Ki az az őrült, aki télidőben reggel 6-kor már ott van a templomban? Senki. Aki ott van, nem őrült, hanem olyan kereső, aki tudja, hogy van keresnivalója.
Ádvent a várakozás ideje. Meg a nagy bevásárlásoké. Meg az előrehozott karácsonyozásé. Meg az új egyházi év kezdete. Meg a forralt boros, díszkivilágításos belvárosok időszaka. Meg az év lezárásának terminusa. Meg a hideg, havazás, szánkózás, forgalmi kihívások és egyéb jeges "örömök" ideje. No, és ott vannak a roráte misék.
Utóbbi sajátosságokkal nem csupán a nagyvilág, de még annak tagjaiként a keresztények jó része sem feltétlenül tud mit kezdeni. Legfeljebb nosztalgikusan gondolnak rá: bizony, előfordult már az életükben, hogy néha eljutottak ilyen alkalomra. Ezek azok a szentmisék, amik akkor érnek véget, amikor világosodni kezd az égbolt. De mi értelme hajnalok hajnalán kikelni az ágyból? Miért jó kevesebbet aludni?
Utóbbinak nem is lenne sok értelme, de korábban feküdni, cserébe kicsit korábban felébredni, még a napi "verkli" elindulása előtt készítgetni a szívünket karácsony igazi ajándékára – ez a boldog emberek sportja. Megtörni a rutint, kizökkenteni magunkat a mókuskerékből, kipróbálni, vajon látunk-e valami érdekeset, különlegeset a félhomályban – talán nem is a szemünkkel –, ilyesmiről is szólnak az ádventi hajnali misék.
Amikor gyermekként egyedül bandukoltam keresztül a még alvó Nyíregyházán, nem csupán a környezetet láttam másnak – magammal is másként "beszélgettem". A roráte utáni teázás, kedves beszélgetések után iskolába menet mintha könnyebb lett volna a szokásosnál az iskolatáska.
Egyetemi éveim kezdetén a budai Szent Imre templom sekrestyéseként már én főzhettem a melengető teát másoknak, az oda vezető utak során sikerült alaposan megismernem az első 3-as metró, az első (akkor még így nevezték) piros 7-es busz hangulatát, közösségét. Kihagyhatatlan építőkövei eddig életemnek ezek a "másként láttató" kora reggelek.
Mennyire más lenne az életem roráték, a decemberi hajnalokra időzített természetes és természetfeletti találkozások, rácsodálkozások nélkül!
Akik úgy gondolják, az ádventi hajnali miséken való részvétel amolyan hőstett, mártír cselekedet, aligha indulnak útnak a fagyos, sötét utat, korai ébredést megkívánó alkalmakra. Akik viszont ott vannak, ismerik a hiány-lények boldogságát, a várakozás aktivitását. Tudják, van mire várniuk.
Nem tragédia, ha nem jutunk el ilyen hajnali misékre, de ha meg tudjuk és meg szeretnénk oldani, mindenképp érdemes először rákészülni lélekben, aztán testben is - úgy intézni, hogy tudjunk eleget pihenni előtte, ne csupán bódultan túléljük a rorátét. Végül útnak indulni a hűvös, sötét utcákon, keresni a keresnivalót...
Gégény István
