

A hit tehát fontos szerepet kap majd a futballisták felkészítésében, ugyanakkor Georges Leekens egy ezzel nem teljesen összhangban lévő kijelentést is tett. – Nem hiszek a csodákban. A megelégedettség nem jó. Soha nem vagyok elégedett. Mint ahogy mondtam, csodák nincsenek, mindenért meg kell küzdeni. Mindig lehet fejlődni, hogy lehetünk jobbak – fogalmazott.

(Forrás: csakfoci.hu, index.hu, fotó: karpathir.hu)

süti beállítások módosítása