Messi, az ember
SZEMlélek 2018. március 16.

Messi, az ember

Lionel Messi a labdarúgás történetének egyik legnagyobb alakja. Ráadásul egy olyan kor főszereplője, amelyet az abszolút sztárkultusz jellemez. Neki azonban sikerült hétköznapi embernek maradnia.

messi01.jpg

Nem csak a stadionok lelátóin, az utcán, de a közösségi médiában, a sajtóban és a reklámokban is állandó szereplő. Az egész világon ismerik. De csak azért, mert a pályán az, aki. Magánemberként hiányzik belőle minden, ami a sztársághoz kell. Ő csak focizni szeret. A World Soccer februári számában megjelent vele egy hosszabb interjú, ebből közlünk most egy részletet.

– Mi maradt abból a kisgyerekből, aki 13 évesen nagy lelkesedéssel Barcelonába érkezett?
– Az álmaim és a vágyaim ugyanazok maradtak. Pedig sok idő eltelt azóta és sok minden történt a pályán és azon kívül is.

– Mennyiben változtatta meg a családi életedet az Antonella Rocuzzoval való stabil kapcsolatod és a gyermekeid születése?
– Minden tekintetben átalakult az életem. Másképp és máshogy látom a dolgokat. Az az igazság, hogy apává válni a leggyönyörűbb dolog, ami valaha megtörtént velem az életben. Van két gyermekünk, és várjuk a harmadikat. Az első gyermek születése hihetetlen érzés volt, a másodiké szintén, és ilyen lesz a harmadik is.

– Milyen a mindennapi életed?
– Alapvetően a gyerekek körül forog. Reggel én viszem Thiagot (5,5 éves) az óvodába, edzés után pedig sokszor egyenesen érte megyek. Utána általában együtt töltjük az időt Antonellával és a kisebbik fiúnkkal, Mateoval (2,5 éves). Vacsora után lefektetjük őket és akkor jut idő végre egymásra is. Pont úgy élünk, mint egy normális család.

– Szoktak kérni a fiaid, hogy focizz velük otthon?
– Nem igazán. Csak ritkán, akkor is inkább Mateo, a kisebbik.

– Szoktatok otthon Antonellával és a fiúkkal fociról beszélgetni, vagy képes vagy a témát az ajtón kívül hagyni és elszakadni tőle teljesen?
– Csak nagyon ritkán beszélgetünk otthon labdarúgásról. Nagyon nagy dolognak kell ahhoz történnie a klubnál, vagy a válogatottnál, hogy ez legyen a téma.

– Miről kérdeznek téged a fiaid? Értik már, hogy ki Lionel Messi?
– Mateo természetesen még nem. Furcsának találja, ha valaki odajön hozzánk és autogramot, vagy egy szelfit kér tőlem. Nem érti. Thiago már többé-kevésbé kezdi kapizsgálni, de még neki sem egyértelmű a helyzet. Szeret kijönni a stadionba meccset nézni, de még nem érti pontosan, hogy mi ez az egész. Néha otthon Messinek hív, ahogy a szurkolók.

– Egyszerű Lionel Messinek lenni?
– Én egy átlagos fickó vagyok, aki megpróbál családi életet élni. Szeretnék észrevétlen lenni és normál életet élni anélkül, hogy állandóan néz engem valaki.

Szokták mondani, hogy az életben azért történnek velünk rossz dolgok, hogy megtanítsanak minket valamire. Én azt gondolom, hogy a jó dolgok is ezért történnek.

gtg.jpgTehetséget, sikereket, gazdagságot a többi között azért ad az Isten, hogy próbára tegyen, és megtanítson szerénynek, alázatosnak és embernek maradni. Megtanítsa, mi az igazán fontos az életben. Lionel Messi nagyon tehetséges, nagyon sikeres, nagyon gazdag, nagyon emberi és tudja, hogy mi az igazán fontos az életben.

Gundel Takács Gábor

(Kép forrása: goal.com)

 

 

adomanybanner_600.jpg

süti beállítások módosítása