Hadat üzent a lombikprogramnak a püspöki kar elnöke

2017. augusztus 21. SZEMlélek

Veres András volt az államalapítási ünnepi mise szónoka, a Szent István bazilikánál elmondott beszédében pedig szokatlanul éles kritikával illette a kormányt.

veresandras_1.jpg

Testvérek, még egy belső veszélyre oda kell figyelnünk! Ugyanis egy fondorlatosan megfogalmazott, a jó szándék köntösébe bújtatott törvény által, amely figyelmen kívül hagyja a krisztusi értékrendet, észrevétlenül is belopódzik a keresztény értékekre építkező társadalom önfeladásának mételye! Láthattuk ezt legutóbb például a lombikbébiprogram támogatásának növelésével kapcsolatos rendelkezésben...

Ezt mondta a Magyar Katolikus Püspökkari Konferencia elnöke 2017. augusztus 20-án. Fondorlatosan megfogalmazott, a jó szándék köntösébe bújtatott törvény. Kemény beszéd... Annyira kemény, hogy az MTI szinte valamennyi fontos gondolatát idézte a püspöknek, ezt a részletet kivéve. Számos hírportál pedig sajnos onnan tájékozódik, viszont szokás szerint a beszéd teljes leirata elérhető a Magyar Kuríron.

A témához háttérinformációként ennek a cikknek az átolvasását ajánljuk.

Megfogalmazott egy másik fontos üzenetet is a főpásztor – végre nem csupán mások felelősségét hangoztatjuk:

Vajon mi vezetett Európa-szerte a hit és a vallásosság gyengüléséhez? Milyen felelősség terhel engem abban, hogy az evangéliumi értékrend háttérbe, vagy teljesen kiszorult a családi életünkből és a mindennapi társadalmi életből. (...) Mert nem csak a múlt hibái vezettek a társadalom szekularizációjához, hanem az is, hogy korunk keresztényei sem teszik magukévá teljesen Isten törvényeit. Langyos keresztények pedig nem tudnak meggyőző erővel tanúságot tenni az evangéliumról, és másokat Krisztus követésére hívni.

(Fotó: hirado.hu)