A normális párbeszéd jegyében született a darázsfészekké vált országkönyv
SZEMlélek 2017. június 02.

A normális párbeszéd jegyében született a darázsfészekké vált országkönyv

Tényleg cenzúra miatt nem adta ki az MTA a Hegymenet című könyvet? Mi köze a megjelenéshez a jezsuitáknak?

hegymenet.jpg

A "normális párbeszéd fenntartása" a célja annak a vitairatnak, amelyben magyar értelmiségiek közölnek tanulmányokat hazájuk állapotáról, s a kötet egyik érdekessége, hogy konzervatív értékrendű írókról van szó. Legalábbis ezt nyilatkozta a Válasz.hu érdeklődésére Feledy Botond, a Társadalmi Reflexió Intézet vezetője, a fővárosi Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium rektora. Ők szponzorálták a könyv megjelenését. Annak ellenére, hogy ezáltal az intézet szembe ment az aktuális kormánypropagandával, miszerint az országgal nagyjából minden rendben – a most kezdődő újabb plakátkampány szerint "erős és büszke" ország lennénk, amit a könyv írói legalábbis vitatnak, kritikával illetnek, a jezsuitáknak nem volt célja politikai állásfoglalást tenni a kötet támogatásával.

A normális párbeszéd áll tehát a könyv megszületésének és megjelenésének középpontjában. Feledy Botond a kiadás szándékáról így fogalmazott: "abban a reményben, hogy ebben az országban továbbra is lehet vitatkozni, egy-egy kérdésben érveket és ellenérveket felvonultatni."

A SZEMlélek örömmel támogatja ezt a célt. A párbeszéd korrektsége jegyében álljon itt a Magyar Tudományos Akadémia közleménye, amely cáfolja a sajtóban megjelent állítást a szervezet szerepvállalásáról:

Az MTA Könyv- és Folyóirat-kiadó Bizottsághoz nem érkezett olyan pályázat, amely támogatást igényelt volna a kötet kiadásához. Éppen ezért a kötet tudományos megmérettetése ezen a módon nem történt meg, annak tartalma nem került az MTA látókörébe.

Ugyancsak ezért nem született akadémiai döntés a kiadvány támogatásáról és kiadásáról, ezért ebben az MTA főtitkára sem vehetett részt. Az MTA főtitkára semmilyen utasítást nem adott senkinek a könyv kiadására vagy támogatására vonatkozóan.

Az MTA és annak minden vezetője fontosnak tartja a magyar társadalommal kapcsolatos tudományos kutatások támogatását, és az eredményekről a nyilvánosságot is folyamatosan tájékoztatja.

Ezzel ellentétes megjegyzést tett az Osiris Kiadó vezetője a könyvbemutatón. A 444 cikke szerint "leszóltak az MTA felső vezetéséből, hogy politikai szempontból jobb lenne nekik, ha a kötet egyáltalán nem jelenne meg. Úgyhogy végül pénzt sem adtak rá."

Az Index megkeresésére pedig Szelényi Iván akadémikus "megerősítette, hogy levelet is írt az MTA főtitkárának, hogy támogassák a kötet megjelenését, amit korábban az MTA TK vezetése is pártolt, de a főtitkár azt válaszolta, ez nem az ő kompetenciája. Szelényi azt mondta, nem értette az elbizonytalanodást, mert a Hegymenet szerinte egy higgadt hangú, objektív elemzés, és nem is tudja, hogy végül kinél akadt el az projekt."

Vita tehát van, ami önmagában üdvözlendő, de jó lenne a tényszerűség elvét mindeközben tiszteletben tartani. Mi is erre törekszünk, noha a jelenlegi történetben nem könnyű elvonatkoztatni a "háttérzajtól".

Akit a kötet mondanivalója behatóbban érdekel, ebből a cikkből kaphat képet a beltartalomról.

süti beállítások módosítása