Ferenc pápa és a migráció

2018. január 09. SZEMlélek

Még a kommunisták is több tisztelettel beszéltek a katolikus egyházfőről, mint napjainkban a magukat a kereszténység védelmezőinek beállítók. Egy hazai jezsuita eredt az okok nyomába.

francis_migrants.jpg

Ferenc pápa magyar rendtársa, Koronkai Zoltán egy sokat vitatott témában fogalmazta meg az érdemi párbeszédet elősegíteni szándékozó gondolatait. Írását vele egyeztetve, az ő hozzájárulásával a jobb megértés szándékával teljes terjedelmében közöljük. Az eredeti cikk a Jezsuita bloggerek felületén érhető el, ide kattintva.

* * *

Ferenc pápa a béke 51. világnapjára (2018. január 1.) írt üzenetének középpontjában a „A migránsok és a menekültek: békét kereső nők és férfiak” –állnak. A menekültekkel kapcsolatos állásfoglalásai miatt nagyon erős kritikák érik a pápát szerte a világon és idehaza is, azzal vádolva őt, hogy ellensége a keresztény Európának, kollaborál a „muzulmán megszállókkal”, ösztönzi a tömeges migrációt és hasonlók. Magyarországon egyébként meglehetősen új az ilyen a vehemens pápakritika. A kommunista rendszer végén sem volt ilyen erős például a közismerten kommunista ellenes II. János Pál pápa hazai kritikája. Fura látni, hogy, mintha még a kommunisták is jobban tisztelték volna a katolikus egyház vezetőjét, mint a „kereszténység” egyes mai hazai védelmezői...

Maga a menekült kérdés önmagában is egy rendkívül összetett, sokoldalú jelenség, amiben nem egyszerű eligazodni és azt hiszem nagyon kevesen vannak azok, akik kellő mélységében ismerik a valóságot. Ahogy a jelenség maga összetett, úgy Ferenc pápa nézetei sem fekete-fehérek a kérdésben. Nem elegendő csupán egy egy üzenetet olvasni tőle, hanem érdemes nagyobb összefüggésben rátekinteni mindarra, amit a pápa mond és tesz. Szeretném ebben az írásban szélesebb összefüggéseiben bemutatni, amit Ferenc pápa tevékenységéből megértettem. Meg kell valljam ugyanakkor, hogy amit Ferenc pápa erről a kérdésről mond az bizony számomra is kihívást jelent és nem könnyű napirendre térni a sorait olvasván.

Először néhány olyan szempont, ami abban segíthet, hogy az eltérő perspektíváinkat közelítsük:

Eltérő háttér tapasztalatok

Mindenki onnan nézi és értelmezi a világot, ahol van. Egyéni, családi, nemzeti életsorsunk erősen befolyásolja és alapvetően meghatározza, hogy hogyan látjuk és értelmezzük a világot. Jorge Bergoglio egy olyan országból jött, amit bevándorlók népesítettek be, ő maga is olasz bevándorlók leszármazottja. Argentína kultúrája sok nép találkozásából született, mai arcát alapvetően keresztény, dominánsan katolikus kultúrák határozzák meg, ha nem is kizárólagosan. Az egész amerikai kontinens alapélménye a kultúrák pozitív találkozása, legalábbis, ha az európai bevándorlók oldaláról nézzük. Ha viszont az őslakosság szempontjából tekintjük a történetet, akkor persze egészen más narratíva rajzolódhat ki. Megszállás, kirablás, elnyomás és hasonló kifejezések, amiket újabban egyre gyakrabban használnak Amerika őslakosainak leszármazottai az „Amerika felfedezését” és az azt követő időszakot jellemezve. A mi közép európai tapasztalatunk talán épp ehhez áll közelebb. Hamarabb jut eszünkbe a török megszállás, Trianon tragédiája, kisebbségi lét megannyi küzdelme, mintsem a kultúrák békés, egymást gazdagító jelenléte, jóllehet, azért ilyen tapasztalatokkal is rendelkezünk az elmúlt évszázadokból. Hódító birodalmak árnyékában az „idegen” gyakrabban jelentett számunkra fenyegetést, mint egzotikus érdekességet, kulturális gazdagodás lehetőségét. Ilyen értelemben a személyes és történelmi érintettségünk egészen ellentétes élményanyagot hoz elő a bevándorlás vonatkozásban. Nagyon más a mi hátterünk és Jorge Bergoglio háttere. Már pusztán ebből adódóan is létezik egy jelentős feszültség. Azt hiszem, hogy egyik háttér sem nem jobb, sem nem igazabb, mint a másik. Kölcsönösen lehetne tanulni egymástól. Nekünk talán arra lenne érdemes jobban figyelni, hogy az idegen nem csak kockázatot, veszélyt jelenthet, hanem életet, növekedést is.

Eltérő perspektíva

A pápa megértéséhez azt is figyelembe kell vennünk, hogy ő nem pusztán egy európai város, Róma püspöke, hanem az egyetemes Katolikus Egyház vezetője is. Minden, amit mond és tesz, nem csak Európára való tekintettel mondja és teszi, hanem szeme előtt tartja az egész világ problematikáját is. Most, hogy hosszú évszázadok óta az első nem európai pápa ül Péter székében, még erősebb lett ez a dimenzió. Természetes módon nagyon hajlamosak vagyunk mindent csak a saját országunk vonatkozásában látni, de a pápa minden nép iránt felelőséget visel, nem csak egy kontinens, nem csak egy kultúra (a nyugati világ) érdekeit és szemléletét képviseli. A világ püspökeivel, az államfőkkel való találkozásai révén egy egészen más perspektívából képes látni a világunkat és annak kihívásait. Amikor a közelmúltban a magyar püspökök Rómában jártak és találkoztak a pápával, akkor rácsodálkoztak arra, hogy a pápa milyen jól informált, Márfi Gyula érsek például így nyilatkozott „Kiderült, hogy a Szentatya sokkal többet tud mind az iszlámról, mind a migrációról, mint azt mi az egyoldalú híradások alapján gondoljuk róla.”

Párbeszéd szükségessége – lehet vitatkozni még a pápával is

Ferenc pápa egyik központi témája, amiről szintén sokat szokott szólni, a párbeszéd. Korunk nagy kérdéseiről párbeszédet kell folytatni. Egyik legnagyobb kihívás ma, hogy értelmes párbeszéd helyett nagyon hamar ellenségképekben gondolkodunk, és a világot jókra és gonoszokra osztjuk. Csak arra fókuszálunk, hogy a másikat hiteltelenítsük és a saját álláspontunkat szajkózzuk. Kevés az igazi odafigyelés arra, amit a másik valóban mond. Pedig igazi szabadság mutatkozik meg abban, mikor oda tudunk figyelni egy olyan véleményre is, ami első látásra idegen, sőt akár veszélyesnek is tűnik. Kimozdít minket a komfortzónánkból.

Érdemes még megjegyezni, hogy maga Ferenc pápa mondja, hogy „sem a pápának, sem az Egyháznak nincs monopóliuma a társadalmi kérdések értelmezésére, sem a kortárs problémák kapcsán felmerülő megoldási javaslatokra. Itt csak megismételhetem VI. Pál világos szavait: ’A nagyon különböző helyzeteket látva nehéz egyetlen szót kimondanunk és egyetemes érvényű megoldást javasolnunk. Különben is ez nem szándékunk és nem is küldetésünk. A keresztény közösségekre tartozik, hogy objektíven elemezzék országuk helyzetét.’” (EG 184). Ebből következik, hogy magyar katolikus keresztényként nagy felelőségünk van a saját helyzetünk és cselekvési terünk értelmezését illetően. Nem szükségszerűen kell minden részletben, és minden vonatkozásban egyetértenünk Ferenc pápa globális helyzetértelmezésével, sem pedig egyszerű, gondolkozás nélküli, mechanikus „copy paste” módon megvalósítani, amit mond. Ugyanakkor mégis felelőségünk, hogy erőfeszítéseket tegyünk annak érdekében, hogy megértsük őt, és figyeljünk az iránymutatására. Az Evangélium, az Egyház általános tanítása fényében és a saját helyzetünk gondos és imádságos megvizsgálásával keressük, hogy itt és most mi a dolgunk. Benne van ebben az is, hogy el lehet és el is kell mondani a pápának (is), azt, amit tapasztalunk, amit látunk, amitől félünk, és amiben remélünk. A pápa több alkalommal beszélt arról, hogy az Egyházban szükség lenne egy egészséges decentralizációra és jobban oda kell figyelni a helyi körülményekre, nem szabad mindent a központtól várni a döntéshozatal folyamatában. Sokszor beszélt a bátorságról, a prófétai merészségről is, arról, hogy ne féljünk. Miért kellene félnünk attól, hogy a saját történelmi tapasztalatunk alapján fogalmazzunk meg szempontokat egy ilyen, az egész térségünk jövőjét radikálisan meghatározó kérdésben, mint a bevándorlás?

Most szeretnék néhány tartalmi elemet kiemelni a pápai üzenetekből:

Szolidaritás

Ferenc pápa újra és újra felszólítja a világot (és nem csak Európát!) a menekültek védelmére, befogadására, segítésére, integrálására. Kiemelve a szolidaritás, a megosztás, a kölcsönös kulturális gazdagodás lehetőségeit: „mindnyájan egyetlen család tagjai vagyunk, a migránsok és az őket befogadó helyi lakosság, és mindnyájunknak jogunk van ahhoz, hogy használjuk a föld javait, amelyek mindenkit megilletnek egyetemlegesen, amint ezt az Egyház társadalmi tanítása kimondja. Ez a szolidaritás és az osztozás alapja.” – fogalmaz újévi üzenetében (ahol egyébként XVI. Benedeket idézi). Ferenc pápa megszólalásaiban nagyon gyakoriak az ilyen jellegű buzdítások és intenzívek a prófétai cselekedetek is, amikor menekülttáborokat látogat meg, menekült családokat fogad be a Vatikánba vagy éppen nagycsütörtökön menekültek lábát mossa meg a húsvéti lábmosási szertartás keretében. A pápa személyesen is találkozik ezekkel az emberekkel, meghallgatja őket, együtt eszik velük. Ha jól megfigyeljük olyan magatartás ez, amely annyira jellemzi Jézust és ez a fajta közelség a szenvedő emberekhez sajnos sokszor annyira hiányozik azokból, akik a világpolitikát irányítják. A pápa kontemplatív tekintettel nézi a menekülteket és bennük az Embert látja meg – és nem a potenciális terroristát, a muzulmán hódítót – hanem az Embert, és minden ember, különösen a szegény ember szívében jelenlévő Krisztust. A pápa erős és gyakran prófétai – ezért a nyugalmunk szempontjából oly idegesítő – szavai mögött azt hiszem, hogy ezen személyes találkozások dinamikája áll.

Azt hiszem, hogy ez a személyes találkozás mindnyájunknál döntő jelentőségű lehet. Számomra is az volt. Amikor 2015 nyarán a Keleti pályaudvaron, vagy a II. János Pál téren vagy éppen a Magyarországon menekült státuszt kapott emberekkel találkoztam, megváltozott bennem az, ahogy rájuk nézek. Konkrét emberi tragédiákkal szembesülve már nehéz közömbös maradni. Konkrét emberek tekintete előtt a jézusi szó, hogy „velem tettétek”, vagy éppen „velem nem tettétek” (vö. Mt 25), bizony továbbra is parancs, felszólítás marad. A pápa üzenetei ezt az imperatívuszt erősítik: „Ne essünk a bezárkózás csapdájába, ne legyünk közömbösek testvéreink szükségleteivel szemben, és ne csak saját érdekeinkkel törődjünk! Amilyen mértékben megnyílunk mások felé, olyan mértékben válik életünk termékennyé, olyan mértékben nyerik vissza a társadalmak békéjüket, és olyan mértékben kapják vissza az emberek teljes méltóságukat.

Ami a Ferenc pápa üzeneteinek tartalmi részét illeti, igazából nem látok semmi olyat, ami ne lett volna már ott az elődeinél is. A hangsúlyok, a fogalmazás, a stílus persze más, de lényegileg szerintem semmi új nincs. II. János Pál, XVI. Benedek pápák évente jelentettek meg körleveleket az elvándorlók és menekültek világnapja alkalmából. Náluk is azt olvashatjuk, hogy: „A menedéket kérő menekülteknek, akárcsak az üldözés, az erőszak vagy az egyéb életveszélyes helyzetek elől menekülő embereknek mindig szükségük van a mi megértésünkre és befogadó készségünkre, emberi méltóságuk és jogaik tiszteletben tartására”. Vagy:Az emberi szolidaritás mindenkit arra kötelez, hogy fogadja be a menekülteket és szeretettel lássa őket vendégül, hogy így közülük senki se érezze magát kirekesztve a türelmetlenség és az érdektelenség miatt”. Ami változott, az döntően európai változás: a migrációs nyomás érezhetővé vált Európában is, sőt nálunk Magyarországon is. Ami az előtt csak távoli probléma volt számunkra, az most már a mi országainkat is érinti. Mindezidáig magyar újságírók valószínű soha nem olvastak migrációs pápai üzeneteket. (Önkritikusan megjegyzem, hogy nem is nagyon csodálkozom ezen, hiszen én sem ezeket a körleveleket lapozgattam 2015 előtt, pedig katolikus pap vagyok.)

II. János Pálra vagy Benedek pápára sokan, mint a kereszténység nagy védelmezőire tekintenek szemben Ferenc pápával, aki „migráns párti” – ha azonban ezeket az a pápai üzeneteket elolvassuk, láthatjuk, hogy mennyire téves ez a nézet. A két nagy előd tanításában bizony lényegében nem volt semmivel sem kevésbé „migránssimogató” mint Ferenc. Mindnyájan a Katolikus Egyház társadalmi tanítása alapján állnak, ami minden ember szolidaritását és egymás iránti felelősségét, a föld javainak egyetemes rendeltetését hangsúlyozza. A szolidaritás imperatívuszát nem kerülhetjük el, ha nem akarunk Jézus tanításának és személyének hátat fordítani.

Akkor hát mindenkit be kell fogadni?

A mérték

Ferenc pápát a korlátlan bevándorlás támogatásával vádolják, pedig ez nem felel meg a pápa nézeteinek. Kevésbé ismert, de Ferenc pápa beszédeiben is jelen van a mérték kérdése. A pápa szerint az országoknak „figyelembe kell venni, mennyi embert képesek elhelyezni, ugyanis nemcsak befogadni kell a menekülteket, hanem integrálni is. Nem humánus dolog becsukni a szívünket, bezárni az ajtót, mert hosszú távon ennek ára van. Politikai szinten ugyanakkor nem szabad óvatlannak lenni, vagyis több embert befogadni, mint amennyit integrálni tudunk, mert ennek is megfizetjük az árát. Ha ugyanis nem illesztjük be a menekülteket vagy a migránsokat a társadalomba, akkor elgettósodnak. Ha pedig egy kultúra nincs kölcsönhatásban a másikkal, akkor az veszélyes lehet.” Világos szavak ezek, amelyeket a pápa a svédországi útján mondott. Az ifjúsági világtalálkozó idején (2016) lengyel püspökökkel való találkozáskor is kiemelte a mérlegelés szükségességét „Úgy vélem, mindegyik országnak magának kell látnia, hogyan és mikor: nem mindegyik ország egyforma; nem mindegyik országnak vannak ugyanolyan lehetőségei.”

A pápa nem közömbös a menekültekkel kapcsolatos európai aggodalmakat illetően: „Az intézmények és az emberek aggodalmai, itt, Görögországban és más európai országokban, érthetők és jogosak.” Tisztában van a tömeges muzulmán bevándorlás veszélyeivel is. Veres András a magyar püspökök Ferenc pápával való találkozásakor így foglalta össze a pápa véleményét: „Nagyon világosan három irányba osztaná el az egész migrációs kérdést vagy az iszlám kérdését: van egy harcos iszlám, akiktől joggal félünk, mert további terrorcselekményeket követhetnek el; van egy nem militáns, mégis erősen iszlamizáló szándékú közösség; és sajnos egy kisebbség az, akik készek a dialógusra. De a Vatikán a maga részéről is megtesz mindent azért, hogy ez a dialógus előrehaladjon, és létrejöhessen egyfajta megbékélés a kereszténység és az iszlám között. Hiszen, mint mondta: ’Én magam is tudok olyan esetekről, amikor egy keresztény egy muszlimmal házasságot kötött, akkor erőszakkal tették muszlimmá a keresztényt, és sohasem fordítva történt.’Kocsis Fülöp érsek azt kérdezte. hogy mi Ferenc pápának a véleménye arról, hogy az iszlám egyre erősödik, a kereszténység gyengül, és mi lesz Európával? „Erre nagyon világos választ adott Ferenc pápa. Ez valós veszély, hogy ezzel számolnunk kell, hogy az egész Egyháznak nagy feladata – papoknak, püspököknek, híveknek –, hogy ne hagyjuk ezt a kiüresedést, és mellé tette, hogy önmagában nem csak az iszlám veszéllyel kell számolnunk, hanem a globalizációval. Mert mind a kettő ugyan arra épít: a hit elgyengülésével számol, és akkor tud terjedni, ha a keresztények nem élik meg a hitüket tanúságtevő módon, és azt célozza, hogy a kereszténység háttérbe szoruljon. Többször is említtette a pápa az ideológiai gyarmatosítás kifejezést, hogy a gender, a nemek közti különbségek, de a nemzeti különbségek elmosása is óriási veszélyt jelent Európában és mindenhol, ahol az emberi kiegyenlítődés nyomán az emberi személy is elveszíti identitását. Nem szabad, hogy Európa elveszítse a nemzeti tudatra épülő sajátosságait. Úgy fogalmazott, hogy Európának vissza kell térnie saját önmagához, identitásához.”

Mindebből (és lehetne hozni más, nem éppen gyakran idézett megnyilatkozásokat) világos lehet, hogy a pápa számára is megőrzendő érték a nemzeti identitás, a menekültek befogadásánál tekintettel kell lenni az országok eltérő lehetőségeire, a szolidaritás nem jelenthet korlátlan befogadást. Az országok vezetőinek felelősen kell mérlegelniük, hogy mire képesek, mennyi embert tudnak normálisan integrálni, mekkora a teherbíró képességük a segítségnyújtás terén.

Minden pápai megnyilatkozást a Katolikus Egyház tanításának egésze és így az Egyház társadalmi tanításának egészének fényében kell látni és értelmezni. A szolidaritás, a javak egyetemes rendeltetésének elve mellett a szubszidiaritás is egy lényeges alapelv (vö. Egyház társadalmi tanításának komprendiuma). Az igazságosság pedig ezen elvek alkalmazásának bölcs egyensúlyából származik.

Felvetődik bennem a kérdés, hogy vajon az Európában növekvő idegenellenesség egyik oka részben nem-e éppen abból fakad, hogy megborult ez az egyensúly? Olykor még a jó dolgok is, ha egyoldalúak, okozhatnak komoly válságokat. Érdemes emlékeztetni arra az ősi katolikus gondolatra: „nem csak, hanem is”.

Migráció: csak a jéghegy csúcsa – avagy orvosoljuk gyökerében a bajokat

Egy alkalommal Ferenc pápa a jéghegy csúcsához hasonlította a migráció problémáját. Azaz csak egy kicsi rész, ami jól látható egy olyan válságból, ami valójában sokkal mélyebb. Mivel tüneti jelenségről van szó ezért tüneti kezeléssel sem lehet igazán megoldani a válságot, mint pusztán kerítések és falak építésével – de teszem hozzá korlátlan befogadással sem. Világos, hogy a migráció kiváltó okait kellene megszüntetni. Ezért mondja a pápa Konstantinápoly pátriárkájával és Athén ortodox metropolitájával közösen: „Az összes politikai vezetőhöz fordulunk, hogy minden eszközt használjanak fel annak biztosítására, hogy az egyének és a közösségek, köztük a keresztények, hazájukban maradhassanak, és élvezzék azt az alapvető jogot, hogy békében és biztonságban éljenek. Sürgősen szélesebb körű nemzetközi egyetértésre és támogatási programra van szükség a jogállamiság fenntartására, az alapvető emberi jogok megvédésére ebben a tarthatatlanná vált helyzetben, a kisebbségek védelmezésére, az emberkereskedelem és embercsempészet elleni küzdelemre, az életveszélyes utak megszüntetésére, mint amilyenek az Égei- és az egész Földközi-tengeren át vezetnek, valamint biztonságos letelepedési eljárások kidolgozására.”

Ezért emeli fel a pápa a szavát a fegyverkereskedelem ellen: „határozottan fel kell számolni a fegyvergyártást, a fegyverkereskedelmet és annak gyakran rejtett szálait; minden támogatást meg kell vonni azoktól, akik gyűlöletet és erőszakot alkalmazó terveket szőnek.” Valóban milyen paradox, hogy a világ gazdag, fejlett államai a legnagyobb fegyver exportőrök is egyben. Miközben nemzeti jövedelmük jelentős része származik a konfliktus zónákba szállított fegyverüzletből, másik oldalon a nagy segítségosztó szerepben szeretnek tetszelegni...

Még mindig nem vagyunk a válság gyökerénél. A háborúk, és a mértéktelen környezetrombolás és az ebből fakadó természeti katasztrófák mögött – melyek napjainkban több mint 65 millió embert kényszerít elvándorlásra – a pápa szerint egy még mélyebb krízis húzódik meg: egy olyan társadalmi és gazdasági rendszer, amely „gyökerében igazságtalan” (EG 59). „Ez a gazdaság öl” – mondta Ferenc pápa már számos alkalommal. „Miközben kevesek jövedelme hatványozottan növekszik, a többség egyre távolabb kerül e szerencsés kisebbség jólététől. Ez a különbség olyan ideológiákból ered, amelyek védelmezik a piacok feltétlen autonómiáját és a pénzügyi spekulációt. Éppen ezért tagadják az államok ellenőrzési jogát, amelyekre rábízták, hogy őrködjenek a közjó védelme fölött. Egy új, láthatatlan, olykor virtuális zsarnokság rendezkedik be, amely egyoldalúan és kérlelhetetlenül érvényesíti saját törvényeit és szabályait.” EG 56 Az antik aranyborjú imádása (vö. Kiv 32,1-35) új és embertelen változatra talált a pénz bálványozásában, az arctalan s az igazi emberi célt nélkülöző gazdaság diktatúrájában.” EG 55.

A lengyel püspökökhöz szólva kérdezi a pápa „melyik az a mai ideológia, amely épp a középpontban van és a korrupciónak, a háborúknak az anyja? A pénz bálványozása. A férfi és a nő többé nincsenek a teremtés csúcsán, a pénzistent tették oda, és mindent adnak-vesznek pénzért. A középpontban a pénz áll. Kizsákmányolják az embereket.”

Az emberiség jelen történelmi helyzetében tapasztalható társadalmi és ökológiai válság elemzésével foglalkozik Ferenc pápa 2015-ben megjelent Laudato Si’ kezdetű enciklikája. Ez az írás mélyre megy, a gyökerekkel foglalkozik, hogy miért vagyunk itt és merre vezetne tovább az út, ha nem akarunk egy globális katasztrófába tovább rohanni. Ez az írás radikális megtérésre, szemlélet és életmódváltásra hívja az egész emberiséget: annak megújítására, ahogy az emberi társadalmak és gazdaságok működnek, ahogy viszonyulunk egymáshoz, a teremtett világhoz, és magához Istenhez. Az enciklika fő témái: „szegények és a bolygó törékenysége közötti szoros kapcsolat; a meggyőződés, hogy a világon minden összefügg mindennel; a technológiából fakadó új paradigma és hatalmi formák kritikája; a felhívás, hogy próbáljuk másképp felfogni a gazdaságot és a fejlődést; minden teremtmény önmagában való értékessége; az ökológia emberi [humán] vonatkozása; az őszinte és tisztességes viták szükségessége; a nemzetközi és helyi politika súlyos felelőssége; a selejtezés kultúrája és egy új életstílusra irányuló javaslat.LS 16.

Mit gondol, mit javasol a pápa a menekült kérdésben? Ha nem akarsz a felületen maradni, akkor azt mondanám: olvasd el a Laudato Si’-t és kezd el élni.

Nincs könnyű megoldás. Nehéz a radikális megtérés. A kihívás óriási. Az emberiség előtt álló problémák súlya hatalmas, mégis a pápa hisz abban, hogy a „dolgokon lehet változtatni”, az „emberiségnek megvan még a képessége, hogy együttműködjön közös otthonunk építésében” (LS 13) és ami talán a legfontosabb, nem vagyunk egyedül:

Isten, aki nagylelkű elköteleződésre hív minket, és arra, hogy mindent neki adjunk, eltölt minket a szükséges erővel és világossággal, hogy előrehaladhassunk. E világ szívében továbbra is jelen van az élet Ura, aki nagyon szeret minket. Ő nem hagy el bennünket, nem hagy magunkra, mert végérvényesen eggyé vált földünkkel, és szeretete mindig segít, hogy új utakat találjunk. Áldott legyen!” (LS 245).

Koronkai Zoltán SJ

(A nyitóképen a pápa egy menekülttábori látogatása látható, forrás: americamagazine.org)