Távozik az egyik ismert magyar plébánia vezetője
Gégény István 2017. július 25.

Távozik az egyik ismert magyar plébánia vezetője

Urr Zsolt – szerzetesi nevén Ipoly atya – elhagyja a ciszterci rendet, így nem lesz a továbbiakban a budai Szent Imre plébánosa sem. Papként viszont tovább szolgál majd.

ipiatya.jpg

– Döntöttem július 9-én. A változás mellett. Beadtam a ciszterci rendből való kilépési szándékomat a jelenlegi elöljárónak. A papi szolgálatban megmaradok; egyházmegyei keretben, majd egy másik szolgálati helyen – írta az interneten közreadott közleményében a mosolygós plébános, aki közel 30 évet töltött el a szerzetesrend tagjaként, két évtizedig a Móricz Zsigmond körtér közvetlen közelében élt és szolgált.

Amint írja, a rendből való távozás már korábban felmerült benne, de akkor nem hozta meg a döntést, ami mostanra "megérett". – Sokat imádkoztam, gondolkodtam, perlekedtem Istennel. Menni vagy maradni? Menni: hova, merre? Maradni: miért? – írja Ipoly atya.

Közvetlenül ismerem a ritka formában, merthogy nem áthelyezés révén, hanem saját akaratából távozó plébánost, hiszen együtt ministráltunk diákként Nyíregyházán. Édesapám lett a bérmaapja, emiatt is fennmaradt a növekvő távolság ellenére a lelki kötődés közöttünk. Olaszországi tanulmányai idején futott idehaza a Legyetek jók, ha tudtok című film, amelynek olasz szövege általa jutott el hozzánk, testvéreimmel közös lelkesedésünket látva még egy csörgődobot is nekünk ajándékozott. Később két éven át sekrestyésként szolgáltam abban a templomban, ahol ő papi pályáját megkezdte, s a mai napig alkalmanként cseteltünk, találkoztunk, egyeztettük lelki óráinkat.

Ennek ellenére meglepett, meg is döbbentett a döntése, ám hiszem, hogy átimádkozott, megalapozott, Isten szándékát követni vágyó döntést hozott.

Gyümölcsöző "lelki utat", kapukat táró változást kívánok neki, a ciszterci rendnek és a Szent Imre plébánia közösségének egyaránt!

Gégény István

süti beállítások módosítása