Az összefogás csodája: élőlánc mentett meg fuldoklókat
SZEMlélek 2017. július 12.

Az összefogás csodája: élőlánc mentett meg fuldoklókat

Közel 100 ember kapaszkodott egybe, hogy kimentsenek egy bajba jutott családot a tengerből. Szinte hihetetlen, de elérték és megmentették őket.

elolanc.jpg

– Az emberség hulláma söpört végig a strandolókon, jelezve, hogy még nem veszett ki minden remény a világból – így emlékezett vissza az esetre 9 bajbajutott úszó láttán hirtelen kialakult emberi láncolatot megszervező Derek Simmons, aki feleségével elsőként indult a vízbe.

A Guardian tudósításában részletesen olvasható, hogyan alakult ki a védelmi összefogás, amelynek tagjai elsőként két gyereket, egy 8 és 11 éves fiút adtak kézről kézre a partig. Ezt követően a legnagyobb bajban lévőnek tűnő 34 éves édesanyát juttatták ki a szárazra az élőlánc tagja, de az igazi tragédia az ő édesanyjára, egy 67 éves nagymamára leselkedett, aki szívrohamot kapott a vízben. A híradások szerint sikerült megmenteni az életét, stabil állapotban feküdt később a helyi egészségügyi központban.

A kimentett 34 anyuka, Roberta Ursrey később úgy fogalmazott: "Isten angyalai jókor voltak jó helyen. Nélkülük nem lennénk itt."

elolanc1.jpg

– Olvastam olyan visszajelzéseket, mintha én és a Jessica, a feleségem valamiféle hősök lennénk, de ez így szerintem nem igaz. Mindenki, aki segített, hősiesen cselekedett – dicsérte az összekapaszkodókat a több mint egy órán át tartó mentést irányító Derek Simmons. – Olyan helyről érkeztem, ahol mindenki segít a szomszédjának. Remélem, ha én kerülök hasonló vészhelyzetbe, más ugyanezt megtenné értem – tette hozzá a férfi, aki egyszerű átlagemberként családi pikniken vett részt a parton, s azt tette, amit a szíve diktált.

(Forrás: Guardian via 444, fotók: Rosalind Beckton, Roberta Ursrey)

süti beállítások módosítása