Nem bűn, mégis segíthet a gyermekvállalási nehézségeken
Gégény István 2017. november 17.

Nem bűn, mégis segíthet a gyermekvállalási nehézségeken

Gyermekáldás természetesen címmel könyv készült a NaProTecnológiáról, amelynek alkalmazása erkölcsileg is elfogadható.

napro1.jpg

Heves közéleti vita bontakozott ki Veres András püspök augusztus 20-án tartott beszéde nyomán, amelyben kritikával illette a kormányt, amiért "fondorlatosan megfogalmazott" törvény által nagyobb teret enged a " társadalom önfeladásának mételye" számára. Ezzel rámutatott, hogy a katolikus egyház bűnnek tartja a lombikprogram alkalmazását.

A SZEMlélek szerkesztősége a vita időszakában igyekezett számos oldalról bemutatni a problémakört, így pár nappal a főpásztor kijelentését követően interjút adtunk közre Tóth Ágnes orvossal egy egyházilag elfogadott módszerről, amely elősegítheti a természetes megtermékenyítést. A beszélgetésből – amely ide kattintva olvasható – kiderül, hogy a NaPro nevű koncepció (Natural Procreative Technology) nem váltja ki a lombikeljárást, viszont reális alternatíva lehet azok számára, akiknek addig valamiért nem sikerült gyermeket foganniuk, ám nem kívánnak mesterséges eszközökhöz folyamodni, hogy mégis lehessen babájuk.

tothagnes.jpg

Már a doktornő szavaiból is kiderült, hogy eléggé kevesen tudnak erről a lehetőségről, főleg azért, mert a hazai kezdeményezők, szakemberek nem kapnak elegendő forrást ahhoz, hogy láthatóbbá, ismertebbé váljanak. Vagyis nem "az emberek tudatlansága" áll a lombikprogram gyakori választása mögött.

Ebben hozhat változást a Magyar Kurír által november 30-án bemutatandó új kötet, amelynek szerzője maga is a NaProTechnológia oktatója. Sokaknak segíthetnek akár útmutatóként, akár ismeretbővítésként a kiadvány ígért beszélgetései, noha az információk nagy része eddig is elérhető volt. A módszernek van saját honlapja, mi is ismertettük a lényegét, ebben a cikkben szintén lehet olvasni a részletekről, a bemutatón tanúságot tevő házaspár ugyancsak részletes interjút adott korábban, amely itt olvasható.

napro2.jpg

Az kimondottan öröm, ha az egyházi kommunikáció túl tud lépni a bűn hangsúlyozásán, az viszont sajnálatos, hogy mintegy mellékesen rendre úgy kerül elő az örökbefogadás, mint valami "pótszer" azok számára, akiknek nem lehet saját gyermekük (ilyesmire utal a könyvbemutatóról szóló cikk is). Az egy külön küldetés azok számára, akik erre éreznek meghívást, nem "megoldás gyermektelenség ellen". Üdvözlendő lenne, ha ebben is képesek lennének fejlődni, gondolkodást váltani az ilyen üzenetek megfogalmazói.

Néhány vélemény a NaProTechnológiát megismerő érintettek részéről (forrás: csaladtervezo.hu):

Szerintem ezt nekünk gimnáziumban meg kellett volna, hogy tanítsák…!

Ezeket eddig miért nem mondta el nekem senki a feleségemről???

Hihetetlen jó ez a módszer! Önmagam megfigyelése elképesztően sok dologra világított rá. Sokkal testtudatosabb lettem. A módszernek köszönhetem, hogy felfedeztem egy komoly nőgyógyászati problémát, s időben megkezdődhetett a betegség kezelése.

Új megvilágításba került a testem működése, az egészségemre való odafigyelés. Miért nem tanítják az ilyesmit biológia órán?

Számunkra nagy könnyebbség, hogy a módszer nem jár hőmérő használatával. Így is teljesen világos mi történik a szervezetemben.

Akit mélyebben érdekel as téma, itt tájékozódhat a lombikvita kapcsán született cikkekről:

süti beállítások módosítása