Évek óta karácsonymániás vagyok, és nekem megadatik, hogy egész évben érzem ennek a gyönyörű ünnepnek az állandó jelenlétét. Rajongok érte a mindenével együtt. Legszívesebben egész évben ott tartanám a feldíszített fát a nappaliban, ha lenne nappalink és abban elég hely. A lényeg, hogy a szívemben mindig ott van az el nem halványuló ragyogás.

Szoktam agyalni ilyenkor, hogy mégis mi az, amiért nem tudjuk behúzni a féket karácsonyig? Mitől van ez a nagy sebesség, ez az állandó túlgyorsulás? Lehet, hogy köze van a kávéfogyasztás elterjedéséhez? Miért toljuk túl, és akkor miért nem elég?

Aztán lenyugszom, hiszen ezekre nem is tudnék kielégítően válaszolni, inkább elbújok egy karácsonyi emlékképbe, mikor gyermekként álltam a nagy télben és melengettem magamban a gondolatot, hogy a Jézuska nekem mit hozhatott. Ilyen dallamosan.

Emlékszem, mikor az Élet karácsonykor még sétált. Nem vágtatott, nem rohant át a lelkemen, hanem kézen fogott és vágyakozva vezetett, örömre és derűre tanított. Más dolgom nem volt gyerekként, mint várni. A Jézuskát, no, meg az ajándékait. És azt a gyönyörű fát, amit majd húsvétig ott tartottunk a gyermekszobában és ledőlt ötször, kopaszodott, és a szaloncukrok helyén csak a csomagolás lifegett. De nem engedtünk! Lehetett Vízkereszt, vagy amit akartok, de a fa maradt. Hála szüleinknek.

Nálunk a karácsony szeptemberben kezdődik, ekkor kezdünk már gondolkodni azon - főleg a drága feleségem -, hogy kinek, mit, hogyan és miből fogunk ajándékozni. Azért is ilyen korán, mert szeretjük ezt az egészet. Nekünk bejön a bevásárlóközpontok dísze, az utcák fényfüzérei, a kitömött rénszarvas, az ablakpárkányra felmászó kínai műtélapó, a csengettyűk, a városfái, a veddmegmost akciók, az ajándékra vadászó, fürkésző tekintetek. Bejön ez az őrület, még akkor is, ha „nemerrőlkéneszólnia”, meg legyen az év többi napján is szeretet, meg necsakmostüljünkmárle.

Inkább bolonduljunk meg a nagy készülődésben, mint bármi másban és kicsit feszítsen már az ünnep közeledte! Hiszen ezért is van.

Tudom, hogy ilyenkor feszengve bár, de mégis az emberek nagy része valami módon közeledni próbál a másikhoz. És komoly edzések zajlanak majd az ünnepi asztalnál, hogy a szájuk csukva maradjon és azért a sok fogás, hogy szóra ne nyíljon idő előtt. Jóllakottan azért mégis kevésbé kötekedős az ember, a kajakóma remek kábítószer. Mindenképpen jó adag süteménnyel.

Ilyenkor sokan megpróbálják azt az együttöt. És bizony, sokaknak sikerül. És biztos, hogy valahol könnyek hullnak a hópehely helyett, de aztán összeborulnak sok családban. És ha a fa rájuk nem dől, úgy is maradnak. Összeölelkezve, talán sok év után most először. Ilyenkor tágabbra nyílik az Ég, és lehetőség van felnézni. A szívek érzékenysége fokozott, nyitottabbá válunk vagy akarattal, vagy a kimerültségtől. A lényeg, hogy ez akkor is az egyik legjobb alkalom a szeretésre.

Karácsony az emberiség óráján egy emlékeztető, ami egyre erősebb hangon, rendíthetetlenül jelez és jelezni is fog, míg világ a világ, hogy hello, ha máskor nem is, de MOST szeretni kell. Ennyi az egész. Tőlem rohanhattok tovább, csak ebben a pár napban emlékezzünk, hogy mire teremtett minket a jó Isten. Szeretni és szeretve lenni.

Az idők során ehhez adtunk csengettyűt, porcelándíszt, ünnepi fogásokat, jókívánságokat, karácsonyi leárazásokat és sok-sok süteményt, adakozást és mindenféle földi és égi jót. Jól van ez így? Miért is ne? Az egész életünket ünnepelni kellene, mindig és mindenhol. Hogy vagyunk, létezünk, akarunk, szeretünk. Ülve, állva, fekve, ölelve. Teljesen egyedi és különleges teremtmény minden ember.

A világ egyik legértékesebb ajándéka Te vagy, kedves Olvasó! Add magad oda! Ünnepelj! Van egy kétezer éves jó hírem: mindig lesz karácsony és örökké fog tartani.

Szeretettel:

Szőke Tibor

* * *

Még több karácsonyi készülődős cikket olvashatsz a Toptalq témaoldalán, akár az alábbi idővonal elemeire kattintva...