Válaszokat keresünk,
párbeszédre hívunk
nyitott szemmel, nyitott lélekkel

Puzsér Róbert: Ebből háború lesz
2017. május 22. írta: Gégény István

Puzsér Róbert: Ebből háború lesz

Amilyen hosszú, olyan mély interjút adott az ismert médiaszemélyiség a SZEMléleknek politikáról, verbális és fizikai háborúskodásról, saját hite alapjait is érintettük.

puzserrobert.jpg

– Egy korábbi nyilatkozatodban úgy fogalmaztál, az újságírás demokratizálódásából fakad az a tény, hogy az internet közvetítésével megvalósuló kommunikáció tele van indulattal, durvasággal. Látsz-e valamiféle pozitív jövőképet, megállítható-e ez a folyamat?
– Nem megállítható. A helyzet a jelenleginél rosszabb lesz. Most még csak a weben, még csak verbálisan zajlik a lincselés, a neobarbarizmus.

– Nem magyar sajátosság, ugye, hanem világfolyamat?
– Így van. A kollektív szellem elborulása zajlik. Ahogy az egyénnek van pszichéje, így pszichoanalízise, Jungtól tudjuk, hogy a kollektív szellemnek ugyanígy van pszichéje, amelyet szintén értelmezni lehet. A globalizáció nyomán a civilizációk egyesültek, így a folyamat a globális szellemmel történik. A nyugat meghódította a világot, leigázta a többi civilizációt. Egyetlen kihívója maradt: a fundamentalista iszlám.

– Kitérünk majd erre a témára is, de maradnék még a közbeszéd állapotánál. Mi a teendőm nekem, neked, az olvasónak? Kezeket fel, és szenvedjük el a dolgot, vagy rendelkezésünkre állnak önvédelmi eszközök? Kapcsoljunk ki mindent, sétáljunk nagyokat a természetben?
– Nem. Fel kell készülnünk a háborúra. Szerintem ez nem olyan lesz, mint amilyenek a huszadik század háborúi, vagy az azt megelőzőek voltak, amelyek még hadseregek közt zajlottak. Volt egy front, annak két oldalán két reguláris hadsereg, két világnézet, amely összegyűjtötte erőit, és, mondjuk, egy hatalmas sztálingrádi csatában megvívott a világ uralmáért. Szerintem a huszonegyedik század háborúi sokkal inkább fognak hasonlítani a jelenleg Szíriában zajló háborúra, amit a legkevésbé sem értünk. Nem értjük, ki harcol ki ellen. Van hat vagy nyolc harcoló fél, és tulajdonképpen mindegyik háborúban áll mindegyikkel, csak vannak erősebb és gyengébb konfliktusok, meg vannak erősebb és gyengébb együttműködések. Leginkább azt látjuk, hogy szellemi irányzatokhoz való viszonyokból fakadó státuszok vannak. Ott vannak a világi, pragmatista szír kormány erői, akik alavita arabok, és rendkívül szoros a kötődésük a perzsa – ugyanakkor szintén síita – Iránhoz, jó a kapcsolatuk az oroszokkal, hadban állnak jóformán minden szunnita arabbal, erős gyűlöletkapcsolatban állnak a nyugattal és a kurdokkal, ugyanakkor próbálnak világiasak maradni, ami a jelen iszlám ébredés körülményei közt nyilván nem könnyű. A kurdoknak laza a viszonyuk az iszlámhoz, erős a viszonyuk a nacionalizmushoz, erős a viszonyuk a nyugathoz, viszont konfliktusban állnak a nacionalista törökökkel, akiknek erős a viszonyuk az iszlámhoz, de nem annyira erős, mint mondjuk az Iszlám Állam harcosainak, akiknek meg gyenge a viszonyuk a nacionalizmushoz, nagyon erős a vallási fundamentalizmushoz, és erős gyűlöletkapcsolatuk van a nyugattal. Amely gyűlöletkapcsolata szintén megvan a török nacionalistáknak a nyugattal, de korántsem olyan erős, mint amelyen erős gyűlöletkapcsolatuk van a kurdokkal vagy bárminemű kalifátussal. Eközben meg ott van sokmillió kallódó civil – síiták, szunniták és keresztények –, akik próbálják ezt az egészet átvészelni anélkül, hogy akár gyilkosokká, akár hullákká váljanak. Nem Sztálin áll szemben Hitlerrel, hanem vannak preferenciák, és három- vagy négyféle szempont kijelöl egy szír kormányerőt, egy kurd csapatot, kijelöl egy török, egy iszlamista, egy lázadó, nyugatbarát nacionalista oldalt. Ehhez jön a valláshoz való viszony, a nemzettudathoz való viszony, a nyugathoz való viszony, az egymással szemben táplált nacionalista vagy vallási konfliktus. Emellett ott a síita-szunnita ellentét, amely ugyancsak meghatározó.

– Azt hiszem, ezek fényében jobban érthető, hogy miért nem értjük az egészet, ki kivel van, és akkor még nem beszéltünk az oroszokról, az Európai Unióról, az Egyesült Államok szerepvállalásáról, érdekeiről. De még mindig nem kaptam megnyugtató választ arra, hogy hogyan tovább. Mi lesz a gyermekeinkkel, a felnövekvő generációkkal?
– Elmenekülhetnek egy olyan helyre, ahol ezek a konfliktusok nem lángolnak fel, vagy nem olyan hevesen lángolnak fel.

– Fizikális menekülésre gondolsz, tehát elköltözésre?
– Legalább fizikai menekülésre. Nem elég a könyvtárig hátrálnunk. Az nem úgy megy, hogy Puzsér azt mondja, hogy olvassunk Dosztojevszkijt, és akkor majd minden rendben lesz. Nem lesz. A kollektív szellemnek van egy folyamata. Komolyan azt gondoljuk, hogy ha Kosztolányi, Babits és Ady leülnek beszélgetni, a beszélgetés során tudnak olyan tanácsot adni egymásnak, hogy el tudjuk kerülni az első világháborút? Nevetséges ezt feltételezni: ilyen beszélgetés nincs. Tiszteljük, becsüljük Kosztolányit, Babitsot és Adyt, tudjuk, hogy a kultúra igenis védelmező erővel bír a világ zsarnokságával, a háborúval, a barbársággal, a sötét elborulással meg a világégéssel szemben. De értjük, ugye, hogy ez nagyon idézőjelben van, nagyon absztrakt és nagyon szimbolikus értelemben vett védelem? Valójában nem véd meg, ha jön a front, ha jön egy Maczák. Ez a Maczák Az ötödik pecsét című legendás filmben szerepel, gyakran hivatkozunk rá a barátaimmal. Ez az ember 1943 környékén amolyan tróger volt, a szó szakmai értelmében: csomagcipelő, hordár. És mi lett egy évre rá belőle? Élet és halál ura, veseleverő „szakember”. Ezt Amerikából nem lehet megérteni, mert ott ilyen sosem történt, hogy aki tegnap még a csomagot cipelte, az holnap leveri a vesédet. Na, ettől a Maczáktól nem védte meg Radnótit Marcus Aurelius. Azért mondtam, hogy legalább a fizikai térben kell elmenekülni, mert úgy gondolom, hogy a kollektív tudattalan kiáradása elől a szellemi és a lelki térben is vissza kell vonulni egy belső limes mögé – az interneten, a környezetünkben és önmagunkban. A huszonegyedik század elodázhatatlan kihívása elkerülni a gátszakadást: a tudattalan teljes kiáradását, amelyben az emberi öntudat új Atlantisz módjára elmerül.

– Mondhatnál azért valami megnyugtatót. Mérő László nemrég úgy fogalmazott: a jövőt nem tudjuk megjósolni, de azt igenis befolyásolni tudjuk, hogy milyen legyen. Mit gondolsz erről?
– Abban érdemes bízni, hogy a jóléti társadalom felismeri: van hová hátrálnia. Abban érdemes bízni, hogy mindenkinek túl értékes a bőre, még a legnyomorgóbb is túl sokat veszíthet. Amíg mi túl jól élünk itt, ez már nem igaz Szíriában, és látjuk a következményeit. Még mindig van hová hátrálni, de azt a folyamatot nem lehet nem látni, amitől majd ne esne szét a boldog békeidők politikai, társadalmi, gazdasági struktúrája, intézményrendszere. Franciaországban a két szélsőséges jelölt néhány százalékra maradt el a két centrista jelölttől, a négy jelölt közel hasonló eredményt ért el. Látható a polarizálódás. Nézzük meg az Egyesült Államokat, az elnökválasztást, Donald Trumpot! Mindenhol érződik, hogy a status quo felbomlik, miközben az elit semmi mást nem akar, mint megőrizni azt. Pedig Európa békéjét, a nyugati civilizációt ma már csak a status quo felborításával lehetne megmenteni – ám ehhez államférfiak kellenének. Ez a legnagyobb válságunk, hogy nincsenek államférfiak, már csak szavazatszerző, gátlástalan politikai vállalkozók vannak. Mindenki Kasza Tibi lett. Kasza Tibiről azt tudjuk, hogy ő a legnagyobb lájkmágnes a Facebookon. Mit jelent ez? Azt jelentené, hogy Kasza Tibi az, akit a legjobban szeretnek az emberek? Ellenkezőleg. Az emberek egy bizonyos embertípust szeretnek a legjobban – ezt egy vastag könyvben leírták, Kasza Tibi ezt a könyvet megvette, és a tartalmát alkalmazta magára. Tehát nem Kasza Tibihez tartoznak a lájkok, hanem a lájkokhoz tartozik Kasza Tibi. A politikával ugyanez a probléma: mindenki Kasza Tibivé vált. Nem arról van szó, hogy vannak bizonyos politikusok, akiknek a programját óhajtja a tömeg, és ők ezért kapják a lájkokat.

A politikusok olyan programot, olyan frizurát, olyan öltözéket, olyan kommunikációt, minden vonatkozásban olyan kaszatibiséget gyártanak le önmagukból és a politikából, amit aztán a tömeg lájkolni fog. A politikában az ideológiákat felváltották a lájkok és a pillanat uralása. A művészetben a múzsa csókját, az ihletet felváltották a lájkok és a pillanat uralása. A kultúrában az identitást, a véleményt, az autonómiát felváltották a lájkok és pillanat uralása.

– Ismét nem csupán Magyarországról beszélünk, ugye?
– Nem. Ez is világfolyamat. A brexit is ebből következett: akadt egy gátlástalan politikai szélhámos, aki felmérte, hogy a brexit működik, óhajtják, ezért legyártotta. Az emberek pedig megszavazták, így most már ki kell lépniük az EU-ból. Mi ez, ha nem a sok évszázados brit alkotmányosság válsága? Azt látjuk, hogy a kaszatibiség mindent letarol, ennek megfelelően nincsenek államférfiak. Churchill kiállt és azt mondta: háború lesz, menthetetlenül, készüljetek a háborúra! Kiállt de Gaulle, elmondta ugyanezt. Mit reagált erre Nagy-Britannia és Franciaország népe? „Háborús uszító!” Leszavazták Churchillt, leszavazták de Gaulle-t, aztán, amikor jött a háború, észbe kaptak, és azt mondták: „jöjjön, Churchill!” De Gaulle-nak nem tudták ezt mondani, mert addigra már Párizsban gyakorlatozott a Wehrmacht. Akkor még létezett olyan politikai alternatíva, hogy készülj a háborúra, amit az akkori Anglia és Franciaország elutasított. Ma ilyen politikának nincs lehetősége, mert a háború nagyon nem szexi politikai termék. Ha egy politikus ilyet tervezne mondani, a saját politikai marketingesei megmondják neki, hogy ezt most azonnal felejtsd el, mert nem akarja hallani a választó, ne mondj ilyet. Ahhoz tehát, hogy ideológiák – vagy legalább koncepciók – mentén zajló, felelős politikát lehessen folytatni, elsősorban államférfiakra van szükség. Ám az a helyzet, hogy a tömeg átvette az uralmat. Ma már a politikusnak nem kell megnyernie a tömeget – a tömeg államférfiakat álmodik, az álmok pedig valóra válnak a plakátokon, valóra válnak a képviselőtestületek élén, valóra válnak az Elysee palotában, a Downing Streeten meg a Fehér Házban. Olyan repülőn ülünk, aminek a pilótafülkéjében egy bekötött szemű pilóta ül, aki arra vezeti a repülőt, amerre a tömeg hátulról bekiabálásokkal navigálja. Szavaznak, és a tömeg ilyeneket kiabál, hogy „cappuccino-t kérek”, meg „lasagne-t kérek”, vagy hogy „hideg a pulyka”. Ezek alapján vezeti a repülőt a bekötött szemű pilóta – ilyen repülőn ülünk. Hová vezet ez?! Nem kell prófétának lenni, hogy lássuk: ez katasztrófához vezet. Nem látom pontosan a következményeket, de azt látom, hogy ami most a kommentfalakon zajlik, át fog csapni a virtualitásból a valóságba, és ha az megtörténik...

– ...a verbális terror fizikai attrocitásokba fog átlépni?
– Menthetetlenül.

– Drámai dolgokat mondasz. Anélkül, hogy tompítanám a gondolataid élét, avagy vitatkoznék, próbálom továbbra is a megoldás irányába terelni a beszélgetésünket. Nemrég, Áder János – már Áder János is – azt mondta, hogy ami verbálisan zajlik ebben az országban, olyan, mintha egy kirobbanni készülő vulkán tetején ülnénk. Ennek fő oka az lehet, hogy egyesek szerint nincs vitakultúránk, míg mások szerint maga a vita sem létezik. Így látod-e te is, és újraéleszthető-e szerinted?
– Sajnos tényleg nincs vita a magyar közbeszédben. Oda vezetem ezt vissza, hogy amikor a rendszerváltást követően Csurka István leírt egy kifejezetten fajelméletre hajazó szöveget, a balliberális értelmiség részéről nem az volt a reakció, hogy üljünk le frontálisan vitatkozni Csurka Istvánnal, mert ez védhetetlen – hanem gyújtsunk meg egy gyertyát, meg fogjuk meg egymás kezét, nézzünk az égre, és kiáltsuk, hogy soha, soha, soha többé! Nyissunk ki esernyőt, hogy nehogy ránk essen a barna eső, és ilyen üres, teátrális gesztusokba meneküljünk a vita elől. Vajon miért nem akartak vitatkozni? Élnék a gyanúperrel, hogy azért, mert egy vitának többféle kimenetele lehet. Egy vitát el is lehet veszíteni, ha az ember nem elég felkészült, vagy ha nagyon ki van számítva intellektuálisan a tartalékaival. Egy elhatárolódást azonban nem lehet elveszíteni. Egy elhatárolódásnak a kimenetele halálbiztos: el lesz határolódva. Gyávább, de kiszámíthatóbb lépés. Ennek megfelelően Csurka Istvánt kirekesztették Európából. Amire válaszul Csurka, meg a jobboldal kirekesztette a balliberálisokat a magyarságból. De tudod, mit? Lehet, hogy Csurka kezdte, ő rekesztette ki először a balliberálisokat a magyarságból, és válaszul a balliberálisok rekesztették ki Csurkát az európaiságból. Igazából teljesen mindegy, hogy ki kezdte, tudjuk jól, hogy mindenki revansban utazik: úgy kezdődött, hogy a másik visszaütött. Ennek megfelelően pontosan tudjuk, hogy a balliberális oldalnak elsődleges identitása, hogy európai, de attól még a másodlagos identitása igenis az, hogy magyar. A jobboldalnak az elsődleges identitása az, hogy magyar, de ettől még a másodlagos identitása igenis – a kilencvenes években még mindenképpen az volt –, hogy európai. Ma már ez sem egyértelmű. Ma már talán a balliberális értelmiséggel kapcsolatban sem egyértelmű, hogy a másodlagos identitásuk az, hogy magyar. Mert a másodlagos identitást annyira kisajátította elsődlegesként a másik oldal, már szinte el is perelték tőle, maradt az elsődleges. Szerintem nagyon nem etikus egy embert a másodlagos identitásában megszégyeníteni pusztán azért, mert neki az a másodlagos. Higgyük el, hogy egy jobboldalinak a kilencvenes években igenis fontos volt, hogy ő európai, és egy baloldalinak igenis fontos volt, hogy magyar. Pusztán azért, mert neki fontosabb volt, hogy európai, a jobbosnak meg fontosabb volt, hogy magyar, ettől még szabad-e elvitatni a másiktól a jogot ahhoz, hogy magyar vagy európai legyen? Úgy gondolom, hogy ez etikátlan volt, és ezt akkor nem tette szóvá senki. Aztán jött Gyurcsány és Orbán, akik egy az egyben átvették ezeket a gesztusokat a kilencvenes évek Demokratikus Charta tüntetőitől és politikusaitól. Emlékszünk, hogy amikor Gyurcsány szólásra emelkedett a Parlamentben, akkor a Fidesz frakciója felállt, és kivonult. Gyurcsánnyal szemben egy az egyben lekopizták, amit a kilencvenes években a baloldal Csurkával szemben működtetett. Most ugyanezt látjuk: tíz éve a Fidesz bejelentette, hogy nem megy be többé a Napkeltébe. Az akkoriban elképesztő lépés volt: mindenki azt gondolta: őrült az a párt, amelyik ilyet tesz. Megfosztja magát a lehetőségtől, hogy képviselje saját pártját. A mai MSZP átvette ugyanezt a gesztust, amikor kijelentette, hogy nem megy be a közmédiába. Hisz a Fidesznek működött. Amikor azt látjuk, hogy mindkét párt minden gesztusát átvette már a másiktól, akkor teljes joggal vetődik fel a kérdés: miféle alternatíváját képezik ezek egymásnak?

– Hagyjuk kicsit a politikusainkat, térjünk vissza a közbeszédhez! Itt vagyunk mi, Puzsér Róbert és Gégény István, itt van az internet népe. Ha már demokratizálódott az újságírás, ennek pozitív velejárója, hogy egy olyan blog, avagy webes magazin, mint a SZEMlélek, el tudta érni, hogy a Magyar Idők főszerkesztője bocsánatot kérjen, amiért igen bántóan írtak Beer Miklós püspökről. Ezzel arra akarok célozni, hogy nem feltétlenül kellene beletörődnünk a vitanélküliségbe, vitaképtelenségbe. Miért ne teremthetnénk új fórumokat a vitának? Mit gondolsz erről?
– Arra gondolok, hogy minden csak hatalomtechnika. Ezért semmi nem jelent semmit, semminek nincs saját jelentése. Gajdics Ottó azért kért bocsánatot, mert az ügy ráégett a Magyar Időkre, Pilhál Györgyre, ezért a főszerkesztőnek bocsánatot kellett kérnie. Ez következett a hatalomgyakorlás logikájából. Gajdics Ottó nem országot, nem minisztériumot vezet, hanem egy sajtóorgánumot, de ő is úgy működik, mint egy politikus. Ma már minden csak kommunikáció – nincs igazi politika. A huszadik század elején még elég volt lenni. Aztán a huszadik század derekától már látszani is kellett. Mára átléptünk a huszonegyedik századba: már nem is kell lenni, elég látszani. Eleinte elég volt a politika, aztán kellett a politika és a kommunikáció, ma már elég csak a kommunikáció. A kommunikáció átvette a politika helyét. Nem országot kell vezetni, hanem a pillanatot kell uralni. A mostani kormánynak ennek megfelelően nincs látható víziója a kormányzásával kapcsolatban: nincs B pont, ahová a jelenlegi A pontból el akarnák juttatni az országot.

– Ellenségeik viszont vannak, akiktől meg kell védeni a hazát.
– A Fidesznek még ellenségei sincsenek.

– Civilek, Heineken, Soros György, menekültek/migránsok, Brüsszel...
– Ezek nem ellenségek. Ahhoz, hogy valakinek ellenségei legyenek, akarnia kéne valamit, és az az ellenség, aki annak az ellenkezőjét akarja. Hitlernek voltak ellenségei: a zsidók, a kommunisták, a szlávok – mert neki volt ideológiája. Ez az ellenségesdi Orbán számára csak egy kommunikációs trükk. Ha ennek a kormánynak lennének elvei, akkor ugyan hogy tartozhatna a NER-hez Jáksó László vagy Kóka János? A NER-hez bárki csatlakozhat, aki Orbán Viktor szolgálatába szegődik, egyetlen kivétellel: Gyurcsány Ferenc nem csatlakozhat – ő nem. Mert ő az ellensúly, ő egyensúlyozza ki a darut. A daru egyik oldalán a NER végzi a munkát, másik oldalán a betontömbök biztosítják az egyensúlyt: ez Gyurcsány – ha eltűnne, a daru felborulna. A NER-nek tehát nem ellenségei, hanem hatalomtechnikai érdekei vannak. Ma ezzel, holnap azzal, holnapután amazzal. A miniszterelnök a migránsválság előtt keleti nyitást, illiberális államot hirdetett, és olyan muzulmán országokkal bratyizott, mint Törökország és Azerbajdzsán. Az az Orbán Viktor még török támogatással akarta Közép-Európa legnagyobb mecsetét Budapesten felépíteni. Aztán jött a migráció, és Orbán Viktor lett a Nyugat védelmezője: a végvári kapitány. Aztán jött az putyini fordulat – Orbán most már Moszkva szálláscsinálója. Mi Magyarország politikája? Magyarországnak nincs politikája – Magyarország a pillanatot próbálja uralni. S bár ez kalandorságnak tűnik, valójában ez maga a huszonegyedik századi politika. Ha valaki azt mondja, hogy Orbán Viktor kalandor, az nem érti korunk politikáját. Ő a huszonegyedik század megtestesült médiapolitikusa, a tökéletes politikai Kasza Tibi.

– Bevallom, azt feltételeztem, hogy többet fogunk a kommunikációról beszélni, s kevesebb szó esik politikáról, politikusokról. Próbáljunk azért választ adni a SZEMlélek szerzője, Gundel Takács Gábor azon kérdésére, miszerint: a belgák hová álljanak? Nem nagyon tudunk az újságok, óriásplakátok elől elmenekülni, mégis szeretnénk normális életet élni a következő egy évben. Ki tud az ember alakítani magában egy jó értelemben vett immunitást, ami nem süketséget, vakságot jelent, de edzettséget ad a presszióval szemben?
– Ki lehet alakítani. Úgy hívják: polgári attitűd. A polgár nem vonódik be ebbe, mert a polgár felette áll a kurzusoknak. A polgár úgy tekint erre a háborúskodásra, ami a társadalmat átszövi, mint egy törzsi háborúra: Szapolyai kontra Ferdinánd. Mohács után megrekedt a magyar történelem.

– Fordítsuk le ezt mai nyelvre!
– A mai Szapolyai Orbán Viktor, a mai Ferdinánd Bajnai Gordon.

– Vagyis?
– A politikában ma már csak ezeknek az energiáknak az álságos és cinikus meglovaglása zajlik. Döbbenetes, hogy még egy év van a választásokig, nincs is kampány, de a köztéri óriásplakátoknak már a negyven százaléka politikai propagandát hordoz. Ez nemcsak azt jelzi, hogy irreális mértékű a törzsi gyűlölet a társadalomban, hanem, hogy ezt a politika tovább korbácsolja.

– No, hát mit kezdjünk ezzel?
– Úgy kell tekinteni erre az egészre, mint egy reality show-ra. A „Gyurcsány vagy Orbán”-dilemma zavarbaejtően hasonlít ahhoz, hogy „Leó vagy Ágica”. Ebbe a valóságshow-ba mindenki bevonódott, csak itt nem egy lakás elnyerése a tét, hanem országos uradalmaké, megyéké és szektoroké.

– Egyszerűen nem kell komolyan venni? Például úgy, hogy nem nézek Édent, vagy VV-t – és meg is van oldva?
– Vagy épp nézem az Édent meg a VV-t, de csak mint egy trash-tévéműsort, a helyén kezelem, nem az határozza meg az életemet, nem leszek tőle leós vagy ágicás. Talán nézem, mert szórakoztat, talán be is vonódom, mert azt mondom, hogy ez az Ágica azért kevésbé gáz, mint a Leó, de attól még nem leszek ágicás, és nem fogja a hétköznapjaimat megmérgezni az, ha a Leó nyer. A mi emberi kapcsolataink háromdimenziósak, nem egy ilyen nyomorult reality kulisszái. Háromdimenziósak, valóságosak: az érzéseinknek, az emberi kapcsolatainknak mélysége van – ugyan, milyen nívót tölt be ehhez képest egy jobb-bal konfliktus?

– Miután amolyan puzsérosan áttekintettük a körülöttünk lévő világot, beszéljünk rólad is! Forrás címmel például kiadtál egy spirituális témájú könyvet – ezt az arcodat talán kevésbé ismeri a publikum. Kicsoda odabent Puzsér Róbert, miben hisz Puzsér Róbert?
– A vallással kapcsolatban úgy gondolom, hogy az egyrészt dogmatika, másrészt misztika. Ezek úgy viszonyulnak egymáshoz, mint a kontinensek óceán fölötti és alatti részei. A csúcsok kilógnak a víz alól: ez a dogmatika – a hozzá tartozó szellemi „érzékszerv” a hit. A misztika a mélyben van – ahol a kontinensek összeérnek. A misztikához tartozó szellemi „érzékszerv” az a priori következtetés.

A kontinensek látszólag különálló szigetek, a mélyben azonban egy őskontinens húzódik. Úgy gondolom, a vallásokkal is így van. Különböző vallásoknak látszanak, de a mélyben összefüggőek. Úgy gondolom, minden út Istenhez vezet. Az említett könyvet 2008-ban írtam, és pár éve már írom a folytatását. Valószínűleg a nyáron befejezem, karácsonyra ki is szeretném adni.

– Alapvetően a lelki életről van szó most, a három korábban említett három dimenzió egyikéről.
– Igen, a lelki dimenzióról beszélek, ami a profán kommunikáció színterein nem könnyen jeleníthető meg, de számomra ez a legfontosabb. A három közül a lelki dimenzió az alapja mindennek.

– Akkor abban hiszel, hogy fontos a lelki élet?
– Én semmiben sem hiszek azon túl, amit közvetlenül tapasztalok, csakhogy igenis létezik a priori – vagyis a tapasztalatot megelőző – következtetés a szellem világának síkján. A transzcendens nem amögött van, amit tapasztalok, nem azon kívül, hanem áthatja, átszövi azt. A transzcendens a világ értelmezésének egy más síkja, amely egy, a hétköznapitól eltérő értelmezési mód nyomán bomlik ki. Nincs két világ: egy látható és egy láthatatlan – csak egy világ van. És van kétfajta szemléletmód: egy, amit mindenki érvényesít a materiális világban – ugyanakkor létezik a vizsgálatnak egy másik módja, ez a misztikus látás, amit szinte alig érvényesít bárki, és ez a történelem során mindig is így volt. Számomra ez a fontosabb, ez az érvényesebb, mert az utóbbiból következik az előbbi, és nem az előbbiből az utóbbi: a transzcendensből következik a reálisnak tűnő világ színkavalkádja, és nem fordítva. Ennek megfelelően úgy gondolom, hogy a transzcendens látásának a tisztasága és teljessége képezi az igazi áldást a hétköznapokon – ettől válik áldottá egy élet.

Beszélgetőtárs: Gégény István

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Jakab.gipsz 2017.05.22. 11:28:32

Csapataink harcban állnak, tehát háború van a világunkban, nem lesz, már nyakig benne vagyunk, ebben a nagyon-nagyon furcsa háborúban.

Puzsér pedig csak egy jámbor szemlélődő aki puszta jó-szándékból a parazsat benzinnel locsolgatta, talán össze keverte a kannákon a feliratot.

Mentségére szólva, úgy-tűnik a szövegértelmezés nem az erős oldala, mint ahogyan nekünk sem, ami egy komplex háborúban szükséges lenne.

mintaszel 2017.05.22. 14:35:31

Az írás összehordott butaságok halmaza. A politikai szereplők mindig is arra törekedtek, hogy jól nézzenek ki (haj, ruházat, stb, a korabeli divat/szokás szerint), a történelem kezdete óta. Ennek fényében amiről puzsér beszél:

"A politikusok olyan programot, olyan frizurát, olyan öltözéket, olyan kommunikációt, minden vonatkozásban olyan kaszatibiséget gyártanak le önmagukból és a politikából, amit aztán a tömeg lájkolni fog. A politikában az ideológiákat felváltották a lájkok és a pillanat uralása."

-teljesen értelmetlen halandzsa.

Egyébként az ideológianélküliség is egy ideológia, rendszerint a hedonizmus konszumerizmus, neo-liberalizmus, posztmodernizmus vagy elitizmus kategóriájába tartozik- "nincsenek már elvek" - dehogy nincsenek, pl. a fogyasztás, mint elv - kielégülés, gyönyörelvűség - it pl. a fizikai kielégülés a minden dolog mozgatója.

"Az az Orbán Viktor még török támogatással akarta Közép-Európa legnagyobb mecsetét Budapesten felépíteni. Aztán jött a migráció, és Orbán Viktor lett a Nyugat védelmezője: a végvári kapitány. Aztán jött az putyini fordulat – Orbán most már Moszkva szálláscsinálója. Mi Magyarország politikája? Magyarországnak nincs politikája – Magyarország a pillanatot próbálja uralni."

De van politikája. Demagógiának, populizmusnak hívjuk azt, amikor a kormányzó erő vagy politikus a korhangulatot és a tömegek vágyát próbálja meglovagolni politikai haszon reményében. Ha külföldi viszonylatban szemléljük, akkor meg nevezhetjük szolgalelkűségnek, lakájmentalitásnak. E kettő mélyén a "kicsik vagyunk, semmik vagyunk (egyedül)", illetve még cinizmus húzódhat meg. Ha kizárólag a pénzszerzés lényeg, az meg harácsolás, maffiamentalitás. A "kicsik vagyunk egyedül" egy ideológiai üzenet.

az összes fontosabb dologban súlyosan téved puzsér. Lehetne sorolni napestig, miben még, de egyelőre ennyi is elég.

Fő Pilóta 2017.05.22. 16:18:32

@mintaszel: Igy van! Puzsér tette, amit szokott: sokat beszélt, de semmit nem mondott! Ő a "nihil" fizikai megjelenési formája.

apácai 2017.05.23. 12:12:18

Puzsér is hisz, csak szerénysége nem engedi, hogy kimondja. Hisz abban, hogy egyedül ő látja valóságosan a világot. Ő is egy "kaszatibi", csak a másik oldalon. Hatalmas rajongó tábora van. Főként olyanokból, akik általa legalább verbálisan üthetnek egyet vélt és valós ellenfeleiken. A háborút, amiről beszél, ő is szítja.

what.the.fuck 2017.05.23. 12:12:35

az írás első felében nagyon jól rá éreztél Roberto mi vár ránk, a ami most szíriában zajlik fog elterjedni a világ különböző pontjaira. jó kérdés hol lesznek a hűvös pontjai ennek a forrásban lévő társadalmi változásnak.

összességében nagyon érdekes írás, már-már profetikus kijelentésekkel, megérzésekkel.

anyadpicsaja2 2017.05.23. 12:34:58

A vallásos világképe kifejezetten mókás. Összeolvasott hetet-havat, de az egész mögött láthatóan nincsen semmi, tulajdonképpen egy sokat olvasott ateistával van dolgunk ...

Roulez 2017.05.24. 08:17:10

Valami egészen elképesztő teljesítmény az, amikor valakinek mindenről van véleménye és majdnem mindenben téved. A külsején és a mondókáján meg most már tisztán látszanak az elhatalmasodó elmebetegség jelei.

"A politikusok olyan programot, olyan frizurát, olyan öltözéket, olyan kommunikációt, minden vonatkozásban olyan kaszatibiséget gyártanak le önmagukból és a politikából, amit aztán a tömeg lájkolni fog. A politikában az ideológiákat felváltották a lájkok és a pillanat uralása."

Ha ez mostanra így van, akkor az amerikai elnökválasztáson a demokraták nyugodtan elindíthatják George Clooney-t, a republikánusok pedig Tom Selecket anélkül, hogy az említett személyeknek bármit is ígérnie kellene. Trumpot ugyan a világ bődületes meglepetésére megválasztották de még egy ilyen elnököt nem fognak megszavazni Amerikában. Már csak azért sem, mert szerencsére nincs több hasonló figura a láthatáron és már eddig is láthattuk hogy a brutálisan stabil amerikai intézményrendszer hogyan reagál akkor, ha hiba lép fel a mátrixban. És ha véletlenül még az első elnöki terminusát sem sikerül kitöltenie akkor pláne senki sem fog úgy emlékezni erre a bohócra, mint valami politikai New Age kezdetére. Le Pen, Macron, Merkel, Schultz meg nem éppen az ideológia mentességéről híres.
Cameron más tészta volt, sokkal egyértelműbb téma, még Puzsérnak is igaza van benne. A brexit tényleg egy végtelenül demagóg és populista percember műve volt. Másnap reggel a szavazás eredményével szembesülve kishíján idegösszeomlást kapott, állítólag órákig egy helyben ült és TV-t nézte miután a királynő hívatta magához.
Orbánék sem ideológiamentesek. Tisztán opportunisták. Kilóra adják el az országot. A többi csak szöveg. Miután a magyar gazdasági növekedés csak a virtuális térben létezik, így finanszirózókat keresnek a NER mellé. 100 éve minden kormány/rezsim ezt csinálja itt. Más választásuk aligha lehetne, mert gyakorlatilag nincs mit fölélni.

A csúcstechnológiával felszerelt regurális hadseregek és a világi jólétet eredményező belső fogyasztás pedig még mindig a Nyugat legfőbb támaszát jelentik az Iszlám Államhoz hasonló szabadcsapatokkal szemben, amelyek eddig is csak addig tudtak működni és életben maradni egy meggyengült regionális hatalom helyén, amíg a Nyugat hagyta ezt.