Mik vannak: a magyar kormány a Soros-tervet hajtja végre
Gégény István 2017. augusztus 08.

Mik vannak: a magyar kormány a Soros-tervet hajtja végre

Orbán Viktor szerint jobb, ha a magyar választók tudják, mi Soros György terve. Egyetértünk, ezért bemutatjuk, miről van szó.

soroskep.jpg

Erős határőrizetre van szükség. A kvótarendszer nem megfelelő megoldás. Nem lehet egyes országokra rákényszeríteni olyan menekültek befogadását, akiknek eszük ágában sincs odamenni. Arra kellene törekedni, hogy a konfliktusövezetek országait, a háborúk által sújtott államok szomszédait a jelenleginél bőkezűbben támogassa az EU ahelyett, hogy az uniós országok a határaikon menekültközpontokat tartanak fenn. Legyen egységes a menekültkérelmek elbírálása, ezáltal ne azt az országot terhelje a visszatoloncolás miatti befogadás kényszere, ahol a menedékkérőt az EU területén regisztrálták.

Az előbbi gondolatok merőben összecsengenek ugyan a magyar kormány által hangoztatott törekvésekkel, ám azokat nem Orbán Viktor, nem is Kövér László, Schmidt Mária vagy Kovács Zoltán ötölte ki, hanem az, aki az ő világlátásuk szélesedéséhez, szakmai előrehaladásukhoz is hozzájárult. Az idézett mondatok ugyanis abban a Soros-tervben szerepelnek, amely aktuálisan a kormánypárt megszólalóinak minden 3-4. mondatában előkerül, éspedig úgy, mintha valami háborús fenyegetésről lenne szó. Aki nem hiszi, itt ellenőrizheti. Ha nem sikerül megnyitni a cikket (regisztráció kellhet hozzá), itt egy összefoglaló angol nyelven, ez pedig a terv automatikusan generált, nem túl magyaros fordítása.

Kétség sem fér hozzá, hogy vannak társadalmi és keresztényi szempontból is vitatható törekvései Soros Györgynek, ám ebből a bizonyos hétpontos tervből valamiért csak azokat a részeket szereti kiemelni a hazai kormánypropaganda, amelyek felnagyítva, eltúlozva az ellenségkép vélhetően sokmilliárdnyi közpénzből finanszírozott fenntartásához szükségesek.

Az semmiképp nem tűnik igaznak az írás alapján, hogy illegális migránsok millióit akarná bárki Európába telepíteni. Soros aktuális felvetése évente 300 ezer üldözött ember, valódi menekült befogadását javasolja (akik nem illegális migránsok). Sőt, ha egy ilyen, ellenőrzötten végrehajtott befogadási rendszer kiépülne, ez visszaszoríthatná szerinte az illegális próbálkozásokat. A befogadások megvalósításában a magyar származású üzletember a közösségek szerepét látja döntő fontosságúnak.

Utolsó pontként a gazdasági (nem illegális) bevándorlást is szükségesnek tartja Soros György, amellyel az elöregedő, demográfiai kihívásokkal küzdő kontinens problémáit lehetne részben orvosolni. Ezzel nem igazán lehet gondja a magyar kormányzatnak, hiszen letelepedési kötvényektől szomszédos országokból bevonzani kívánt munkaerőig sokféle módon már gyakorolja is hazánk vezetése azt, amit a terv elméletben felvet.

Soros György régi és új tervei

"...létezik egy Soros-terv. Ez négy pontból áll. Maga írta le, maga a Soros-birodalom tette közzé, és kezdte meg a toborzást e terv végrehajtása érdekében. A terv úgy hangzik, évente be kell hozni több százezer, lehetőleg egymillió, minden évben egymillió migránst muszlim világból az Európai Unió területére. A második pontja, hogy mindegyikőjüknek kell adni az érkezéskor 4,5 millió forint értékű eurót, ezt az ötletgazda szívesen megfinanszírozza..."

Ezeket mondta a magyar miniszterelnök 2017 júliusában Tusnádfürdőn. Nem lehet tudni, mire gondolt, de létezik egy olyan terv, amit Soros György jegyez, és ilyen felvetések is szerepelnek benne. Csakhogy akárhonnan nézzük, az a korábbi, idejétmúlt terv 6 pontból áll, ráadásul 2015 szeptemberében publikálták.

Két év alatt történt néhány változás a világban, az európai menekültkrízisre ez kiváltképp igaz. Nem is volt könnyű előkeresni azt a 2015-ös írást, miután "Soros-terv" megjelöléssel napjainkban azt a 2016 júliusában megjelent, 7 pillérre épülő tervet érdemes alapul venni, amire ez a cikk is épül.

Nyilvánvalón azért írt újabb, 7 pontos tervet az egy évvel korábbi, 6 pontos terv helyett Soros György, mert - amint erre utal is a dokumentumban - a tapasztalatok alapján érdemes újragondolni bizonyos dolgokat, levonni a tanulságokat. Az például nem lehet igaz egyszerre, hogy 1 millió embert, vagy 300 ezret fogadjon be szerinte Európa.

Úgy gondolom, érdemes minderről párbeszédet folytatnunk, akár vitáznunk, ez a cikk épp ezzel a céllal a született. Aki viszont ellenállhatatlan vágyat érez lólábazás és egyéb vádaskodások megfogalmazására, nyugodtan tartsa meg magának ezen téves rögeszmét! Inkább olvasgasson ilyeneket. Miután kéretlenül, mértéket nem ismerve az arcunkba tolta a kormány a maga üzenetét, fontos, hogy megismerjük az összképet, ami mindannyiunk sorsára hatással lehet. Ezt szeretné maga a kormányfő is, ahogy a bevezetőben ezen vágyát felidéztük.

Az csak a második kérdés lehet a sorban, hogy ez a bizonyos terv jó-e, vagy rossz. Erről ugyanis csak akkor tudunk párbeszédet, vitát folytatni, ha ismerjük azt a bizonyos gyakran emlegetett tervet.

Az összeesküvések hívei előszeretettel vonnak párhuzamot Soros György és Ferenc pápa közé. Most boldogok lehetnek, a közös nevező ugyanis eléggé nyilvánvaló. Nemrég például a lovagkeresztes Bayer Zsolt volt kénytelen kamera előtt bevallani, hogy fogalma sincs róla, mit is vall a pápa azzal kapcsolatban, amire reagálva ő tenyészállathoz hasonlította az egyházfőt. Eredeti forrás helyett a "sajtóból" tájékozódott, jelentsen ez bármit, majd meglepve ismerte el, hogy több általa élesen kritizált pontban valójában egyetértenek a pápával. Vajon feltételezhető-e, hogy Orbán Viktor és társai csupán a "sajtóból" hallottak volna az alighanem a következő időszak politikai mantrájának választott Soros-tervről? Merthogy a tények alapján nagyon úgy tűnik, hogy a magyar kormány konkrétan ama borzasztónak kikiáltott Soros-terv egyes pontjait hajtja végre, avagy kommunikálja saját célkitűzéseként.

Aki tehát jövő tavasszal rájuk szavaz – akár tudatosan, nagy elszántsággal, akár a megfélemlítő kampánycunami hatására –, a legfrissebb Soros-terv megvalósítására voksol.

Az pedig egészen elborzasztó, beteges folyománya a hazugnak tűnő propagandának, amikor kormánypárti politikusok valóban rászorultnak ítélt menekültek számára jótékonyan segítséget, pihenési lehetőséget felajánlók ellen kezdenek hadjáratba. Az egyik fideszes képviselő a zaol.hu közlése alapján így fogalmazott arról a bizonyos táboroztatásról: "Ez nem jelent letelepedést, de olyan szempontból veszélyes ez a szervezet, hogy mondhatjuk, hogy a tevékenysége része a Soros-tervnek." Tehát se letelepedés, se migránsok, hanem 1-2 hetes pihenés üldözöttek, menekültek részére, de "Soros-terv" és kész.

Engem egyébként nem érdekelt eddig ennyire részletesen Soros György tevékenysége, gondolatvilága. Szerintem az átlagembereknek nincs kellő rálátásuk arra a nagypályás ideológiai és gazdasági csatára, amit a hatalmasok vívnak a fejünk felett, ezért megalapozatlan lenne részinformációk alapján bárkinek a pártjára állni. Ahogy arról sem kampányol például a kormány, hogy Putyin vagy Erdogan mennyire veszélyes szövetséges, az általuk kiépített látszatdemokrácia persze enélkül is intő jel lehet(ne). Pedig ha sorosozásra futja a keretből, nyugodtan tovább lehetne folytatni az ilyen jellegű tájékoztató tevékenységet.

gi_intro.jpgMinket, átlagos magyar embereket leginkább az foglalkoztat mostanában, hogy van-e választásunk a következő, 2018-as választáson. Ha erre volna bárkinek valami hasznos terve, ossza meg lehetőleg minél többekkel! Mindegy, mennyi pontból áll.

Gégény István

(Kép forrása: georgesoros.com)

süti beállítások módosítása