Válaszokat keresünk,
párbeszédre hívunk
nyitott szemmel, nyitott lélekkel

Ne féljünk a politikától!
2017. május 15. írta: SZEMlélek

Ne féljünk a politikától!

Legszívesebben elfordulnánk tőle, kizárnánk az életünkből, pedig nekünk is helyünk van benne, közünk van hozzá. Küldetésünk van.

poli2.jpg

– A politika az Egyház társadalmi tanítása szerint a szeretet egyik legmagasabb formája, mert a közjó szolgálatát jelenti. Nem moshatom tehát kezeimet! Mindannyiunknak tennie kell valamit – mondta pár éve Ferenc pápa. Nem egy nagy eseményen, nem valamelyik külföldi útján, nem is akkor, amikor az Európai Parlamentben szólalt fel, hanem egy „egyszerű”, hétfő reggeli szentmiséjén, a Szent Márta Házban. Ilyen egyszerűnek és hétköznapinak kellene lennie a politikának is az életünkben nekünk, keresztényeknek is. Nem lehet cél, hiszen a politika csupán az életünk egy szelete, a szolgálat egy módja, de nem is tiltott terület.

Huszonnyolc éve hagytuk magunk mögött a pártállami diktatúrát, ahol az állami ideológia a kereszténységgel szemben határozta meg magát. Az állampárt felismerte, hogy az egyházakat meg nem szüntetheti, ezért megpróbálta azokat felhasználni. A katolikus egyház esetében arra törekedett, hogy kiszakítsa a papságot a világegyház finom szövetéből. A püspökök 1950 után már nemcsak a Szentatyának tartoztak hűséggel, hanem, letéve az államesküt, a párt és az Állami Egyházügyi Hivatal oldaláról új főnököket kaptak. A megfélemlítés légköre és az ügynökhálózat szorosan tekeredő indaként járta át az intézményeket és az emberi kapcsolatokat. Ráadásul hiába volt egyházellenes a hatalom, az egyházi vagyonok államosítása után a papság egzisztenciáját is csak az állam tudta garantálni. Az egyházban a pozíciót betöltők körében tehát sokszorosan függő viszony alakult ki az államtól. Az egyházüldözés a Kádár-rendszerben enyhült ugyan, de 1989-ig nem lehetett szabadon megélni a keresztény hitet. Nem szerveződhettek közösségek, csak titokban. Keresztényként a közéletben pedig csak a békepapság mozgalmán belül volt lehetőség megszólalni.

Azok a generációk, akik ebben az időszakban nőttek föl, nem tanulhatták meg, milyen a nyilvános térben megélni hitünket. Nem fejlődhetett ki szervesen annak gyakorlata, hogy miként lehet hívőként helyt állni a hatalomgyakorlás homályos útvesztőiben. Huszonnyolc éve hagytuk magunk mögött azt a rendszert, így mostanra nő fel az a generáció, akik már szabad légkörben csodálkozhattak rá a világra. Őket – minket – azonban még azok nevelték, akik a diktatúra éveiben sajátították el a hétköznapi lét gyakorlatát. Kezdők vagyunk még mindannyian, és sokat kell tanulnunk ahhoz, hogy a politika helyére kerüljön az életünkben. Egyik párt sem egyház, sem nem állampárt, amely egyedüli és üdvözítő utat kínálna. Köröttünk gyarló emberek bukdácsolnak, nem pedig ügynökök. Keresztényként viszont már meg lehet szólalni úgy is a közéletben, ha nem épp az aktuális hatalom érdekeit szolgáljuk – sőt, akár vitatkozhatunk is más, szintén keresztényként a közéletben megszólalókkal, még ha éppen más pártot is képviselnek.

poli3.jpg

A vita ugyanis nem ördögtől való. Pártvonzódásunk részletkérdés – a hazaszeretetünk számít. A hazához való ragaszkodásunk az, amiben szenvedélyesek lehetünk keresztényként, nem a párttagságunk. Ha kizárólagosságot hirdető, megbélyegző, számonkérő, vagy indázó összeesküvést sejtő hozzáállással lépünk pódiumra és fejtjük ki véleményünket országunk jövőjéről, akkor még a régi énünk szól belőlünk. Kicsit profán, de talán nem távoli a hasonlat, hogy ami lelki életünkben a megkeresztelkedés, a Szentlélek világló és szabadító beköszönte életünkben, ahhoz hasonló a jogállam, a polgári szabadságjogok lefektetése egy ország életében a diktatúra sűrű és sötét évtizedei után.

– Újuljatok meg gondolkodástok szellemében, s öltsétek magatokra az új embert, aki az Isten szerint igazságosságban és az igazság szentségében alkotott teremtmény – buzdította Szent Pál az efezusiakat, rajtuk keresztül minket is. Ne féljünk keresztény hitéletünk gyakorlását állampolgári létünk gyakorlásával összekapcsolni, az csak a XX. században mögöttünk hagyott rendszer(ek) szemszögéből tűnik lehetetlennek!

A közéleti jelenlét pedig korántsem pusztán párttagságot jelent – hasznos lehet az is, de nem egyedüli módja a demokrácia építésének. Az elesettek felkarolása, a karitatív tevékenység, részvétel bármilyen, embereket támogató civil kezdeményezésben, véleményünk bátor, őszinte és tiszteletteljes kifejtése mind-mind közéleti tevékenység is, és mind a szeretet útja.

lk_intro.jpgA magunk gyarlóságának megvallásával együtt hiteles keresztény közéleti szerepvállalásunkkal pedig nemcsak Magyarországot építhetjük szebbé és boldogabbá, hanem Isten országát is, amely – hol halványabban, hol láthatóbban – most is közöttünk van.

Lukácsi Katalin

(Képek forrása: lhm.org, peacelutheranspringfield.org)