Válaszokat keresünk,
párbeszédre hívunk
nyitott szemmel, nyitott lélekkel

Bizalomgyilkosok
2017. december 01. írta: SZEMlélek

Bizalomgyilkosok

John Patrick Shanley amerikai szerző Kétely című Pulitzer-díjas színműve egy modern felfogású pap és egy lehangolóan szigorú iskolaigazgató szerzetesnő összecsapásáról szól.

biz1.jpg

Utóbbi személy meg van győződve arról, hogy a férfi megengedhetetlen kapcsolatba édesgette egyik diákját. Amikor idén szeptemberben – majdnem egy évtizeddel azután, hogy Meryl Streep és Philip Seymour Hoffman remeklésével filmen is láthattuk – az Orlai Produkciós Iroda bemutatta a Belvárosi Színházban a drámát, senki sem sejthette, hogy nemsokára különösen is időszerű lesz e darab.

Az egyháziak által elkövetett szexuális bántalmazások kiderülésének földrengése nyomán, 2004-ben született mű nem nyomoz, nem „az igazság” feltárása a célja.

Arra igyekszik rávilágítani, hogy a szóbeszéd, a pletyka, a félreérthető és félre is értett gesztusok, cselekedetek hogyan csomósodhatnak pusztító bizonyossággá.

De igazából ennek folyamatát sem boncolgatja teljes mélységében az író, egyszerűen behajít minket a gyanúsítás, a kétely, a bizalmatlanság katlanjába, ahol a kimondott szónak már alig van, vagy nincs is fedezete, ahol mi is megfertőződünk, s talán még haza is visszük magunkkal rossz, szédítően bizonytalan érzéseinket. Mert csak nem hagy nyugodni, hogy vajon igaz volt-e a vád.

biz3.jpg

Az a vád, amelyet egy kicsit sem barátságos, rigorózus apáca képvisel már-már irracionális engesztelhetetlenséggel egy rokonszenves, laza, de elkötelezetten hívőnek tetsző fiatal pappal szemben. Az igazgatónő kissé túlkarikírozott szerepében Udvaros Dorottya igazi jutalomjátékát élvezhetjük, Fekete Ernő pedig – hála néki – minden erőlködés nélkül jelenít meg egy épkézláb papot a Pelsőczy Réka rendezte szikár elődásban.

Eleve vesztes helyzet a kiábrándítóan, már-már eszelősen józan nővéré. Pedig gondoljunk bele: ha csak hallanánk egy hasonló esetről, az indulatok szintjén a bántalmazás gyanújának első hírére a legtöbben megadnánk a kilövési engedélyt a papra. Itt meg drukkolunk neki. Az érzelmeink mellé állítanak. Mert nem tudjuk, nem akarjuk elhinni, hogy képes volt szexuálisan közeledni egy kiskamaszhoz. Nem ilyennek ismertük meg. Ám a gyanú, a mardosó kétely azért belénk fészkelődik, és már nem tudunk olyan jó szemmel tekinteni a vádló által – ki tudja, mit ellensúlyozó tántoríthatatlansággal – tettesként kezelt emberre, mint korábban.

biz2.jpg

S ezért vált mostanra nagyon aktuálissá a Kétely. Hiszen hazai premierje óta a zaklatási és nemi erőszakkal kapcsolatos botrányok Hollywoodból induló hulláma a hazai színházi világon is átcsapott. Két (valóban?) jól ismert rendező – igaz, csak pályája vége felé járva – napok alatt tűnt el az erkölcsi süllyesztőben. Egyikükről kollégáinak egy része szintén nem akarta elhinni, hogy igazak a vádak, miszerint valóságos ragadozóként vadászott a színházában dolgozó fiatal lányokra. Nem ilyennek ismertük… Semmi jelét nem láttuk…

Aztán az egyre-másra jelentkező áldozatok vallomásainak nyomására igen kínos, bocsánatkérésnek nevezett magyarázkodások születtek. A vádak felmerülésekor szavak álltak szavakkal szemben, minden bizonytalannak tűnt, mindenki azt mondott és azt hitt el, amit akart. A rendezők tagadtak, majd jobbnak látták beismerni, hogy valami nagyon nem stimmelt a múltjukban. A hatalmukkal visszaélve hosszan, vagy soha nem gyógyuló sebeket ejtettek mások lelkén, bizalmán. S aztán, akár évtizedekkel később – sose tudhatod, mit hoz a tegnap –, bármikor szembejöhetnek a hajdani bűnök.

A sértetteken, az elkövetőkön túl immár azok is veszítenek, akiket ezek után egy rosszindulatú megjegyzéssel ártatlanul is a gyanú, a bizalmatlanság körébe lehet rángatni. Ez aztán a csakugyan áteredő bűn, a bizalom legyilkolása, mely egyre több áldozatot szed. Közös levegőnket mérgezi, s egyre kezelhetetlenebbé váló fegyvert szabadít az életünkre.

Az erkölcsi kérdésekben illetékesként fellépő egyházat az erkölcsi kérdésekben illetékesként fellépő színház követte a leleplezések sorában. A mindenki gyanús, aki él(t) tragikus színjáték fojtogató hangulatában jó volna észrevennünk, hogy valamennyiünknek először a saját portánk előtt kellene sepregetnünk, hogy tisztuljanak a viszonyaink. Az egyház már elkezdte. A Kétely című darabnak is része e felismerés.

Tanulságos újraolvasni, mit mondott ezzel kapcsolatban a pápa: „Úgy gondolom, e borzalmas leleplezések […] a Gondviselés tettei voltak. Ez megaláz minket, de arra is késztet, hogy újrakezdjünk.”

szl.jpgMivel egyes katolikusok érzékenységét mostanság sértik Ferenc pápa evangéliumi hangolású megnyilatkozásai, megnyugtatásukra – vagy épp felkavarásukra – sietve tegyük hozzá: a fenti mondatok még XVI. Benedektől származnak…

Szigeti László