Áll a cirkusz a menekülttáborban
SZEMlélek 2017. szeptember 05.

Áll a cirkusz a menekülttáborban

Tányérpörgetők, akrobaták, légtornászok és gólyalábasok. Szíriai és török gyerekek együtt gyakorolnak a törökországi zsonglőriskolában, ahol nem csak ők maguk gyógyulnak, hanem gyógyulást és mosoly visznek a menekülttáborokban élő gyermekeknek is. 

4617269_2_orig.jpg

Sirkhane Szociális Cirkusziskola Mardinban, a szír-török határon fekszik. 15 éves növendéke, Khaled Kasim szíriai menekült évek óta zsonglőrködik itt.

- Először nem vettem komolyan, nem úgy, mint a többi gyerek. Egyszerűen nem volt kedvem hozzá. De a barátaim mondták, hogy milyen szuper dolgokat lehet csinálni, ezért gondoltam, mégis elmegyek és megpróbálom. Azóta abba sem hagyom a zsonglőrködést!

5318708_2_orig.jpg

Khaled először tanulni járt ide, ma már ő tanítja a fiatalabbakat. De nem csak erről szól a cirkusziskola: sok más tanárhoz hasonlóan, ő is bejárja a török menekülttáborokat, hogy ott szórakoztassa a gyerekeket. 

A hely fenntartója az Art Anywhere török nonprofit szervezet, amely központjában gyerekeknek tanít cirkuszi trükköket terápiás jelleggel. 

mardin_sirk-ic.jpg

- Amikor a gyerekek engem néznek az előadás közben és látom őket nevetni, az olyan, mintha egy másik világban lennék. Nem az számít, hogy én jól vagy rosszul szerepeltem, hanem csak az, hogy a gyerekek nevessenek - mondja Khaled. 

A szervezetet 2012-ben alapították, azzal a céllal, hogy így segítsék a háború elől menekülő gyermekek felépülését. Az ajtó bárki előtt nyitva áll, csak egy szabály van: nincs harc.

- Az, amit itt csinálunk, éppen ellenkezője annak, ami a világban történik. Itt barátságokat kötnek, nem harcolnak, nem bántják egymást. Csak együtt játszanak és tanulnak egy nyugodt környezetben, ez minden - mondja Pinar Demiral, a szervezet egyik alapítója.

(aljazeera.com)

süti beállítások módosítása