Válaszokat keresünk,
párbeszédre hívunk
nyitott szemmel, nyitott lélekkel

Zaklatás szindróma
2017. november 11. írta: SZEMlélek

Zaklatás szindróma

Mióta egymás után pattannak ki a szexuális zaklatással kapcsolatos ügyek, egyre többekről derül ki, hogy másokat zaklattak, és egyre több áldozat nyilatkozik névvel, vagy név nélkül az akár több évtizedes múltról, magam is sokat gondolkoztam a jelenségről. Megdöbbentem, hogy milyen sokféle emberi gyengeséggel, gyarlósággal szembesültem.

zaklat.jpg

A legnagyobb gyarlóság természetesen a szexuális aberráltság. Hogy ez alapesetben bűn-e, illetve melyik az a pont, amikor már bűn, azt jogászokra bíznám. Az azonban biztos, hogy van egy olyan mértéke, amikor valaki már nem tud uralkodni magán. Nem csak a fantáziájával játszik, hanem másokkal is. Ami fontos: anélkül, hogy azt a másik fél is kívánja.

A zaklatás áldozata azért kerülhet ilyen helyzetbe, mert jobb esetben gyanútlan, jóhiszemű, naiv, rosszabb esetben valamit szeretne elérni, valamilyen előnyben szeretne részesülni. A híres producer, rendező talán a mentorává válik, segít előre jutni a pályán, esetleg még egy szerepet is ad.

Vannak, akik önként fekszenek a szereposztó díványra, amelynek Hollywoodban még szobrot is állítottak azzal a felirattal, hogy: „Az út Hollywoodba, ahogy néhányan közülünk eljutottak ide”. Vannak azonban, akik erre nem is gondoltak, nem is hajlandóak.

divany.jpg

A híres producer, rendező, sőt, újabban dékán, orgonaművész azonban nem feltétlenül méri fel – ha egyáltalán fel akarja mérni –, hogy áldozata meddig hajlandó elmenni. Visszaél a helyzettel, a jóhiszeműséggel, visszaél a kiszolgáltatottsággal – egy sötét színházteremmel, egy autóval, egy szobával, amiben kettesben maradtak –, és kezet emel a másik testére. Ha a másik ebben nem örömében partner, hanem áldozatává válik a kiszolgáltatottságnak, a fizikai fölénynek, az összezártságnak, fél ellentmondani a várható következmények miatt, akkor megtörténik az, aminek nem lenne szabad megtörténnie.

Megtörtént a zaklatás, de az áldozat utána sem tesz semmit. Fél továbbra is a következményektől. Esetleg szégyelli a történteket. Vagy megzsarolták, hogy ha beszél, annak következményei lesznek. Eltitkolja mindenki előtt, de a lelkében tovább hordozza, tán hosszabb ideig betege is lesz, soha ki nem törölhető nyomokat hagy benne. De nem tesz semmit.

Ám egyszer valaki megszólal, elmondja a történetét. És ekkor az egész világon megindul a lavina. Az áldozatok akár évtizedek múltával is – sokszor név nélkül, mert még mindig félnek, még mindig szégyenlik magukat – elmondják a saját esetüket, lerántják a leplet zaklatóikról. Persze komoly dilemma, hogy helyes-e ennyi év után megszólalni, ha addig tétlenek voltak. Van, aki név nélkül nyilatkozott, de azt mondta, hogy ha mások is megszólalnak, akkor majd adja a nevét – még mindig a félelem, még mindig az önsajnálat.

Az a ki tudja hány ember, aki másokat zaklatott, de még nem bukott le, persze lapít, hátha ő megússza. Még senki nem tette fel önként a kezét, hogy ő is zaklatott másokat. Ha viszont lebukott, akkor tagad, majd elmagyarázza, hogy nem gondolta volna..., ő nem úgy akarta..., és ha mégis, akkor persze sajnálja.

És még egyetlen intézmény sem lépett fel a saját alkalmazottaival szemben addig, amíg valaki le nem rántotta róluk a leplet. Utána viszont rögtön jönnek a felháborodott, álszent, elhatárolódó nyilatkozatok és a kirúgás, nyugdíjazás. Pedig az eddigi összes zaklatóról kiderült, hogy a környezetében tudott volt, mit csinál, mégis behunyták a szemüket azok, akik tehettek volna valamit, csak nehogy sérüljön az üzlet, nehogy sérüljön az intézmény jó hírneve, nehogy botrány legyen. Pedig ez bűnpártolás.

Ki tudja, még mekkorára nő ez a lavina? Lassan majdnem mindegy. Számomra sokkal fontosabb és megdöbbentőbb az, amivel szembesülünk: aberráció, előnyszerzés, zaklatás, visszaélés, félelem, titkolózás, elhallgatás, zsarolás, szégyen, tétlenség, gyávaság, sunnyogás, lapítás, leplezés, megalkuvás, kétszínűség, álszentség, tagadás, hazugság, cinkosság, önzés, bűnpártolás.

gtg.jpgBocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek!

Gundel Takács Gábor

(A dívány fotója: Shelly Munkberg/Flickr)