Egyre többen kötnek házasságot, kevesebb a válás
SZEMlélek 2018. január 17.

Egyre többen kötnek házasságot, kevesebb a válás

Az összesített statisztika még így is negatív: 2016-ban ismét 10 ezerrel kevesebb házasság jött létre, mint amennyi válás vagy elhalálozás miatt megszűnt.

hazas_1.jpg

Hét év alatt közel másfélszeresére, 35,5 ezerről 51,8 ezerre nőtt a házasságkötések száma Magyarországon. Ennyi idő alatt és ilyen mértékű emelkedés utoljára a második világháborút követő években 1945 és 1950 között történt, amikor a háború alatt elmaradt házasságkötéseket pótolták be a párok – ismertette a Központi Statisztikai Hivatal friss tanulmányának adatait a Magyar Nemzet.

A házasságkötések számának 2011 óta tartó emelkedése először 2017-ben torpant meg: a 2017 első tíz hónapjában megkötött 46 ezer 61 házasság 2,5 százalékkal volt kevesebb az előző év azonos időszakában regisztráltnál. A teljes 2017-es év végleges adatai még nem szerepelnek a KSH honlapján.

A változás a cikk szerint részben a növekvő várható élettartamnak is betudható: kevesebben hagyják özvegyen házastársukat. Mérséklődött a válások száma is: 2014-ben hosszú idő óta először csökkent 20 ezer alá a mutató.

mti_hazassag.jpg

A 2010-2016 közötti többlet-házasságkötések bő 82 százalékát az először házasulók növekvő száma eredményezte, közel 17 százalékkal az elváltak és 1 százalék körüli értékkel járultak hozzá az özvegyek a házasságok számának növekedéséhez.

2016-ban azok a házasságok váltak a leggyakoribbá, ahol mindkét fél középiskolát végzett, emellett a nyolc általánost végzett menyasszonyok és vőlegények között is nagyobb mértékben nőtt a házasságkötések száma, mint a felsőfokú végzettségűek körében.

Számos kutatás szerint a tartós elköteleződésnek jótékony hatása lehet az egyén életére - fogalmaz a lap. A több házasság viszont nem eredményezi automatikusan több gyermek vállalását is. Ez az összefüggés az elmúlt években kifejezetten csökkent, és rengeteg olyan ország van, ahol kevesen kötnek házasságot, még sincs demográfiai probléma – mondta el korábban Kapitány Balázs, a KSH demográfusa a Magyar Nemzetnek.

(Forrás: mno.hu, grafika: MTI)

süti beállítások módosítása