Elengedni a gyereket bölcsibe, oviba, suliba, elválni tőle, jajj, most mi lesz? Egy tapasztalt pedagógus levele segíthet oldani a természetes aggályokat.

Reggel behozott egy cikket a Facebook, Elválás címmel. Elgondolkodtam, vajon miről szólhat, ezért rákattintottam. Téma: óvodai beszoktatás. Az anyának mindig nehezebb az elválás... Bezártam.

Egész nap ezen gondolkodtam!

Azt gondolom, a probléma a megfogalmazással van, ezért is lehet időnként olyan nehéz a beszoktatás a bölcsibe-oviba. Természetesen lehetnek más nehézségek is, de ha kicsit másként fogalmazzuk meg a dolgot, könnyebben lépünk be a gyermekkori szocializáció ezen színterére.

Azzal kapcsolatban, hogy gyermekünk napközbeni ellátással foglalkozó intézménybe kerül, az elválás szó elég erős kifejezés. Elválni két felnőtt ember szokott egymástól, akik már nem szeretnének tovább együtt élni. Elválni annyi, mint elhagyni. Szerintem.

A szülő azzal, hogy gyermekét bölcsibe-oviba iratja, nem válik el tőle. A gyermeknek szüksége van erre a fejlődéséhez, a szülőnek szüksége van rá a családfenntartási szükségletek miatt. Ezek lennének leegyszerűsítve az elsődleges okok. Taglalhatnám tovább, de itt és most nem szeretném.

A lényeg: ha bizonyos esetekben megválogatjuk a szavainkat, sokkal könnyebb "átvészelnünk" nehéznek tűnő helyzeteket. Tehát: nem elválás, hanem beszoktatás.

Olyan időszak ez, amikor a gyermekkel közösen betekintést nyerünk egy csoport, közösség életébe, megismerjük a többi gyermeket, a pedagógusokat, s megerősítjük csemeténket abban, hogy jó helyen van, ahová mindig érte fogunk jönni.

Mindennek a gördülékenységéhez még két fontos dologra szükség van. Egyrészt bízzunk a pedagógusokban, akik távollétünkben a gyermekeinkkel foglalkoznak. Másrészt bízzunk meg saját gyermekünkben.

Szabó Anita
óvópedagógus, édesanya