Henri Boulad: Ferenc pápa ajtót nyitott
SZEMlélek 2017. június 14.

Henri Boulad: Ferenc pápa ajtót nyitott

A katolikus egyházfő áprilisi kairói látogatása kapcsán tartott előadást június 12-én jezsuita rendtársa Budapesten, a Párbeszéd Házában.

dsc000022.jpg

A alexandriai szerzetes szerint 10 évvel ezelőtt megszakadt párbeszéd a katolikus egyház és az iszlám vallás közt, ám most ismét elindult, azáltal, hogy Ferenc pápa az al-Azhar egyetem imámjával, a muszlimok legnagyobb egyházi tekintélyével találkozott. Ugyanakkor még az egyiptomi elnök kérésére sem volt hajlandó az egyetem elítélni a ISIS tevékenységét, sem törölni az erőszakra buzdító tananyagokat. Ez rossz jel Henri Boulad szerint, aki az iszlám vallás és radikális követőivel kapcsolatos veszélyekre is felhívta a figyelmet.

A jezsuita kiemelte azt a fontos gesztust, amikor Ferenc pápa és az imám a pápai beszéd előtt és után is összeölelkezett, ám meglátása szerint ezt inkább a pápa kezdeményezte, az egyetem imámja pedig "nem menekülhetett" – ezért később el is ítélte őt a szaúd-arábiai nagymufti.

Henri Bloulad szerint Ferenc pápa látogatása ajtót nyitott Egyiptomban, ám nem ringathat senkit hamis illúziókat az iszlám vallással és térhódításával kapcsolatban. Az előadásáról készült beszámoló teljes terjedelemben a magyarkurir.hu oldalon olvasható.

süti beállítások módosítása