Tavaszváró édesanyáknak

2018. január 15. SZEMlélek

Amíg azon gondolkoztam hogyan kezdjem az írást, 5 és fél éves lányom behozta a nappaliba a kapát. Nem, nem volt sáros, így nem azzal folytatom, hogy takarítanom kellett utána.

andikert2.jpg

Koncentráljunk most a kapára! Van belőle mindenféle. Hagyományos fa nyelű, vas, meg zselés színes műanyag, brit tudósok által tesztelt is, ami aloe kivonatával minden kapálás alkalmával roppant puhává varázsolja a tenyerünket. Nekünk nagy fa nyelű van, meg kicsi műanyag, de van szép kék és narancssárga színű, kis méretű is. Bori szeret kapálni. Túrja a földet, magokat szór bele, műveli a kiskertet a fiammal együtt.

Egyébként nem erről akartam írni. Átszellemülve sajnáltattam magam, nincs időm semmire, kócos a hajam, munkából oviba, iskolába, haza, konyhába, fürdés, altatás hatszáz mesével. Apával talán tudunk pár mondatot váltani, aztán alvás. Na, valami ilyesmit szerettem volna kiírni magamból olyan mai modern módon, ahogy a kisgyermekes anyukák, a vagány, de fáradt édesanyák, a blogger anyák, a trágár szöveget viccesen toló nem ősanyák, az ősanyák, az egészséges, mindenmentes anyák szokták gondolataikat megosztani a világgal. Olvastam egybeírtszavasokat is, nagyon tetszett. Most azonban értelmét vesztette mind, még a vicces is, mert bejött Bori a kapával.

Komolyan. Mi bajom volt az előbb? Hogy nem jutok el a manikűröshöz? Kapáláshoz minek lakk? Fodrász. Az volt a bajom. Vagyis annak hiánya. Tényleg nevetnem kell magamon. Rettenetes dolgot írok: nekem nem volt kedvem elindulni fodrászhoz, körmöshöz, vagy edzeni. Ráfogni a gyermekre nagyon sunyi dolog.

andikert1.jpg

Viszont ma bár borongós, de lágy idő van. Puha a talaj, elő lehet készíteni a kertet a vetésre, a tavasz fogadására. Meg lehet javítani Nándival a kiskert kerítését, mert nemsokára újraéled a természet. Feltámad.

Amióta megláttam a kapát Bori kezében, ez jár a fejemben.: „És aki csak él és hisz bennem, soha meg nem hal.” Hm... A növényvilág ismeri a Bibliát. Borinak is van hite, mert nyaggat, hogy menjünk a kiskertbe. Januárban.

Megyek vele, repülök. Négy kéz szorgoskodik kint, csatlakozik hozzá még négy. A családunk nyolc keze összefonódik, s ismét visszakanyarodnak gondolataim a megtépázott szívű anyára, aki egy órája még magában sóhajtozott, hogy nem jut levegőhöz, meg fodrászhoz. Viszont a spenót palánták már a magaságyban vannak, nemsokára pedig már szedhetjük a zsebkendőnyi kertünkből a salátát, zsázsát, rukkolát, snidlinget.

aa.jpgHogy mi ebből a tanulság? Drága anyukák! A csoda ott van előttünk, ne sóhajtozzunk! Aki teheti, még ma fogja meg a kapát, mert bizony, lesz feltámadás.

Adorján Andrea

(A fotókat a szerző készítette.)