Hajléktalanok tömegét gondozza félezer fiatal
SZEMlélek 2017. július 14.

Hajléktalanok tömegét gondozza félezer fiatal

Egy finom meleg ételt elfogyasztani, kellemes társaságban, barátok közt – rengeteg ember csak álmodik ilyesmiről. Hatalmas összefogás tehet érte, hogy ne így legyen.

hajlekt.jpg

500 fiatal indul neki rendszeresen az éjszakának Uruguay fővárosában, hogy a Montevideo utcáin élőknek ételt vigyenek. A 16 csoport egyetemi, plébániai, lelkiségi mozgalmak közösségeiből áll össze, s már délutánonként nekikezdenek az adományként begyűjtött ételek megfőzésének, elkészítésének. Rendre közel 2000 ezer adag tápláló vacsorát visznek aztán "házhoz", ami ebben az esetben épp a házatlanság, a hajléknélküliség miatt a nyílt terepet jelenti.

Az egyik ifjú csapat tagjai egy zarándoklatot követően, imacsoportot alakítva határozták el, hogy bekapcsolódnak a nemes szolgálatba. Ezzel Ferenc pápa ismert mondását váltják valóra, aki az ima "működését" az alábbi képen olvasható felirat mentén szemléltette.

pope4.jpg

Az említett, mintegy 100 önkéntesből álló csoport a "Luceros" nevet viseli, ami fényes csillagokat jelent. És valóban, ragyogó jelként világítanak ők a nehéz sorsúak számára és minden ember felé a nagyvárosi éjszakában.

(Forrás: cruxnow.com, illusztráció: FreeImages.com/Istvan Markus)

süti beállítások módosítása