Alig fürdőruhában égetem magam...
SZEMlélek 2017. június 08.

Alig fürdőruhában égetem magam...

Hurrá, itt a nyár és a jó idő! Körülnézek a szekrényemben, és úgy döntök, elmegyek egy boltba, hogy vegyek valami új nyári göncöt. Azonban borzasztó nehezen találok bármi viselhetőt, mivel a ruhák nagy része a kelleténél többet mutat.

bikini.jpg

A kirakatban ott díszelegnek a túlságosan rövid nadrágok, amint pedig belépek az üzletbe, balra az átlátszó szoknyákat találom, jobb oldalt a mélyen dekoltált felsőket, a próbababán pedig egy haspóló virít… Nem szeretem az ilyesfajta ruhákat, és nem is szoktam ehhez hasonlóakat viselni, mert nem szeretném, hogy a férfiak szexuális tárgyként tekintsenek rám. Nem akarom őket provokálni a kihívó öltözködésemmel. Nem akarom őket olyan szituációba vinni, ami számukra lehetőséget teremt a bűn elkövetésére (#paráznaság).

Vélekedhetünk úgyis, hogy „ez az én életem, az én testem, úgy öltöztetem, ahogy akarom, és csak azért is kivágott felső lesz rajtam. Különben sem a férfiaknak öltözködünk.” Az utóbbi kijelentésben van némi igazság – nemcsak nekik –, de azt semmiképp sem felejthetjük el, hogy a nemi ösztönök bizony léteznek, és a nem megfelelő öltözékemmel akaratlanul is aktiválhatom ezeket. Így ha kihívóan öltözködök, ne csodálkozzak azon, hogy a 60+-os, utat javító munkásokon kívül mások is vigyorogva bámulnak, füttyögnek utánam, vagy odaszólnak valamit.

Ha azt akarom, hogy ne csak a szépségemért, hanem a személyiségemért is szeressenek, hogy meglássa a hím nem, milyen jó fej, vicces és segítőkész vagyok, hogy komolyan vegyenek az emberek, akkor jobb, ha erkölcsösen öltözködöm. Amúgy sem jó egész nap feszengeni, folyton lehuzigálni a mindig felcsúszó gatyámat, mert nem fogom komfortosan érezni magam a bőrömben.

Nem azt akarom ezzel kifejezni, hogy hordjunk minden nap 40 fokban is fekete hosszúnadrágot, vagy hogy felejtsük is el a divatos ruhadarabokat, és öltsünk magunkra egy zsákot. Csak figyeljünk arra, hogy öltözetünk ne legyen hivalkodó.

Meggyőződésem, ha Mária, Jézus édesanyja ma élne a Földön, nem hosszú, Jézus-korabeli ruhákban róná Budapest utcáit, hanem divatosan, mégis erkölcsösen, tisztán öltözködne. Miért? Mert a szépségünkkel is hirdethetjük Isten dicsőségét! Mária ki nem hagyna egy alkalmat se, hogy Isten nagyságát és hatalmasságát hirdesse.

Tehát miért jó tisztán, mégis divatosan öltözködni? Mert a szépségemet és a személyiségemet együtt értékelhetik. Nem erre vágyik minden nő?

Fekete Ági

(Nyitókép forrása: larry7yearwalk.blogspot.com)

süti beállítások módosítása