Szilágyi Liliána: Nem félek már szembenézni a gyengeségeimmel
SZEMlélek 2018. február 20.

Szilágyi Liliána: Nem félek már szembenézni a gyengeségeimmel

A sikeres sportolónő belebetegedett a mások által elvárt célok kergetésébe. Ő maga vall erről, a gyógyulás útjára lépésről is beszámolva.

lilu.jpg

Szilágyi Liliána érdemtelenül kevésbé ismert hazánkban: nem sztár, pedig az eredményei alapján akár az is lehetne. A SZEMlélek olvasói a Jakabos Zsuzsannával készült interjúnk során találkozhattak a nevével, abban a részben, ahol Zsu elmeséli, hogy őt és Hosszú Katinkát is maga mögé utasította Lilu. Európa-bajnoki ezüstérmes, kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok úszónő, s mindössze 21 éves.

Az eredményeknek, a sikernek azonban ára van. Erről kevésbé szoktak nyilatkozni az élsportolók, ám Liliána úgy érezte helyesnek, hogy a világ elé tárja (ezért a magyar mellett angol nyelven is közzétette) szenvedésének történetét. Talán túlzónak tűnhet ez a kifejezés, mégsem az: eddigi élete saját bevallása szerint olyan gyötrelem volt, amelyből az utolsó pillanatban sikerült kitörnie. Óriási stressz, hányás, bulémia...

– A testem és az elmém is megtört – írja az interneten publikált terjedelmes vallomásában, majd így folytatja. – De nem lehetett megállni, mert az elvárások nyomtak tovább...

– A májam, a vesém, az inzulinom és az összes vitaminom és hormonom instabilan működik. Az immunrendszerem gyenge, és a bőröm semmilyen védelmet nem képez magának ezáltal. Nem csak mint élsportoló, de mint egy hétköznapi ember sem vagyok egészséges. Mindez azért, mert szerettem volna másokért élni, ezért meghazudtoltam minden fájdalmamat. Nem hallgattam a testemre, sem pedig a szívemre. Elárultam saját magamat - talán ez a megrázó írás egyik legfontosabb bekezdése.

Mostanra Liliána már a gyógyulás útján jár. – Még most is nehéz az étkezéssel való viszonyom és a Bulémiámmal való küzdelem is, de tudom hogy jó úton vagyok, mert nem félek már szembenézni a gyengeségeimmel. Nem akarok többet megjátszani vagy elbújtatni bármit is.

Az élsportoló közleményének konkrét célja is van. – Úgy gondolom, hogy nagyon sokan vannak olyan helyzetben amiben én voltam! Így, az üzenetem Nektek, mindannyiótoknak az az, hogy ne féljetek a változásoktól, attól hogy felvállaljátok Magatokat és kövessétek az álmaitokat. Hogy azok legyetek akik akartok lenni!

A teljes vallomás angol és magyar nyelven ide kattintva olvasható.

Kedves Szilágyi Liliána, köszönjük, hogy megosztottad velünk a történetedet!

(Forrás és fotó: lilianaszilagyi.com)

süti beállítások módosítása