Február 14.: Szívügyeink napja

2018. február 06. SZEMlélek

A jövő szerdán kezdődő nagyböjti időszak első napja éppen egybe esik Szent Bálint ünnepével, vagy ahogy az angolszász kultúra ismeri, a Valentin-nappal. E két jeles nap mellé ajánlunk egy harmadik eseményt, amellyel lendületesen kezdődhet a nagyböjt, ugyanakkor a szívügyedért is kiállhatsz.

27458951_1759770364054535_1166968226994610399_n.jpg

Február 14-én az ország 20 pontján egy időben vetítik a Holnap című filmet. Az egyik budapesti helyszín a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola, ahol ez egyben a Naphimnusz Műhely idei félévének nyitóalkalma. A vetítés után beszélgetésre hívják az érdeklődőket, melyet dr. Zlinszky János vezet, meghívottjai Bakonyi Gábor ökológus, Szabadkai Andrea (Kislépték), Nobilis Márió teológus.

A film olyan emberekről szól a világ minden sarkában, akik tettek valami követésre méltót a környezetükért, és akiket lehet és érdemes is követni. Ahogy azt a Laudato si' enciklikában Ferenc pápa is kéri tőlünk. A helyi vetítéseket “a holnap bajnokai” szervezik, akiknek szívügyük, hogy saját környezetükben minél több embert inspiráljanak egy reményteli magyar holnap irányába, aminek létrejöttéért szívesen tesznek is.

További budapesti és vidéki helyszínek a szervező, az Átalakuló Közösségek honlapján.