Tanúságtétel a világklasszis teniszezőtől
SZEMlélek 2018. január 22.

Tanúságtétel a világklasszis teniszezőtől

68 tornagyőzelme, köztük a 12 Grand Slam győzelme elé sorolja hitét: ő mindenekelőtt ortodox keresztény, vallja magáról Novak Djokovic.

novak-djokovic.jpg

Az egykori világelső szerb teniszező 6 hónapos kényszerpihenő után tért vissza a pályára, s ehhez hitéből merített erőt, írja a francia aleteia.org.

Nem egyszer láthattuk még Djokovic-ot nyakában keresztet viselve mérkőzései alatt vagy hitéről téve tanúságot nyilatkozataiban. 

- Ez életem legfontosabb címe, mert mielőtt sportoló lennék, ortodox keresztény vagyok - mondta 2011-ben, amikor a a szerb királyi érdemrend, a Száva-rend keresztjét vett át. A kitüntetést a szerb ortodox egyház vezetője adta át, köszönetképpen a hatalmas anyagi támogatásért, amit az egyházi épületek felújításában vállalt Djokovic.

A 30 éves teniszcsillag tavaly nyitotta meg éttermét, ahol hajléktalanok és szegények étkezhetnek ingyenesen Szintén tavaly egy iskola felújítását is finanszírozta a szerb Pozegában.

 

- Az pénz nem gond számomra. Eleget kerestem ahhoz, hogy egész Szerbiát jól lakassam. Azt gondolom, azok után, amit én kaptam tőlük, megérdemelnek ennyi támogatást.

Az élsportoló feleségével, Jelenával 2005-ben ismerkedett meg középiskolásként, Belgrádban. 2014-ben tartották esküvőjüket. Két gyermeket nevelnek, a 3 éves Stefant és a 4 hónapos Tarát. Djokovic hithű keresztény tudott maradni a világsiker után is, sőt, egy háborúval, erőszakkal teli országban nőtt fel, de sosem felejtette el, hogy honnan jött. 

süti beállítások módosítása