Sokan hisznek benne, hogy jobbá szerethető Magyarország

Sokan hisznek benne, hogy jobbá szerethető Magyarország

Október közepén 3 napon át legalább 300 helyszínen 7000-nél több fiatal fogta meg önkéntesen olyan munka végét, amit nem lett volna kötelező elvégezni. Mégis megtették a résztvevők, hogy szerethetőbb országot építsenek ezáltal.

2017. október 15.
Botrány a nagycsaládosok ünnepén

Botrány a nagycsaládosok ünnepén

30. születésnapját ünnepelte a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, ahol az egyik megszólaló beszédét bekiabálások zavarták meg.

2017. október 14.
Ilyen a javítóintézet, ahová visszavágynak a fiatalok

Ilyen a javítóintézet, ahová visszavágynak a fiatalok

Mit lehet tenni 15 évnyi rossz mintával másfél-két év alatt? Milyen az a javítóintézet, ahol nemcsak őrizik a gyerekeket, hanem még szeretet is kapnak? Hogyan lesz a nézőből látó, a látóból értő? Juhász Péterrel, a Budapest Javítóintézet igazgatójával készült interjút ajánlunk.

2017. október 13.
Ember Illés: Azért izgalmas a Felház, mert Isten azzá tette

Ember Illés: Azért izgalmas a Felház, mert Isten azzá tette

Miután eddig csak róluk írtak, elsőként a SZEMléleknek nyilatkozott írott nagyinterjú formájában a különleges vallási kezdeményezés szervezőtriójának tagja, a kezdetektől a jövőbeli tervekig. És ez az első interjú a SZEMléleken, ami közös imával kezdődött...

2017. október 11.
Szinte hihetetlen, mi mindennel foglalkoztok ti!

Szinte hihetetlen, mi mindennel foglalkoztok ti!

A SZEMlélek és a Háló közös vitaestjeire regisztrálók között akadnak orvosok, mérnökök, pedagógusok, egyetemi hallgatók... Meg "lojalista specialista" és "valami informatikusféle" is. :)

2017. október 10.
süti beállítások módosítása