Világhírű színész lett az örökbe fogadott svéd fiúból, aki korán távozott a földi életből. A mennyei hétköznapokra hangoló filmjével emlékezünk rá.

– Michael jókedve és szenvedélye ragályos volt mindazokra, akik ismerték és szerették őt. Sármja és karizmája tagadhatatlan, szeretetét a művészetek iránt pedig mindenki érezte, akinek volt szerencséje együtt dolgozni vele – írta családja Michael Nykvist svéd színészről, aki június 27-én halt meg, ötvenhat éves korában. Az örökbe fogadott kisfiúból világszerte ismert művész vált, aki színházi szerepei mellett drámai és közönségfilmekben egyaránt megjelent. Egyik legemlékezetesebb és legmélyebb alakítását a Hétköznapi mennyországban nyújtotta, mely az eddigi legnézettebb svéd fim, és amelyet amolyan vizuális lelkigyakorlatként érdemes újra meg újra megnéznünk.

Mert az evangéliumokban ugyan viszonylag kevés karmester szerepel, de ez a film ízig-vérig evangéliumi történet (erre hangol eredeti címe is, mely a miatyánk világát idézi: „Amint a mennyben”…). Egy világhírű dirigens, Daniel Daréus (Michael Nyqvist) szívinfarktust kap, s ezért új, csendesebb életet kezd. Véget vet sokat adó, sokat el is rabló karrierjének, de legalábbis szünetet tart benne, s visszavonul gyermekkora kisvárosába. Hogy megkeresse, talán megjavítsa, ami hajdan s időközben odalett vagy eltörött.

Meghúzódni, túlélni érkezik, de csakhamar kiderül, hogy ez korántsem olyan egyszerű vállalkozás. Akarva-akaratlanul kapcsolatba kerül a helybéliekkel, s elvállalja a templom kórusának vezetését. Ez aztán új élet kezdetét jelenti a városka lakói számára is. Daniel – maga is járatlan utakon tapogatózva – segít a műkedvelő énekeseknek, hogy megtalálják saját hangjukat. Ez sikerül is, de a folyamat nem áll meg a dalolásnál – az ének a lélekfakadás eszköze.

Felbolydul az addigi látszatbéke, a felületkezelt kereszténység, betegítően hosszú ideje lappangó indulatok és érzelmek törnek felszínre – oda az idilli vidék távolról oly egyértelműen édes hangulata.

Akik bontakozni kezdenek, ráismernek addigi, gépesített, lélekvesztő napjaik visszásságaira. Lassan, lépésről lépésre adják oda magukat az életnek, s így van ezzel a karmester is. A helyi boltot vezető fiatal nő (Frida Hallgren) bizonyos értelemben kivétel: ő gyorsan és sűrűn esik szerelembe, nem véletlen, ha Mária Magdolna jut róla eszünkbe, de Lenát még nem szólították a nevén… Daniel meg amolyan földi „felforgató-megváltóként” elutasításban is jócskán részesül, csakúgy, mint a Mester, amikor a körülötte nyüzsgő népeket arra akarta ráébreszteni, hogy végre vegyék komolyan magukat, egymást s az életet. De a „tanítványok” ezúttal nem szaladnak szét…

A nem is mindig olyan egyszerű és szeretnivaló kicsinyek mindennapi életére nyit ablakot filmjével Kay Pollak 2004-es svéd filmje, mely az európai alkotásokban otthonos eszköztelenségével, természetes hangjával és képeivel ölel közel magához és szereplőihez.

Szigeti László