Válaszokat keresünk,
párbeszédre hívunk
nyitott szemmel, nyitott lélekkel

Végre magyarul is kitölthető a Vatikán ifjúsági kérdőíve
2017. november 15. írta: SZEMlélek

Végre magyarul is kitölthető a Vatikán ifjúsági kérdőíve

2018 októberében a fiatalok kapcsán szerveznek püspöki szinódust, amelynek előkészítéseként 16-29 év közöttiek véleményét is várják.

ifi.jpg

5 hónappal ezelőtt adta hírül a SZEMlélek, hogy Fiatalok, hit és döntés a hivatásról címmel újabb "csúcstalálkozóra" készül a katolikus egyház vezetése. Ahogy a korábbi, úgynevezett családszinódus kapcsán, ezúttal is Ferenc pápa szándéka szerint előzetesen online kérdőíves formában igyekeznek a szervezők minél több véleményt, valós tapasztalatot begyűjteni a "terepről". A korábbi esetben sajnos a magyar egyházi vezetés elzárkózott a kérdőív nyilvánossá tételétől, most viszont a jelek szerint új szelek fújnak mifelénk, ha nem is túl gyorsan.

szia.jpg

A nyáron közzétett kérdőív ugyanis immár magyarul is kitölthető – két hónapja maradt erre a magyar nyelven válaszolóknak (a központi, nemzetközi felmérés november 30-án lezárul, a magyar kérdőív január 15-ig marad éles). Bár a Vatikán alapvetően 16-29 évesek válaszára számít, "idősebbek is elkezdhetik" a kitöltést. Érdemes és szükséges is időt szánni a válaszok megadására – örömteli, hogy ilyen formában (is) együtt építhetjük az egyházat.

A magyar kezdeményezés a SZIA fantázianevet viseli. Közösségi oldal is társul hozzá, ahol ugyan vastag szemöldökű, fura szemüveges lány profilképe fogad, de ez ne tántorítson el senkit a kitöltéstől!

Az a lényeg, hogy ezúttal tényleg bárki üzenhet Ferenc pápának. Hajrá!