Semleges nemet kapna Jézus Svédországban
SZEMlélek 2018. január 11.

Semleges nemet kapna Jézus Svédországban

A skandináv államban egyébként egy felmérés szerint még a helyi evangélikus egyház tagjainak is mindössze 15 százaléka hisz Krisztusban.

hen.jpg

2018-tól a svéd lutheránus egyház át tervez állni Isten és Jézus kapcsán az országban 2015-ben bevezetett semleges nemű "hen" személyes névmás alkalmazására – írja a Magyar Nemzet. Amely kifejezést azért kezdték el alkalmazni, hogy azok is találjanak maguknak önmeghatározási eszközt, akik nem érzik magukat sem férfinak, sem nőnek.

Az írás idézi Susann Senter lelkész nyilatkozatát a Dagens Nyheter című lapnak, amely szerint elismerik, hogy a „történelmi” Jézus férfi volt, ám ez a tény szerintük lényegtelen a modern Svédországban. Mondván, Jézus valóságos Isten és valóságos ember, amivel magasan a hím- és nőnem kérdése fölé emelkedik. Mikael Mogren, Västerås püspöke sajtónyilatkozatban állt ki az egyház döntése mellett, mivel, mint írja, neki is célja, hogy a templomok vonzóbbá váljanak a transzvesztiták és a transzszexuálisok számára. Mogren szerint Jézus Krisztus férfi identitása az egykori uralkodók leleménye, amivel a férfi nő fölötti hatalmát kívánták legitimálni. Azzal, hogy Jézusból teológiai értelemben semleges személyt kreálnak, éppen a nők elnyomásának vallás általi igazolását szüntetik meg.

Zárszóként a szemlézett cikk címét idézzük: Uram, irgalmazz!

(Forrás: mno.hu, kép: 21stcenturywire.com)

süti beállítások módosítása