Két karácsonyt tartanak Ukrajnában
SZEMlélek 2017. november 20.

Két karácsonyt tartanak Ukrajnában

Munkaszüneti nappá nyilvánította a kijevi parlament december 25-ét, a világ keresztényeinek többsége által ünnepelt karácsonyt is a január 7-i ortodox karácsony mellett.

orthodox-christmas.jpg

Az ukrán kulturális minisztérium vallásügyi osztályának statisztikája alapján 2016. január 1-jei adatok szerint Ukrajnában 23 172 ortodox, görögkatolikus és egyéb más olyan egyházközség működik, amely Jézus Krisztus születéséről a Julián-naptár szerint január 7-én emlékezik meg. Rajtuk kívül - az összes vallási felekezetnek körülbelül az egyharmadát kitevő, - mintegy 11 ezer olyan katolikus és református egyházközség is működik az országban, amely a Gergely-naptár szerint december 25-én tartja a karácsonyt, olvasható a mandiner.hu cikkében. 

A törvénymódosítást politikai kontextusba helyező Anatolij Matvijenko szerint ezzel Kijev „újabb csontot dob” Moszkvának, lehetőséget nyújt arra, hogy Oroszország a többségében ortodox Ukrajna erőszakos katolizálásával vádolja meg az ország politikai vezetését. A Nép Front egyik képviselője ezzel ellenben december 25-e szünnappá nyilvánításában az ukrán társadalom egyesítését látja, amelyben nemcsak ortodox, de katolikus és református felekezetűek is vannak, ez pedig szavai szerint egy normális civilizált világ irányába viszi az országot. 

süti beállítások módosítása