Válaszokat keresünk,
párbeszédre hívunk
nyitott szemmel, nyitott lélekkel

Ne féljünk a politikától!
2017. május 15. írta: SZEMlélek

Ne féljünk a politikától!

Legszívesebben elfordulnánk tőle, kizárnánk az életünkből, pedig nekünk is helyünk van benne, közünk van hozzá. Küldetésünk van.

poli2.jpg

– A politika az Egyház társadalmi tanítása szerint a szeretet egyik legmagasabb formája, mert a közjó szolgálatát jelenti. Nem moshatom tehát kezeimet! Mindannyiunknak tennie kell valamit – mondta pár éve Ferenc pápa. Nem egy nagy eseményen, nem valamelyik külföldi útján, nem is akkor, amikor az Európai Parlamentben szólalt fel, hanem egy „egyszerű”, hétfő reggeli szentmiséjén, a Szent Márta Házban. Ilyen egyszerűnek és hétköznapinak kellene lennie a politikának is az életünkben nekünk, keresztényeknek is. Nem lehet cél, hiszen a politika csupán az életünk egy szelete, a szolgálat egy módja, de nem is tiltott terület.

Huszonnyolc éve hagytuk magunk mögött a pártállami diktatúrát, ahol az állami ideológia a kereszténységgel szemben határozta meg magát. Az állampárt felismerte, hogy az egyházakat meg nem szüntetheti, ezért megpróbálta azokat felhasználni. A katolikus egyház esetében arra törekedett, hogy kiszakítsa a papságot a világegyház finom szövetéből. A püspökök 1950 után már nemcsak a Szentatyának tartoztak hűséggel, hanem, letéve az államesküt, a párt és az Állami Egyházügyi Hivatal oldaláról új főnököket kaptak. A megfélemlítés légköre és az ügynökhálózat szorosan tekeredő indaként járta át az intézményeket és az emberi kapcsolatokat. Ráadásul hiába volt egyházellenes a hatalom, az egyházi vagyonok államosítása után a papság egzisztenciáját is csak az állam tudta garantálni. Az egyházban a pozíciót betöltők körében tehát sokszorosan függő viszony alakult ki az államtól. Az egyházüldözés a Kádár-rendszerben enyhült ugyan, de 1989-ig nem lehetett szabadon megélni a keresztény hitet. Nem szerveződhettek közösségek, csak titokban. Keresztényként a közéletben pedig csak a békepapság mozgalmán belül volt lehetőség megszólalni.

Azok a generációk, akik ebben az időszakban nőttek föl, nem tanulhatták meg, milyen a nyilvános térben megélni hitünket. Nem fejlődhetett ki szervesen annak gyakorlata, hogy miként lehet hívőként helyt állni a hatalomgyakorlás homályos útvesztőiben. Huszonnyolc éve hagytuk magunk mögött azt a rendszert, így mostanra nő fel az a generáció, akik már szabad légkörben csodálkozhattak rá a világra. Őket – minket – azonban még azok nevelték, akik a diktatúra éveiben sajátították el a hétköznapi lét gyakorlatát. Kezdők vagyunk még mindannyian, és sokat kell tanulnunk ahhoz, hogy a politika helyére kerüljön az életünkben. Egyik párt sem egyház, sem nem állampárt, amely egyedüli és üdvözítő utat kínálna. Köröttünk gyarló emberek bukdácsolnak, nem pedig ügynökök. Keresztényként viszont már meg lehet szólalni úgy is a közéletben, ha nem épp az aktuális hatalom érdekeit szolgáljuk – sőt, akár vitatkozhatunk is más, szintén keresztényként a közéletben megszólalókkal, még ha éppen más pártot is képviselnek.

poli3.jpg

A vita ugyanis nem ördögtől való. Pártvonzódásunk részletkérdés – a hazaszeretetünk számít. A hazához való ragaszkodásunk az, amiben szenvedélyesek lehetünk keresztényként, nem a párttagságunk. Ha kizárólagosságot hirdető, megbélyegző, számonkérő, vagy indázó összeesküvést sejtő hozzáállással lépünk pódiumra és fejtjük ki véleményünket országunk jövőjéről, akkor még a régi énünk szól belőlünk. Kicsit profán, de talán nem távoli a hasonlat, hogy ami lelki életünkben a megkeresztelkedés, a Szentlélek világló és szabadító beköszönte életünkben, ahhoz hasonló a jogállam, a polgári szabadságjogok lefektetése egy ország életében a diktatúra sűrű és sötét évtizedei után.

– Újuljatok meg gondolkodástok szellemében, s öltsétek magatokra az új embert, aki az Isten szerint igazságosságban és az igazság szentségében alkotott teremtmény – buzdította Szent Pál az efezusiakat, rajtuk keresztül minket is. Ne féljünk keresztény hitéletünk gyakorlását állampolgári létünk gyakorlásával összekapcsolni, az csak a XX. században mögöttünk hagyott rendszer(ek) szemszögéből tűnik lehetetlennek!

A közéleti jelenlét pedig korántsem pusztán párttagságot jelent – hasznos lehet az is, de nem egyedüli módja a demokrácia építésének. Az elesettek felkarolása, a karitatív tevékenység, részvétel bármilyen, embereket támogató civil kezdeményezésben, véleményünk bátor, őszinte és tiszteletteljes kifejtése mind-mind közéleti tevékenység is, és mind a szeretet útja.

lk_intro.jpgA magunk gyarlóságának megvallásával együtt hiteles keresztény közéleti szerepvállalásunkkal pedig nemcsak Magyarországot építhetjük szebbé és boldogabbá, hanem Isten országát is, amely – hol halványabban, hol láthatóbban – most is közöttünk van.

Lukácsi Katalin

(Képek forrása: lhm.org, peacelutheranspringfield.org)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Jakab.gipsz 2017.05.15. 17:08:10

Ne féljünk a politikától! (nem félünk a farkastól, nem esz meg csak megkóstol) gyermek mondóka, gyerekeknek.

A gonosz sohasem úgy kezdi, hogy szépen illedelmesen bemutatkozik, valahogyan így, "szervusztok jó emberek (én vagyok a gonosz) akartok-é engemet", hát nem így kezdi. Hanem pontosan a fordítottjával hozakodik elő, és emberi alakot ölt és a népek szobrokat emelnek neki és dicsérik a kiváló eszét, és te nem találsz "fogást" rajta, ha még is azt mint a répát a szamár elé, neked is az orrod elé rakja.
Ilyen modern répa-teória a jog-államiság fogalma, ön pedig ha nem érti legalább gondolkodjon el róla, hogy miért kontra produktív e teória.

dome64 2017.05.16. 17:45:54

Szerintem a cikk jó. A keresztényeknek tényleg meg kell tanulniuk politizálni. És meg kell tanulni, hogy a politikában nincs a maga objektív valóságában birtokolható "igazság". Minden politikai szereplő csak részigazságokat tud birtokolni és képviselni. Ez nagyon nehéz lecke, pláne úgy, hogy keleti blokk keresztényei még nem végezték el azt a történelem által, legalábbis szerintem, rájuk testált feladatot, hogy értelmezzék a "közjó" nevében tevékenykedő "hatalom" korlátait. A ma kommunistának hívott rendszerek ugyanis pont a közjó nevében próbálták visszaszorítani az egyházak működösét. És megdöbbentő módon akár Arisztotelész, akár Szent Tamási értelemben vesszük a közjó fogalmát a szocializmus nagyobb közjót valósított meg mint a korábbi fél-feudális rendszer. És itt jön a bökkenő, mert mindenki érzi, hogy azért a létező szocializmus nem volt minden világok legjobbika. Súlyos igazságtalanságokkal volt terhelt.
Ki, mi dönti el tehát, hogy mi a közjó? A egyház társadalmi tanításában a "közjó" objektív fogalomként jelenik meg. Ki dönti el, hogy a mondott "közjónak" milyen a kapcsolata az objektívvel? A közjónak milyen kapcsolata van egy-egy politikai programmal?
Abban azért vitatkoznék, legalábbis keresztényként, hogy a közös alap a hazaszeretet lenne. A haza keresztényként szerintem túl elvont fogalom, és ideológiákkal terhes. Így közös alap csak az ember, a minél konkrétabb ember lehet, a maga konkrét kötelességeivel, igényeivel és jogaival.

Jakab.gipsz 2017.05.17. 13:55:32

@dome64: Ezt állítod !
"A keresztényeknek tényleg meg kell tanulniuk politizálni. És meg kell tanulni, hogy a politikában nincs a maga objektív valóságában birtokolható "igazság"."

Miért is ne lehetne egy objektív valóságban birtokolható "igazság"?

Talán elkerülte a figyelmedet, az az objektív valóság, hogy egyetlen földgolyón, egyetlen egy, egy és oszthatatlan emberiség igazság kereséséről beszélünk, akkor is ha csak politizálunk.

Ez persze azt is jelenti, hogy a valóságot nem lehetséges relativizálni, ahogyan ma ezt sokan teszik, összezavarva tájékozatlan fiatalokat.

dome64 2017.05.17. 17:30:16

@Jakab.gipsz: Egy kicsit nagyon leegyszerűsítve: "Én vagyok az Igazság..."
Isten nem birtokolható. Az ember csak részigazságot tud befogadni. A részigazságok olyanok mint a puzzle darabok. Természetesen a kép részei, de nem adják ki egymagukban a kép egészét. Ha meg rossz helyen vannak, akkor minden önmagukban való igazságuk mellett is ott abban a pillanatban, az adott helyek még károsak is.
Így aztán egyetlen politizáló ember, egyetlen politikai párt sem azonosítható az igazsággal.
Egyszerűen fogalmazva egyetlen pártnak sincs önmagában igaza. Soha nem képviselheti az egyetlen helyes utat. És így tovább.
A keresztény politizálásnak pont az a nehézsége szerintem, hogy ezzel tisztában van. Viszont ettől, és erről felismerhető is: mindig tiszteli a másik igazságát, és soha nem gondolja, hogy ő maga birtokolja az igazság egészét. Még azt sem, hogy politikai értelemben a legfontosabb igazságot állapotszerűen birtokolja.

Jakab.gipsz 2017.05.18. 12:10:33

@dome64:

Na ne mán ! Ne bosszantsatok! Nagy kár, hogy nem szoktatok gondolkodni!
Ezt mondod, "Én vagyok az igazság ...", Isten nem birtokolható. Az ember csak részigazságot tud befogadni". Tartok tőle tévedésben vagy.
Az igazságot senki sem birtokolhatja, azt ami mindenkié.

Ugyan is az egy igaz teremtő, örökkön való és mindenható Isten minden teremtmény Istene is egyben. Stimmel? Na már most, Istennek örökkön valónak és mindenhatónak kell lennie, ez esetben, semmit sem csinálni, még büntetésnek is rossz, ugyebár?
Következtetés képen, amennyiben szabad akaratot kaptunk teremtőnktől, már pedig igen, akkor tesztel bennünket, más logikus magyarázat, nincs rejtőzködésére.
Azért mert csak létező tud és képes, létezőt tesztelni, ez esetben azt a kérdés feltevést, amit állítólag sem bizonyítani sem pedig cáfolni nem tud a tudomány, a teremtőnek, már akkor meg kellett oldania, mielőtt én ezt a mondatot leírtam volna.
Így a probléma csak az idő természetére, és hova tartozására vonatkozóan jelenthet megértési problémát, a számunkra.
Semmi köze sincs a politikai- filozófiához, mint ahogyan magyarázatodban erre a "tisztelni a másik igazát" kifejezéssel utalsz. Eszem ágában sincs tisztelni a másik olyan igazságát, amit szcientológusok, vudu papok avagy ateista hitszónokok, hirdetnek nem egyszer erőszakosan és a kereszténységgel sem vagyok egyen rangúnak elismerni ezeket a hablaty teóriákat.
Ez a tiltakozás koránt sem öncélú és önkényes a részemről, azért mert a félközelmúlt, nyelv-filozófiai kutatásai is alátámasztják ezt a álláspontot.

Derrida ugyan a maga grafomán módján, de végül is a következő, filozófiai tézis tette közzé, miután dekonstruálta a teóriákat, egyedül az igazság nem dekonstruálható, azaz vagy van vagy nincs. (dekonstrukció !?)
Tehát a multikulturális demokratikus békés vitakultúrának, mint társadalom filozófiai rendezés módnak, egyszerűen lehetetlen értelmes alapokat felmutatni. Mert ilyen kultúra nem létezik és nem azért mert rossz vagy buta,gonosz emberek , maradiak, hanem mert a létezése embertől való ugyan, de fikció, ezért lehetetlen. (ez a magyarázat nem teljes körű, mert még nem mondtátok, hogy az legyen.)