Ahogy közeledik 2018, a választások éve, tapintható, ahogy a feszültség, az elmebaj, a káosz, eluralkodik az amúgy is hiszterizált magyar közéletben.

Egyre többen beszélnek arról is, hogy hamarosan akár erőszakos utcai balhék is várhatók, melyek tovább gyűrűzve akár polgárháború szélére is sodorhatják az országot. Ha a polgárháborús félelmek túlzóak is, azt valóban mindnyájan érezhetjük, hogy lélekben készülnünk kell a közeli jövőre, mert nagyon nehéz lesz normálisnak maradni egy egyre abnormálisabb környezetben. Ebben a cikkemben megpróbálok néhány gondolatot megfogalmazni, amelyek segíthetnek tisztábban látni, ezáltal védettebbé válni a begyűrűző kollektív elmebajjal szemben.

Az emberségről

Mi a közös az alábbi történetekben?

1. 2016 őszén Izráelben és Palesztinában 20 ezer zsidó, keresztény és muszlim nő vonult az utcákra a békéért. Közös, felemelő üzenetüket az Édesanyák imája című dalban foglalták össze.

2. Múlt héten, az FTC-Vasas meccsen Nagy Gergely, a Vasas kapusa rohant a súlyosan megsérült Fradi játékoshoz, Lovrencsicshez, kezében a defibrillátorral.

3. Alex Smith 2015-ben a gyógyíthatatlan beteg kisfiával teljesítette a 4 km úszást, 180 km kerékpározást és 42 km futást jelentő Ironman versenyt. Futás közben egy babakocsiban tolta maga előtt, a vízben egy kis tutajon húzta maga után, a biciklin pedig gyerekülésben vitte a kisfiát. A versenyt 15 óra alatt teljesítették, és bár messze a legutolsó helyen értek célba, célba érésükkor a győztesnek kijáró, óriási üdvrivalgás és ünneplés fogadta őket.

A közös pont e történetekben, hogy valamennyiben megtaláljuk azt a motívumot, amely egy kristálytiszta lelki forrásból táplálkozik. E forrás megléte bizonyítja, hogy az ember több, mint a legfejlettebb emlős állat, amely képes volt a törzsfejlődés során a delfin, a csimpánz és az orangután fölé könyökölni magát az evolúciós ranglistán. Talán éppen ezért hívják a fenti történetekben közös szálat így: emberség. Fölé emelkedni a bennünk élő primitív ösztönlénynek, az egymást bármi áron legyűrni akaró barbárságnak, az egymás torkát átharapni akaró vadállatnak, és észrevenni a másikban az édesapát, az édesanyát, a barátot, a szakembert, a harcost, a családfőt, a gyermeket, a szerelmest, a sebzettet, egyszóval: az embert.

És ha sikerül mindezt észrevenni, rájöhetünk, hogy éppen emiatt válhat igazzá, amit a názáreti ács fia mondott: "Több az élet..." (Lukács 12:23). Több az élet, mint evés és ivás, több, mint érvényesülés, egymás fölé kerekedés, kaparás, hajtás, gürcölés azért, hogy többnek látszódjunk, többet és többet gyűjtsünk össze magunknak. Több az élet, mint amiről a szociáldarwinista ihletettségű népi bölcsesség szól, mely szerint (persze kissé megszelídítve idézem) az erősebb háziállat létesít szexuális kapcsolatot.

Csak az ember képes rácsodálkozni a kicsi, az elesett, a beteg istenképűségére, fölemelni az elbukottat, és irgalommal tekinteni arra, aki vétkezett. Ember-társként nézni még ellenfeleinkre is, tudva, hogy még ha momentán ellenfelünk is, akkor is a "...felünk". Ahogy a minap láthattuk, amikor a Anglia-Franciaország barátságos focimeccsen a francia szurkolók élőképként egy óriási angol zászlót formáztak és teli torokból énekelték az angol himnuszt. Mindezt a londoni és manchesteri terrortámadások áldozatainak tiszteletére tették. Erről van szó!

Az emberség levisz minket emberi létezésünk alapjaiig, az élő víz folyamainak forrásvidékére, és felemel, átemel minket a hétköznapi létezésünk nagyon is profán, jól megszokott adok-kapok világán.

Általában mindnyájan megérezzük az ilyen pillanatokban, hogy igen, ez a lényeg! Ez lenne az emberiség jövőjének, túlélésének egyetlen záloga. De ezek a felemelő pillanatok elmúlnak, és mi visszazökkenünk a szokásos béka-egér csaták, a kisstílű acsarkodások és az önzés kegyetlen világába, mint amilyen a politika és a köré rendeződő közgondolkodás embertelen világa.

A politikai marketing embertelenségéről

Elég egyetlen pillantást vetnünk a politikai üzeneteket hordozó plakátokra, hogy belássuk, a 21. századi kampánymarketing éppen az ellenkezőjére törekszik mindannak, amit emberségesnek nevezhetünk. Az ilyen kampány a psziché legmélyebb bugyraiba való össztársadalmi lesüllyedésben érdekelt, a legsötétebb ösztönök bűzös mocsárvidékét célozza meg, az irigységet, a gyűlöletet és a rettegést mozgósítja, azokra épít. A bennünk élő vadállatot szólítja meg, hogy többé ne lássunk mást, csak baráti és ellenséges törzset, hogy más célunk ne maradjon az életben, mint bármi áron győzni, és ezért ha kell, ütni, rúgni, csípni és harapni. Elhallgatni önnön bűneinket, hibáinkat és sebzettségeinket, és felnagyítva, háztetőkről ordibálni a másikét. A szavazatmaximalizálás érdekében átgázolni bárkin, meghurcolni akár ártatlanul is, kicsinálni, levadászni, besározni, tönkretenni. Ha kell, a családját, a szüleit és a gyerekeit is célba venni. Mindegy, csak ütni, vágni, gyepálni, amíg földre nem kerül, és ha végre a padlón van, addig rúgni, taposni, amíg mozog.

Éppen ezért a koordinátarendszer, mely a politikai közbeszéd értelmezési keretét adja, annyira primitív, hogy sem az egymással való párbeszédre, sem a normális, emberhez méltó gondolkodásra nem ad lehetőséget. Ebből fakadóan a választások közeledtével nem eszmék és az azokat képviselő politikusok versengése, hanem a végső igazság letéteményesei, az ártatlanság közéleti bajnokai vívnak majd eszkatologikus háborút a lópatás ördög és nemzetvesztő démonai ellen. A választások tétje nem a következő négy év politikai berendezkedése, hanem a nemzet megdicsőülése vagy végső és totális kárhozatba süllyedése. Nem különböző meggyőződések, egymással versengő pártok és politikusok állnak majd szemben egymással, hogy négy évre megszerezzék a választók bizalmát, hanem fasiszták és kommunisták, xenofób gyűlölködők és agyatlan migránssimogatók, ballibbantak és fidesznyikek, nyálcsorgató hülyék és fantasztikus zsenik, gátlástalan hazaárulók és szent szabadságharcosok, jellemtelen nemzetvesztők és önfeláldozó hősök.

Ez a jelenség alapjában határozza meg a politikai kampányok hangulatát. Nem csupán egy bizonyos pártét, nem csak Magyarországon, hanem mindenhol, ahol a 21. század profi kampányszakemberei építik föl a politikai választások kommunikációs stratégiáját. Ez a stratégia pedig tudatos és jól kifundált alapokon nyugszik, amire ha rá tudunk csodálkozni, talán egy kicsit védettebbek lehetünk annak lélekölő hatásai és következményeivel szemben.

Amikor ezeket írom, nem a langyos középre tartás, az arany középút gyáva konfliktuskerülése és a "Szeressük egymást gyerekek!" jovialitása beszél belőlem. Nem arról van szó, hogy ne élezzük ki a dolgokat, és akkor nyugisabb lesz az életünk, sőt, még csak nem is az "embernek maradni az embertelenségben" című, csontig rágott lózungot ajánlgatom. Nem a politikai viták ellen szólalok meg, nem a határozott vagy akár kemény állásfoglalások ellen, hanem a kampányidőszakokra oly jellemző, professzionális módszerekkel felkorbácsolt, megosztó és lélekölő indulatok tudatos gerjesztése ellen.

A 21. századi politikai marketinggel kapcsolatosan ugyanis jól megfigyelhető, ahogy túlzásokba esik, szélsőséges indulatokat gerjeszt, ami azért van, mert a mindnyájunkban ott lakozó ember alatti ember barbárságára, hülyeségére épít.

De nehogy azt higgyük, hogy a hülyeségeket hülyék gyártják, hogy a pszichopata kampánystratégáknál elgurult a gyógyszer, vagy hogy a kommunikációs szakemberek primitív, szélsőséges nézeteket vallanak! És persze ne higgyük, hogy mindez az egyik, vagy másik párt gátlástalanságának következménye! A modern politikai marketing teljesen pártsemleges: nem a politikusok találják ki, és nem is róluk szól, hanem rólunk, a politika fogyasztóiról. Amit ma Finkelstein és Habony Árpád vezényel a FIDESZ tanácsadójakent, azt elsőként Ron Werber honosította meg Magyarországon az MSZP kampányfőnökeként. Akkoriban úgy mondták: negatív kampány. Valójában akkor már nyugaton javában használták a modern politikai manipulációs módszereket, csak mint minden, ez is némi késéssel érkezett el hozzánk.

Ma már komoly szakirodalma van a politikai marketing sötét manipulációs technikáinak, ajánlani tudok például egy egyszerű, de átfogó cikket a témában, mely leírja, hogy az erre szerződtetett marketing szakemberek hogyan jutnak el három lépésben a médiafigyeléstől a keresőoptimalizáláson át a minden morális szempontot nélkülöző közvetlen manipulációig.

Mi választópolgárok a “közvetlen manipulációt” fogyasztjuk, és ahogy a cikkben áll: "A harmadik szinten a cél szentesíti az eszközt, a cél pedig nem más, mint hogy manipuláljuk az embereket – bármi áron."

Úgy tapasztalom, hogy mindez nem világos nagyon sok polgártársunk előtt, és gondolkodás nélkül fogyasztják, majd terjesztik e sötét propagandagépezet szutykos termékeit. Pedig a választási propaganda és a politikai marketing emberi fogyasztásra teljességgel alkalmatlan.

Mindig csodálkozom a magukat értelmes, gondolkodó értelmiségieknek tartó ismerőseimen, akik beszállnak ebbe a gyomorforgató, primitív vudu szertartásba. Kaján örömmel osztják a Facebook posztokat, mikor a politikai orientációjukat igazolni látszó hírek jelennek meg, epés megjegyzéseket biggyesztenek a cikkekhez, mielőtt megnyomnák a "share" gombot, és már jönnek is a lájkok... Igaz, mindig ugyanazoktól a hasonszőrű figuráktól, akik ugyanahhoz a törzshöz tartoznak. Ezek az emberek valószínűleg nem gondolnak bele, hogy a magyar közélet legszennyesebb háborújába állnak be önként és dalolva, mégpedig a legalávalóbb, leghitványabb meló elvégzésére: a kampánystratégák által előre legyártott, lélekmérgező tartalmakat böfögik bele az amúgy is beteg magyar néplélek közösségi tereibe. Miközben azt hiszik magukról, hogy ők megvesztegethetetlen és következetes hazafik, valójában csak egy aljas propagandaháború önkéntes janicsárai. Azt hiszik, az ország megújulásának szent evangéliumát hintik szerteszét, pedig a valóságban egy sötét szellemi pöcegödör tartalmát öntik rá sebesen pörgő kommunikációs ventilátorokra.

A célközönség

A harc nem a szilárd politikai, világnézeti értékrenddel bíró emberekért folyik. Csakis a bizonytalanokért. Ritka az olyan politikai földindulás, amikor biztos pártpreferenciával bíró emberek tömegesen fordulnának más irányba. Avagy látott már bármelyikünk olyat, hogy egy konzervatív, jobboldali beállítottságú embertársunk bekapcsolja a rádiót 16 órakor, meghallgatja Bolgár György műsorát, majd 18 órára balliberális szavazóvá válik? És persze fordítva is elképzelhetetlen, hogy egy balliberális kötődésű embertársunk megnézi az Echo TV Mélymagyar című adását, és aznap este FIDESZ szavazóként tér nyugovóra. Mindez teljesen kizárt, hiszen a politikai tartalmakat gyártó stratégák pontosan tudják, hogy a választásokat hagyományosan a bizonytalanok döntik el. Nekik szól a kampány. De kik is azok a bizonytalanok, miben bizonytalanok, és miért bizonytalanok? Nyilván nem egy homogén társadalmi csoportról van szó, és sokféleképpen, sokféle okból kifolyólag lehet valaki bizonytalan szavazó. De ha megnézzük a politikai kampány-mérnökök boszorkánykonyháiban kifőzött marketing üzeneteket, be kell lássuk, hogy a célcsoport értelmi képességei és érzelmi intelligenciája bizony olyan mélyen van, amihez képest a béka feneke maga a János-hegyi kilátó.

Bár nem teljesen friss áru, de már a 21. századi kampánystratégiák terméke, egyben nagy kedvencem a következő politikai szlogen: "Több pénzt az embereknek!" Elképzelem, ahogy a politikai marketinges ült egy üres lap előtt, és megszülte ezt a mondatot. Vajon milyen lehetett a mezőny, melyből ez került ki győztesen? Milyen szlogeneket múlt felül (vagy inkább alul) ez az arcpirítóan demagóg mondatocska? "Lökd ide a sört", "szavazz ránk, vagy pofán vágunk"?

Ehhez képest a "kenyeret és cirkuszt" római szlogen kifejezetten cizellált szociológiai és politikai koncepciónak tűnik. És akkor tegyük fel a legfontosabb kérdést: vajon ki lebegett a kampánystratéga lelki szemei előtt, mint célközönség? Ki az, aki elhiszi, akár egy pillanatra is, hogy ez a mondatocska érvényes üzenetet, politikai ígéretet hordoz? Hogy nem sül ki a szeme a szégyentől, amikor valaki azt üzeni a nagy nyilvánosságnak, hogy majd jön egy politikai párt, amely meghozza a döntést, és a következő hónaptól "több pénzt" kapnak "az emberek"?!

Úgy, hogy ugyanazoknak szánta fogyasztásra, akik VV Aurélión, Dáridón és szappanoperákon élnek. Azoknak, akik számára mindennek ára van, de értéke semminek nincs. Ugyanazoknak, akik számára hatékony közlést jelenthet a (nem politikai párttól származó, de egyértelműen politikai propagandának számító) hír, mely szerint "Soros a saját édesanyját is megölte volna".

Elképzelem, ahogy nézi a tévét Béla bácsi, meghallja a hírt, kortyol egyet a langyos fröccsből, böfög egy pörköltszagút, majd elbődül: "Hallod, Teca?! Ez a Soros a saját anyját is megölte volna! Mos monnya be a tévé, he!" Természetesen a "hír" gyártói is pontosan tudják, hogy a "hír" egy egyszerű csúsztatásból származó hazugság, és hogy kizárólag arra jó, hogy a tévék előtt ülő funkcionális analfabéta réteget elborzasszák. De arra pont jó!

A modern politikai marketinges a bizonytalanokat, és közülük is Fásy Ádám, Bunyós Pityu és a propeller.hu fogyasztóit veszi célba, azon belül is a tudattalan legsötétebb mélyrétegeire irányítja üzeneteit. Ezzel az a probléma, hogy akár a kormány, akár az ellenzék, akár maga Soros is bőven kritizálható mindenféle tekintetben, de ha az anyagyilkos-, meg a "több pénzt az embereknek"-féle hülyeségeket ordibáljuk, azzal hiteltelenné tesszük a jogos kritikákat, értelmetlenné tesszük az értelmes gondolatokat is. Az iménti példámat egyébként nem burkolt panelprolizásnak szántam, hiszen, ahogy már említettem, rengeteg "értelmiségi" Béla bácsi és Teca néni is van az ismerőseim közt, és sok józan paraszti ésszel megáldott kétkezi munkást ismerek, aki hozzám hasonlóan belepirul, amikor ilyen propaganda üzenetekkel találkozik.

Ezen az úton veszti értelmét a párbeszéd, így válik hiábavalóvá a normális és értelmes vita, és így uralja le a választási időszakot a zsigeri gyűlölködés, a törzsi őrjöngés. A "tudatipar" sajnos nem túlzó kifejezés arra a tevékenységre, amelyet a politikailag erősen bekötött sajtó kampányidőszakban – sőt, egyre inkább folyamatosan – produkál.

A hírek egyoldalúak, a megfogalmazásuk tendenciózus és elfogult, a képek manipuláltak, a videók megrendezettek, és ez az egész egyetlen célt szolgál: hogy érzéseket generáljanak bennem, mely érzések felülkerekednek a gondolataimon. Hiszen a világos ellenségkép identitást ad, a zsigeri gyűlölet pedig komoly mozgósító erővel bír. És pontosan ez a lényeg: zsigeri indulatokkal elsodorni és mozgósítani a bizonytalanokat.

Konklúzió

Az elkövetkező időszakban érdemes tudatosítani magunkban, hogy a politikai iszapbirkózás, a pártok és személyek démonizálása és a közélet nyilvánossága előtti törzsi őrjöngés nem valós politikai szerepvállalás, nem is a társadalom iránt érzett felelősségtudat jele, hanem a józan gondolkodásra alkalmatlan embertársaink suttyósága, a politikai marketingesek által gyarmatosított elme és a totális érzelmi igénytelenség terméke.

Gondolkodjunk, foglaljunk állást, döntsünk és válasszunk legjobb tudásunk és lelkiismeretünk szerint, de legyünk készek és képesek arra, hogy leüljünk beszélgetni azokkal a barátainkkal, ismerőseinkkel, kollégáinkkal, akik másként gondolkodnak és döntenek! Ha a franciák B-közép ultrái el tudták énekelni az angol himnuszt egy hatalmas angol zászló alatt, ha a muszlim, keresztény és zsidó édesanyák együtt tudtak énekelni, ha Nagy Gergely oda tudott rohanni Lovrencsicshez egy defibrillátorral, akkor mi is képesek lehetünk fölemelkedni az emberség azon szintjére, ahol egymásban – vagy, ahogy Gyökössy Bandi bácsi írta sokszor: "egyMÁS"-ban – az embert látjuk elsősorban, aztán a mez színét, politikai preferenciát, világnézeti hovatartozást.

A gondolkodó ember nem vesz részt politikai iszapbirkózásban. Egyrészt, mert gondolkodó, másrészt mert ember...

Bolyki László