Megy a matek? És a házasság?

2017. október 05. SZEMlélek

Két élet összekötése nem mentes a problémáktól. Mégis, olyan összeadásról van szó, amiből nem vonhatjuk ki magunkat. Házasság = Ő és Te meg Én.

szt.jpg

Nincs a világon szebb nyelv, mint a magyar. Még akkor is, ha sokan csúnyán, ápolatlanul és lepedékesen használják. Hamvas Bélától olvastam, aki szintén valakitől olvasta, hogy a matematika a szeretet művelete. Ezen nagyon el is kezdtem töprengeni, immáron 9 éve. Az összeadás szó hozott igazából lázba, közismertebben nevén a házasság. Amiben is összeadjuk a párokat. Két páratlan számból csók születik. Ugye, micsoda csavar?

Nagy valószínűséggel olvasás nélkül is házasodtam volna, mert ifjúkorom óta minden lányt el akartam venni, akivel találkoztam, csak egy darabig nem vették komolyan. Nem olyan közegben nevelkedtem, ahol ez akkora érték lett volna. Hála Istennek, hogy a feleségem elhitte és… hozzám jött.

A házasság egy olyan összeadás, amiből nem vonhatjuk ki magunkat, erre meg is esküszünk. Számítunk egymásra, számolunk a másikkal. Osztunk-szorzunk, mielőtt elköteleződünk. Aztán meg törtek vagyunk, ha nem megy az Egész. Persze újraszámoljuk a dolgaink, száműzzük a rosszat és igyekszünk a jót sokszorosítani. Törekszünk arra, hogy közös nevezőre jussunk és ha sikerül, még hatványozottabban számíthatunk egymásra. Gyermekeink a legkisebb közös többszöröseink.Nyelvünk csodája, hogy erről ilyen szépen lehet írni.

Tényleg mindössze ennyi lenne? „Csak” össze kell adódni?

A házasság magva lényegében a döntés szabad akaratból a másik mellett. Örökké? Ezt nem tudjuk. Lelkes vállalkozók vagyunk csupán. Amúgy meg nem rossz ötlet, ha örökké velünk van valaki, hiszen akkor sosem kell majd unatkozni. Nincs is annál jobb, mint amikor az ember megduplázhatja saját életenergiáját a másikéval. Ha jól csiszolódnak és ez tényleg csak a párocskán múlik, akkor a siker garantált. Ha elköteleződöm – éspedig szeretetből – a másik mellett, akkor bármi történjék, csak vissza kell nyúlnom az alapokhoz és leszedni, amit nem jól raktam vagy raktunk rá.

Szerintem a nőt sem elvenni kell, inkább összeadódni vele. Matek nélkül tehát nem nagyon mennek a dolgaink, lássuk be. Fontos az a bizonyos művelet, amit végre kell hajtanunk a mindennapokban.

A szeretet gyakorlata tehát folytonos összeadás, s szüntelen számítunk, számolunk a másikkal. Ebből következik, hogy a gyűlölet meg folyton kivonás, kivonódás, elvonás. Mert távolít, elvon, kivon, megvon a másiktól, önmagunktól, Istentől.

Ha találkoztam volna hit nélkül jól funkcionáló, harmonikus kapcsolatban lévő házaspárral, akkor lehet nem térek meg. De egyetlen emberrel sem találkoztam. Olyannal, aki a kirakatba rakja, hogy mi jól vagyunk, olyan van sok. Aki sokat pakol ki, sokszor üresen hagyja a raktárt.

A mi házasságunk nagyon szerencsés, persze ahhoz, hogy az legyen, szilárd értékrenden kell alapulnia. Mikor eldöntöttem, hogy el akarom venni azt a nőt, akivel már 10 hónapja együtt voltunk, találtam egy férfi arany karikagyűrűt. Nem volt beazonosítható, hogy kié lehetett. És azt is tudtam, hogy nem kell eladnom és egy újat vennem, hiszen sosem az lesz a lényeg, mekkora a gyűrűnk és mennyibe került. A feleségemét egy zálogházban vásároltuk, nem lévén több pénzünk. Csak a hitünk és az elköteleződésünk egymás mellett. A világi és csodaszép díszletért rajongók ezt nehezen tudják elfogadni, ahogy azt sem, hogy az esküvőnkön smink sem volt rajta.

Szerintem a párkapcsolatok legnagyobb hazugsága az, amikor nem akarunk a másikkal lenni ott mélyen, legbelül. Nem akarjuk azt a közelséget, félünk tőle és ezt minden másra fogjuk. Csak azt vesszük észre, ami ellök, ami zavaró, bosszantó. Valójában, ha nem akarok együtt lenni valakivel hosszabb távon, akkor minden zavarni fog benne és sosem arra törekszem, hogyan jussunk közös nevezőre. Nem fogok küzdeni érte, az együttért. Mindig azt látom meg, amit rosszul csinál, amit velem szemben elkövet, amit nekem nem csinál meg. Ezt évekig lehet csinálni, míg végre kimondjuk vagy kimondatjuk a másikkal amit mi nem merünk, csak addigra már igen megtépetté válik a lelki világunk.

Nem azért segítek otthon a házimunkában, mert jó fej és mintaférj akarok lenni, hanem azért, mert én is ott lakom és az egymás mellé üléshez kell az, hogy rend legyen körülöttünk.

Nem a feleségem öröme miatt rakom be a mosást, vagy éppen mosogatok, hanem mert tiszta ruhában én is szeretek járni. Mindkettőnknek egyformán érdeke a rend és a tisztaság még akkor is, ha két gyermek mellett patika rend, gyakorlatilag sosem lesz. Persze azért, mert nincs is rá igényünk, hiszen az első a Mi, utána jön bármi.

Egymáshoz adódni tehát sok apró művelet eredménye, amikor is az ember önmagában számot vet a dolgairól és sok-sok apróságot kell kivonni magából, elosztani, megosztani. Ami a legfontosabb művelet, hogy a folytonos összeadásban sose tört, hanem egész számokat kapjunk. Egy-szerűen azért, hogy Egy-ben, Egészben érezhessük magunkat.

Össze kell hát adódnunk, mert egyedül mindig kevesek leszünk.

Utószó az esküvőnkhöz

Sosem felejtem majd a napot, mikor örökbe fogadtalak.

Mikor szíved fényének őrzésére engem szerződtettél.

Világodat kezembe adtad, Rajtam a sorsod: Akarod, hogy megtartsalak.

Az idők örökére adtad önmagad Nekem, hogy helyre igazítsam Benned és Bennem minden rosszunkat.

Boldogra ígérlek Isten előtt s embereddé válok mindenkorra, hogy Veled szülessem meg kicsiny világunk egy új és a jóban nagyobb világra.

Örömünkre fogtuk meg egymás szívét, hogy mindig dobogtassuk.

Vigyázód lettem én, lelked óhajára.

Mostantól mindig a Mindenben úszunk, mint csillagok fényárjai.

Égre írjuk a magunk, hogy világok virágjait szüljük gyümölcs-gyermekekért.

Ő és Te meg Én, a Világnak örökmozgó tengelyén.

Házasságunk harmat lett nagy szerelmek mindig-mezején.

Szőke Tibor