Válaszokat keresünk,
párbeszédre hívunk
nyitott szemmel, nyitott lélekkel

Annyit hazudtak már...
2017. október 01. írta: Gégény István

Annyit hazudtak már...

Őcsény feldühödött polgárai inkább áldozatok, mint elkövetők. Ők nem ilyenek. A békés magyarok nem ilyenek. Mégis, mi történt velük? Mi történt velünk?

gegenyistvan.jpg

Hangosan zúg a parkettacsiszoló berendezés, izzik a munka édesapám keze alatt. Amolyan bojtárként segítek neki ebben, abban. A rendszerváltás után járunk néhány évvel, s egy régi nyíregyházi épület felújításán munkálkodik családi duettünk. Karitász központ kialakításán fáradoztunk, ahol a szegények, rászorulók sorsán segíthet a szeretetszolgálat – édesapám lett a szervezet regionális igazgatója. Munkaidőt, magánéletet nem méricskélve vitte a vállán e misszió zászlaját. Zúg a gép, a szálló por miatt nyitva az ablak, aminek üvegén valaki kopogtat odakintről. Csiszoló kikapcsol, párbeszéd indul édesapám és a közelben lakó ismeretlen férfi közt.

– Jó napot!
– Jó napot!
– Jól halad a munka?
– Köszönjük, haladunk szépen.
– Aztán, tényleg jönnek ide a hajléktalanok?
– Nem tudunk ilyesmiről.
– Pedig az utcában azt beszélik, cigányok és hajléktalanok fogják ellepni maguk miatt a környéket.
– Félreértésről lehet szó. Alapvetően adminisztratív munka zajlik majd itt, csoportfoglalkozások is lesznek segítők részére, adományokat fogunk továbbá innen kiszállítani nehéz sorsú családoknak.
– Akkor jó, mert volt egy kis gyűlés az utcában, és egyesek arra készülnek, hogy felgyújtják ezt a házat. No, én szóltam. Viszlát!

Valahogy nehezen sikerült újraindítani a csiszológépet e közjáték után, amihez az is hozzájárult, hogy édesapámban annyi energia, gőz gyűlt fel, hogy azzal Budapestig eljutott volna egy mozdony. De megtartotta magának jogos felháborodását. Elképzelhetetlen szakadék tátongott önfeláldozó, a szegényekért szinte mindenét feláldozó családunk és a tájékozatlan, eközben saját jólétét veszélyeztetve érezvén bűncselekményre készülő, egyébként teljesen átlagos lakosok között.

Akkor azt hittem, soha többé nem fogok ilyesmivel találkozni. Tévedtem.

Nézem 25 évvel később az Őcsényben panziót üzemeltető férfi videós vallomását, és némán leborulok lelki nagysága előtt. Szelíden, békés hangon, a szeretet lelkületét árasztva nem kérkedik, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Ez az ember egy csoda. Örülök, hogy megismerhettem, mert kiderült, élnek közöttünk ilyen emberek is.

Olvasom aztán egy másik ember vallomását, aki szerint „nagyon helyes”, ami azon a településen történt, mondván, „annyit hazudtak már” ezeknek az embereknek. Valamit úgy mondanék, de édesapám bölcs példáját követve megtartom magamnak érzelmes gondolataim felszínre törését. Aki látja a lényeget, úgyis érti az üzenetet, aki nem, annak aligha tudok segíteni.

Két ember, két külön világ, a kettő között óriási, áthidalhatatlan szakadék tátong. Pedig mindketten ugyanazon nemzet tagjai, elvileg mindketten jót akarnak tenni.

Igazat adok a kormányfőnek: Őcsény polgárai, akik sajátos módon mindannyiunkat, kétkezi munkából élő, dolgos embereket képviselnek, nem önszántukból, hanem hazugságok rájuk áradása révén lettek ilyenné. Megzavarták őket, felszították bennük a félelem lángját, amely olyan érzelmekre képes ragadtatni bárkit, amelyek eluralkodását követően szinte magunkra sem ismerünk. Ne haragudjunk rájuk, inkább próbáljuk megérteni fájdalmas helyzetüket!

Annyit, de annyit hazudtak már nekik, nekünk, hogy nem csoda, ha elszakad a cérna, ha kinyílik a bicska, repül a tégla... Van viszont ellenszere ennek a társadalom elleni támadásnak, amint azt Gundel Takács Gábor meg is írta friss bejegyzésében:

„Nem hiszünk el mindent fenntartás nélkül. Nem hagyjuk, hogy felhasználjanak, manipuláljanak minket. Elgondolkodunk azon, hogy amit hallunk, igaz-e. Ki és miért mondta? Más mit gondol? Akiről azt állítják, hogy ezt és ezt mondta, az valóban mondta? Sorosnak semmiben sincs igaza? Orbánnak semmiben sincs igaza? Minden migráns terrorista és csecsemőgyilkos? Brüsszelben mindenki az ördög cimborája? Minden gazdag tolvaj?”

A SZEMlélek azért indította el idén ősszel párbeszédre, útkeresésre hívó vitaestek sorozatát a Háló Egyesülettel közösen a fővárosban, mert hiszünk benne, hogy a fontos társadalmi kérdésekről szükséges és hasznos is beszélni. Szükséges, mert a felszín alatt gyűlő feszültség bármikor pusztító erővel kirobbanhat, s hasznos is, mert egymás nézőpontját, véleményét megismerve kiderülhet, hogy a fele sem igaz annak, amit a másik megkérdezése nélkül a másikról gondoltunk.

A vadnyugat legendás kommunikációs módszertana úgy működött, hogy előbb lövünk, aztán kérdezünk – ki volt ez és mit akart? Ha nem akarunk vadkeletté zülleni, mindenképpen el kell tudnunk sajátítani a társadalmi párbeszéd alapelvét: ha nem tudunk valamit, rákérdezünk. Amennyiben képesek lennénk erre, olyan országban élhetnénk, ahol mindegy, mennyit hazudnak a hazugok.

Gégény István