Szent István-tervet hirdetett meg Böjte Csaba
SZEMlélek 2017. augusztus 20.

Szent István-tervet hirdetett meg Böjte Csaba

A ferences testvér nem áll be a sopánkodók, félelemkeltéssel riogatók sorába, inkább saját tervet dolgozott ki, amely építkezésről, pozitív törekvésekről szól.

szentisvan1.jpg

Hihetetlen, egyben megdöbbentő, hogy 6 éve létezik egy Szent István-terv elnevezésű írás. Az benne a hihetetlen és megdöbbentő, hogy ennyi idő után sem igazán terjed el – legalább a terv létezésének ténye, tartalmának ismerete – a magyar társadalmi párbeszéd, közbeszéd terepein. A terv alkotója, Böjte Csaba 3x3 pontban mutat irányt azoknak, akik nem másokra akarnak mutogatni, hanem maguk akarnak hozzájárulni nemzetünk fennmaradásához, előrehaladásához.

Csaba testvér elsőként 3 tapasztalatát osztja meg az olvasókkal, amelyek a Kárpát-medence csodálatos tájait elcsúfító gazra, mocsokra, a rendezett településeken éktelenkedő romos házakra, valamint a vendégszerető emberek mellett élő tanulatlan, menekülő személyekre hívják fel a figyelmet.

E tények felismerése és kimondása után 3 alapelvet foglal írásba Csaba testvér: "1. A rendezett világot, csak a bölcs emberi erőfeszítés teremtheti meg."; "2. Hiszem, hogy szeretetből született létünk egy óriási kirakójáték, melynek minden darabja megvan, csak alázatosan, kitartó tervezéssel mindennek meg kell keresnünk a helyét, szerepét."; "3. Hiszem, hogy az életet szolgáló szeretet, ha az alázat útján jár, Isten irgalmából célba is ér."

A Szent István-terv harmadik részében konkrét javaslatok szerepelnek, újfent három témakör mentén kínálva megoldásokat. A pontok elnevezései magukban is igen beszédesek: Tündérkert, Roncsház program és Kárpát-medencei népnevelés.

A teljes terv ide kattintva olvasható el.

(Kép forrása: erdely.ma)

süti beállítások módosítása