Válaszokat keresünk,
párbeszédre hívunk
nyitott szemmel, nyitott lélekkel

Szenzáció: a nyílt vita újra feltalálta önmagát
2017. május 15. írta: Gégény István

Szenzáció: a nyílt vita újra feltalálta önmagát

Egy fővárosi sörözőben kávézásnak indult vízivás közben olyasmi történt, ami majdnem kiment a divatból. Pedig, lám, micsoda szükség lenne rá!

bayer3.jpg

Lámpavas, savazás, kötelezés, családtagok fenyegetése, sárdobálás, uszítás, állatként kezelés, pápagyalázás – hogy csak néhány címszót említsünk abból a dialógusból, amely a Társaság a Szabadságjogokért felvetésére jött létre, noha a kezdeményezést válaszüzenetében már Bayer Zsolt újságíró vette át.

Nyilván mindenki a maga szemüvegén, a maga nézőpontjából értelmezi, mi zajlott ott, esetleg kinek volt igaza, de ez – a tartalom – minden töménysége és fájdalmas témafelvetései ellenére szinte mellékes a formához képest.

Merthogy a fél ország élőben követhette, talán követte is, ahogy egymással egyet nem értő személyek ÉLŐBEN beszélgetnek. Értjük, ugye? Ez az igazi párbeszéd 1.0! Nem üzengetünk (pláne arctalanul) a világhálón, a médián keresztül, hanem meghallgatjuk egymást, reagálunk, vitázunk, érvelünk, akár vissza is utasítunk.

Önkorrekció képessége, viselkedjünk méltóan, mindenféle erőszak elítélése – ilyen nemes gondolatok hangzottak el a megszólalók részéről. Hogy ezek csak részben megvalósulnak-e? Bárcsak, bárcsak. Ahogy többen megfogalmazták a vitapartnerek közül: a szavak után a tettek következnek. Szívesen látnánk, de ebben a vonatkozásban, nem a verbális erőszak tettlegességgé fajulását illetően.

gi_intro.jpgPersze, ha mindenki betartaná az emberi párbeszéd minimális kritériumait, s lennének létező terei a párbeszédnek, vitának, talán ez a sörözőskávézósvízivás (néhányan tényleg kávéztak) sem jött volna létre. Avagy nem lenne ekkora hírértéke. De ha már létrejött, ismerjük fel a benne rejlő értékeket, s tanuljunk belőle!

Gégény István

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

nemecsekerno_007 2017.05.15. 14:19:00

Ez nagyon hiányzik a normális életből.

Mert ami mostanáig volt/van az olyan mint egy lakógyűlés.

Néhány alapvető dologban egyetértés kéne legalább az irányt illetően.
Illetve a jó lenne ha a józan ész is teret nyerne a hétköznapokban.

Fehérlapos 2017.05.15. 16:09:40

Valaki megszámolta, hogy hány liter vizet ivott meg összesen Bayer?

dr. mesterséges színezék 2017.05.15. 19:21:42

@nemecsekerno_007: "Néhány alapvető dologban egyetértés kéne legalább az irányt illetően. Illetve a jó lenne ha a józan ész is teret nyerne a hétköznapokban."

A NER kiáltványa megíratott és kifüggesztetett.
Akinek nem volt világos (neaggyisten ma sem az), annak Zsolt minig is szívesen elmagyarázta, de ha kell, ma akár házhoz is menetel a tájékoztatással.

Ingyen védem az Orbán kormányt 2017.05.15. 19:21:49

Jo volt, de rossz volt nezni ezt a tomegnyomort. Ezt egy kenyelmes szellos helyen kellett volna megrendezni, nem egy szukos lukban tolongo, 1 metererrol fenykepezo ujsagirokkal. Szemelyesebbe kellett volna tenni, nem ilyen sajtotajekoztato jelleguve.

Janossz 2017.05.15. 19:50:15

"Kellett-e volna...?" Stump(f) Úr, a mandiner vicefőszerkesztője.
Kazinczy díjas.

cukkmukk 2017.05.16. 09:19:25

Csak míg az egyik fél nem hajlandó vitázni, csak kinyilatkoztatni, addig ugye nem fog ez túl jól menni...

böször 2017.05.16. 10:44:26

Kedves Gégény Úr! Abban az országban, ahol Ady Endre és Karinthy Frigyes írt újságot nehogy már ünnepeljük Bayer Zsoltot. Ilyenkor hol a nemzeti büszkeség?

siriq111 2017.05.16. 10:45:24

Ahogy nezem, itt zavar van az eroben. A politikai elit az momentan a lakossag szolgalataban kell(ene), hogy alljon. Ha tokeltesen es a koz javara vegezte a munkajat, kaphat egyfajta plusz elbiralast , akkor ha a munkat elvegezte. Elotte es kozben viszont nem. Ki kell erdemelni ezt a kedvezmenyt ami a teljes munkaja utan tortenik alapvetoen elbiralva. Nem igazan ertem mitol is lesz elit valaki ha a munka kozben van mert a koz beszavazta ebbe a pozicioba, amit egy jo szolgakent kell vegig csinalnia. Ha sikerult, mehet a jutalmazas a munka utan.

siriq111 2017.05.16. 10:45:29

@Fehérlapos: Arra gondolsz, hogy vese problemakkal kuzd?

Gégény István 2017.05.17. 14:29:03

@böször: nem értem, ezt minek kapcsán írta.

Kifejtené, mire gondolt ünneplés alatt?