Ha te roma lennél...

Ha te roma lennél...

Romakérdésben – és szinte minden témában – igen nehéz valamit úgy írni, hogy az embert ne harapdálják meg a politikafüggő virtuális farkasok. A középre írás az egyik legnagyobb kihívás, egyben a párbeszéd megteremtésének lényege.

2017. március 12.
Ismét félreértelmezik a pápa szavait

Ismét félreértelmezik a pápa szavait

A média az elmúlt napokban nem először ad olyan szavakat a katolikus egyházfő szájába, amiket nem mondott – éspedig nyilván nem véletlenül – Ferenc.

2017. március 11.
Szólás, szabadság, indulat...

Szólás, szabadság, indulat...

Közszereplőként már sokféle véleménnyel, kritikával, jóindulatú és rosszindulatú megjegyzéssel találkoztam, de az elmúlt néhány hétben egy újfajta „élményben” volt részem, pedig csak a lábujjamat dugtam a tengerbe.

2017. március 10.
A halálbüntetés nem old meg semmit

A halálbüntetés nem old meg semmit

A visszavonhatatlan szankcióról folyt vita az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának ülésén március 8-án. Ivan Jurkovic érsek a Szentszék állandó ENSZ-megfigyelője is felszólalt.

2017. március 10.
Itt a bizonyíték, hogy a hit tényleg hegyeket mozgat

Itt a bizonyíték, hogy a hit tényleg hegyeket mozgat

Történelmi sikert ért el március 8-án éjszaka a Barcelona futballcsapata. A hatalmas sportteljesítmény mögött az erőnlét, taktika mellett láthatóan a lelki tényezőknek is fontos szerep jutott a pályán.

2017. március 09.
10 érv a cölibátus mellett

10 érv a cölibátus mellett

Férfiasan feminista, vidáman botrányos, kalandos és pimasz – a sokat kritizált pármentes életmód még evilági nézőpontból is lehet vonzó. Sőt!

2017. március 08.
Majd az Isten megsegít

Majd az Isten megsegít

A gyermek a családban mindig öröm. A tavaly augusztusban született Szofi pedig különleges reményt jelent édesanyjának, mert testvéreivel ellentétben szőke hajjal és kék szemmel született. Fotóriport egy tiszanánai romacsaládról, akiknek Isten ad erőt.

2017. március 08.
süti beállítások módosítása